Keresés
Keresési eredmények
-
50 ÉVES A DEBRECENI UROLÓGIAI KLINIKA
154-166Megtekintések száma:186Jelentős ünnepi esemény volt a debreceni Urológiai Klinika történetében a 2024 május 10.-én rendezett jubileumi előadás sorozat. A Debreceni Tisza István Tudományegyetem Orvosi Fakultásán az urológiai betegeket kezdetben, 1921-től, a Hüttl Tivadar által vezetett Sebészeti Klinikán látták el. 1958-ban önálló urológiai osztály és járóbeteg szakrendelés kezdte meg működését a Sebészeti Klinikán, majd 1972-ben már a II.sz. Sebészeti Klinikán, a jelenlegi helyére költözött az urológiai ellátórendszer. Az önálló Urológiai Klinika 1974.július 1-én alakult meg Kelenhegyi Márton vezetésével. 1979-ben Pintér József lett a klinika igazgatója, majd 1995-ben Tóth Csaba kapott kinevezést az Urológiai Klinika igazgatására. Tóth Csaba professzor számos feltárásos és endoszkópos urológiai sebészeti eljárást vezetett be, iskolateremtő, számos hazai és nemzetközi szinten is elismert urológus mentora volt, nagy hangsúlyt fektetett a tudományos igényességre. Őt követően 2006 óta Flaskó Tibor docens vezeti a klinikát, aki tovább fejlesztette a laparoszkópos tevékenységet. A korábbi Kenézy Gyula kórház Urológiai Osztályát 2022-ben integrálták az Urológiai Klinika szervezetébe.
-
ADALÉKOK A BRASSÓI PEREGRINÁCIÓ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETÉHEZ: A 17–18. SZÁZAD FORDULÓJA ALKALMI NYOMTATVÁNYAINAK EGYETEMTÖRTÉNETI TANULSÁGAI
133-149Megtekintések száma:289A jelen tanulmányban a kora újkori brassói szász peregrináció történetét vizsgálom egy százéves időmetszetben (1650 és 1750 között). Az írás célja, hogy összefoglalásra kerüljenek az egyetemi anyakönyvek és a peregrinációs névtárak sporadikusan meglévő eredményei, illetve ezek kiegészítésre kerüljenek a brassói szászok egymásról készített alkalmi írásemlékeinek adataival is. A dolgozatban bemutatott eredmények példaként szolgálhatnak további olyan kutatások számára is, amelyek szándéka a kora újkori egyetemjáráshoz kapcsolódó alkalmi szövegek vizsgálata.
-
A MAGYAR REKTORI KONFERENCIA TÖRTÉNETÉRŐL ÉS HELYZETÉRŐL – DEBRECENBŐL NÉZVE
143-163Megtekintések száma:279A Magyar Rektori Konferenciát felsőoktatásunk erősödő önszerveződése és érdekeinek hatékony képviselete jegyében hozta létre 1988-ban 19 egyetem rektora. Az MRK meghatározó szerepet vállalt és játszott felsőoktatásunk rendszerváltásában, autonómiájának, társadalmi szerepének erősítésében, az első felsőoktatási törvény előkészítésében, annak megvalósításában. Működésének kereteit, tevékenységének hatását és eredményességét a továbbiakban részben saját törekvései, részben a mindenkori kormányzat által biztosított vagy korlátozott keretek alakították. Az utóbbi időkben az MRK szerepe és súlya mind a radikálisan változtatott hazai, mind a mérvadó nemzetközi felsőoktatási térben erősen mérséklődött, jóllehet aktív szerepvállalása intézményeinknek, a tudománynak, társadalmunknak is fontos lenne: az egyetemek hangját mindenütt hallatni és hallani kell.
-
Városjáró jogászképzés a debreceni jogi oktatás helyszíneinek alakulása, különös tekintettel a mai Kassai úti Campus történetére
88-103Megtekintések száma:284Moving Legal Education – The Evolution of Locality of the Legal Education in Debrecen with special regard to the History of Campus Kassai. The legal education in Debrecen has a long history. It started in the Reformed Collage of Debrecen in the middle of the 18th century. As a state university, it was established by the Act XXXVI of 1912. Until the main building of the University of Debrecen was completed (1932) the Faculty of Law had been operating in many places in the city. First, in the building of Reformed Collage, but some legal departments were in an apartment house on the main street. After 1932, the faculty of law had suitable offices in the main building of the University. Between 1949 and 1996 the legal education was suspended, and its offices were occupied by other departments. In the year of 1996 a solution had to be found, the restarted legal education needed new buildings. The new place was found on the field of ex-soviet barrack on the Kassai Street. This site was a cavalry barrack before the WWII. Some of the original buildings can still be found today, and many new buildings were built in the last couple of years e. g. library, student hostel, educational buildings.
The faculty of law has also found its place on this campus. Its last moving was in the year of 2015, and it has a nice old-style group of buildings now.
-
Lencz Géza teológiaprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1925/26. tanévi Rector Magnificusa
23-32Megtekintések száma:311GÉZA LENCZ, PROFESSOR OF THEOLOGY, WAS RECTOR MAGNIFICUS OF THE ROYAL ISTVÁN TISZA UNIVERSITY OF DEBRECEN FOR THE ACADEMIC YEAR OF 1925–26. He was born in Vámospércs. He completed his studies in theology in Debrecen, Vienna and Utrecht. He was a Reformed minister at Tápé, Tiszarof, and Mezőtúr, and in 1909 he was appointed professor of dogmatics and of the philosophy of religion at the heological Academy of the Protestant College. Later he became ordinary teacher of divinity and associated studies at the University of Debrecen, founded in 1914, until his death in 1932. He was the Rector of the university in the 1925/26 academic year. He was primarily interested in the history of Hungarian Protestanism of the 16th and 17th centuries, and in dogmatics history.
-
90 ÉVES AZ EGYETEM FŐÉPÜLETE
267-272Megtekintések száma:197Bár az 1912-ben létrehozott Debreceni Magyar Királyi Tudományegyetem 1914-ben megkezdte működését, az oktatóknak és hallgatóknak hosszú éveket kellett várnia arra, hogy végre birtokba vehessék az intézmény központi épületét. Az építkezést és az ünnepélyes avatást követően 90 éve az 1932/33-as tanév volt az első, amely már a Főépületben kezdődhetett.
-
Simai Erdős József, a negyedik rektor
5-24Megtekintések száma:222József Simai Erdős, the Fourth Rector. The fourth rector of the University of Debrecen was József Erdős, who was born in Szatmárnémeti and who pursued his studies in Debrecen and Vienna. For a short time after 1888 he served as minister at the Theological Academy of Debrecen’s Protestant College, then, from 1914, at the Faculty of Theology of the newly-established university he was professor of New Testament exegesis. When, as dictated by the principle of rotation, it was again the Faculty of Theology’s turn to delegate a new Rector, in the academic year of 1917/18 he became the fourth Rector of the University. In 1908 be received a title of Hungarian nobility, and in 1946 the silver-headed scholar was awarded the title of Doctor honoris causa. He carried on extensive work in the history of religion (The General Outlines of the Life and Reformist Activity of Ulrick Zwingli; Theology at the University; The Basic Principles of the Statecraft of Apostle Paul, etc.). He translated and published the Catechism of Heidelberg and the Second Helvetian Creed.
-
Az EGYETEMISTÁK ÉS PÉCS VÁROSÁNAK KÖZÖS FELLÉPÉSE A TRIANONI BÉKESZERZŐDÉS ELLEN A HORTHY-KORSZAKBAN
68-95Megtekintések száma:186A Horthy-korszakban az irredenta kultusz fenntartása és a revíziós célok hangsúlyozása az egyetemisták körében kulcsfontosságúvá vált, mert a fiatalság teljesen más élethelyzetben szocializálódott, mint az akkori felnőtt generáció, ugyanis ők gyermekként élték át az első világháborút, az utána következő forradalmakat és a trianoni békeszerződést. A hallgatókban így folyamatosan életben kellett tartani a revízió iránti vágyat, mert sokan már úgy nőttek fel, hogy nem is vagy alig emlékeztek/emlékezhettek a Nagy-Magyarországra. Cél volt továbbá, hogy a diákokban felerősítsék a sértettség érzését, annak érdekében, hogy ne törődjenek bele a határok megváltoztathatatlanságába. A kormány és a városi vezetők, így kifejezetten támogatták a diákok a revízió érdekében folytatott tevékenyégét és kezdeményezéseit.Jelen tanulmányomban bemutatom, hogy a városvezetés és az egyetemista ifjúság milyen területeken működött együtt az irredenta célok megvalósításáért. A városi tanács egyfelől kifejezetten elvárta a fiatalok részvételét a különböző nemzeti ünnepeken, például a március 15-i és az október 6-i megemlékezéseken, a Hősök Napján, illetve a Trianoni gyásznapon. A hallgatóság azonban nemcsak megjelenésével tiltakozott a békeszerződés területi rendelkezései ellen, de rendszerint a szertartások megszervezésében is kulcsfontosságú szerepet töltött be. A diákok másfelől rendszeresen csatlakoztak a Magyar Revíziós Liga Pécsi Szakosztálya és a Magyar Nemzeti Szövetség Pécs-Baranyai Körének szervezésében megvalósuló tiltakozó gyűlésekhez. Az 1930-as évek elejétől az egyetemisták kezdeményezésére megvalósuló revíziós tiltakozások és felvonulások is egyre általánosabbá váltak, miután egyre aktívabban propagálták a revízió ébrentartásának szükségességét.
-
A DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KARA 50 éves
245-257Megtekintések száma:256Az írás áttekinti a mezőgazdaságtudományi képzés debreceni történetét a Debreceni Agrártudományi Egyetem 1970-es megalakulásától az egységes Debreceni Egytem létrejöttén át napjainkig. Előtérben az oktatási tevékenység bemutatása áll jól érzékeltetve, hogy az agrármérnökképzésre épülve mennyire kiszélesedett az elmúlt öt évtizedben a szakok kínálata. Az ismertetésben kiemelt szerepet kapnak a kutatási-fejlesztési tevékenység legfontosabb eredményei és jövőbeli célkitűzései is.
-
EGY ELFELEDETT, ÖNZETLEN MŰVÉSZETTÁMOGATÓ
36-44Megtekintések száma:225Gerlőtei Jenő fontos szerepet töltött be műgyűjtő és művészeket támogató tevékenységével a debreceni egyetem működésének első korszakában. A Francia Intézet magántanára, irodalomtörténész volt. Meghirdetett órái és publikációi, valamint a róla írt feljegyzések mély művészeti érdeklődéséről tanúskodnak. Fennmaradt levelezése bizonyítja mecénási törekvéseit. Képzőművészeti tárlatok és művész életutak méltatásával is találkozunk életművében. Sajnos, életéről nagyon keveset tudunk, alig áll rendelkezésünkre forrás vele kapcsolatban, a hazai adatbázisok és a debreceni egyetemi dokumentumok között még halálának időpontja sem ismert.
-
GONDOLATOK A KEZDETEKRŐL, AZ 1956-BAN VÉGZETTEK VASDIPLOMÁJÁNAK ÁTADÁSA ALKALMÁBÓL
234-240Megtekintések száma:61Az 1797-ben Keszthelyen a Festeticsek által alapított Georgikon, majd az 1818-ban Mosonmagyaróváron Albert Kázmér-Száztesseni herceg által alapított, majd 50 év után 1868-ban Debrecen város által Pallagon alapított Mezőgazdasági Főiskolák nagy szolgálatot tettek a XIX. században és a XX. század első felében a magyar mezőgazdaság fejlesztésében. Ezeket az akadémiákat az 1945-ös földreform után 1948-1949-ben megszüntették. A szocialista mezőgazdaság átszervezésének terve alapján szükségessé vált újból a mezőgazdaság kollektivizálása után a mezőgazdasági képzés beindítása. Így született meg 1953-ban a kilences számú elnöki tanácsi törvényrendelet a vidéki akadémiák újbóli felállítására. Így került sor 1953-ban rapid módon a mezőgazdasági akadémiák újbóli felállítására és elsőnek a debreceni. Humorosan szólva így lesznek az utolsóból elsők. Az akkori földművelésügyi miniszter Erdei Ferenc megbízásából létrehozták azt a bizottságot, amelyik megvizsgálta a Pallagi vagy a Böszörményi úti háború alatt félkész mg. középiskola alkalmasabb-e az akadémia újbóli indítására. A bizottság bölcs döntésének ítélhető utólag is, hogy a Böszörményi úti elhelyezés mellett döntöttek, amely akkor még beláthatatlan fejlesztési lehetőséggel járt. Ezt a kiteljesedést Bencsik István a 35-ös törvényerejű rendelet alapján egyetemi rangú főiskolává nyilvánított intézetet nagy eredményességgel oldotta meg. Az új egyetemi rangú intézményt a magyar mezőgazdaság ékszerdobozává fejlesztették a kiemelt beruházási lehetőségek alapján.
-
OKTATÁS, HAGYOMÁNY, INNOVÁCIÓ A SEMMELWEIS EGYETEM 250 ÉVE
223-227Megtekintések száma:218Oktatás, hagyomány, innováció. A Semmelweis Egyetem 250 éve. A kötet főszerkesztője Sótonyi Péter, szerkesztője Molnár László. A kötet egy, az egyetemtörténet-írás kurrens hagyományait folytató az intézmény múltjának dicsőséges és kellemetlenebb epizódjait egyaránt történeti hűséggel bemutatni igyekvő, történeti forrásokra támaszkodó tiszta mesterelbeszélésre épülő kiadvány. Külön kiemelendő történeti forrásértéket ad a műnek a Molnár László által több honi közgyűjtemény anyagából válogatott 250 fénykép. Egyetemtörténeti publikációs műfaját tekintve „képeskönyv-szintézis”, mint ilyen annak egyik jó hazai példája.
-
KÉZIRATOS FORRÁSOK A KORA ÚJKORI DISPUTÁCIÓK KUTATÁSÁBAN
29-63Megtekintések száma:71A kora újkori disputációk kutatása elsősorban a nyomtatott tézisfüzetekre összpontosított, hiszen ez az egyik leggyakoribb nyomtatványtípusa a kornak. Annak ellenére, hogy magukról a vitákról kevés jegyzőkönyv maradt fenn, ez a tanulmány amellett érvel, hogy érdemes e téma kutatása során a kéziratos forrásokat is figyelembe venni. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a kéziratos dokumentumok, például az egyetemi jegyzetek és a magyarországi hallgatók jegyzetelőkönyvei milyen lehetőségeket nyújtanak a 1580 és 1660 közötti közép-európai disputációs gyakorlatok jobb megértéséhez. A protestáns Európára jellemző nyomtatott disputációk és a katolikus és jezsuita kéziratok összehasonlítása a disputációk eltérő funkcióját tárja fel. A disputációk utóbbi csoportja nem annyira a respondens egyéni teljesítményére összpontosítottak, és inkább a mindennapi oktatásban szükséges összefoglalás és rekapituláció módszereként szolgáltak. Ezzel szemben a protestáns példák azt mutatják, hogy a disputák döntő szerepet játszottak a tudományos ismeretek és megfigyelések terjesztésében. Ahogy a professzorok és a hallgatók átadták az információkat szülőföldjükről az egyetemi központokba és fordítva, a disputák hordozója is változott: a disputáció nyomtatott formából a kézirat médiumába került vagy onnan vissza a nyomtatásba.
-
100 ÉVES A DEBRECENI EGYETEM ORVOSI VEGYTANI INTÉZETE
203-216Megtekintések száma:219A Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézete 2021-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Verzár Frigyes, az orvosi kar dékánja 1921. december 15-javasolta a Kari Tanácsnak egy "Kémiai Tanszék" megalapítását. Bár a Tanács csak 1922-ben hagyta jóvá ezt a javaslatot, a Tanszéket visszamenőlegesen, 1921-es alapítási dátummal hozták létre. Az intézet arculatának alakításában négy professzor (Bodnár János, Straub János, Bot György és Gergely Pál) játszott meghatározó szerepet, akik hosszabb ideig látták el az igazgatói feladatokat. Nekik köszönhető az a folyamatos fejlődés, melynek során az intézet egyrészt orvostanhallgatók generációinak oktatta a kémia alapjait, a biokémiát és a molekuláris biológiát meglapozó ismereteket, másrészt úttörő szerepet játszott az orvostudományban mélyen gyökerező kérdésekre fókuszáló, biokémia-orientált kutatásokban is.
-
BARTÓK BÉLA – MAKAI JÁNOS – NAGY ANDOR: AZ EGYETEMI TERVEKTŐL AZ EGYETEMMÉ VÁLÁSIG: A LÍCEUMHOZ KÖTŐDŐ EGRI OKTATÁS TÖRTÉNETE
254-256Megtekintések száma:167Dinnyés Patrik ismerteti a Bartók Béla- Makai János- Nagy Andor szerzőségéből született könyvet. A 18. századi magyarországi Római Katolikus Egyház egyik legkiemelkedőbb püspökének, gróf Eszterházy Károlynak, illetve oktatásszervező elődeinek és utódainak állít méltó emléket a 2019-es évben megjelent Az egyetemi tervektől az egyetemmé válásig. A Líceumhoz kötődő egri oktatás története című, képanyaggal gazdagon ellátott kötet.
-
Memorandum az Egyetemi Levéltár szükségességéről: Kivonat a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség konferencia előadásaiból (2008–2012)
188-197Megtekintések száma:204MEMORANDUM FOR THE NECESSITY OF THE UNIVERSITY ARCHIVE: EXTRACTS FROM THE PRESENTATIONS AT THE CONFERENCES OF THE ASSOCIATION OF THE HUNGARIAN HIGHER EDUCATION ARCHIVES (2008–2012). he author reported on the development of the documents during the history of the University of Debrecen at several conferences, emphasizing the fact that among all the Hungarian higher education institutions, the one in Debrecen has no separate archive. After a short retrospect, the present status of the document management at the University of Debrecen is introduced showing an odd picture of the situation since the doscument collections, although following the rules of the archive maintenance, are still scattered in separate locations. Parts of the collectionscan be found in the Hajdú-Bihar County Archive, in the Central Archive and in the University Library. he review written in favour of a uniied archive introduces the main subject units of the collections.
-
Teghze Gyula jogászprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1922/23. tanévi rector magnificusa
5-15Megtekintések száma:221GYULA TEGHZE LAW PROFESSOR, THE RECTOR MAGNIFICUS OF ISTVÁN TISZA HUNGARIAN ROYAL UNIVERSITY IN DEBRECEN DURING THE ACADEMIC YEAR OF 1922/23. Gyula Teghze (1867–1939), the founder professor of the Faculty of Law at the University of Debrecen, was the third Rector from the law faculty in the history of the university in the academic year 1922/23. He, as a recognized jurist and professor of international law and philosophy of law, spent time at a number of universities in diferent foreign countries. He was a lecturer at the Academy of Law of the Reformed College of Debrecen from 1910, and at the University of Debrecen for a quarter of a century from 1914. During this time he served once as rector and twice as dean.
-
MOZAIKOK A MAGYAR FELSŐOKTATÁSI AKKREDITÁCIÓS BIZOTTSÁG 30 ÉVES TÖRTÉNETÉHEZ
87-137Megtekintések száma:482A MAB a magyar felsőoktatási intézmények és képzéseik minőségének külső értékelésére létrehozott szervezet. Ideiglenes jelleggel 1992 novemberében, törvényi meghatározással 1994-ben alakult meg. Jelen írás a MAB 30 éves történetének vázlatos krónikája. Csupán néhány, de talán nem jelentéktelen mozaikdarabkát kísérel meg nyújtani e 30 évre vonatkozóan, az alapítás előzményeitől kezdve a szervezet és működés egyes jellemzőin át a nemzetközi és hazai beágyazottságig, a MAB magyar felsőoktatásban elfoglalt helyének kérdéséig. A szöveg elsődleges rendező elve – az előzmények és megalakulás után – tematikus, a történeti szál az egyes témákon belül jelenik meg.
-
100 éves a debreceni orvosképzés-I. Az általános orvostudományi kar. Az intézetek és a tanszékek története-II. Az általános orvostudományi kar professzorainak életrajza
228-232Megtekintések száma:349Negyedszer jelent meg debreceni orvosképzés történetét feldolgozó összefoglaló munka.
-
Ünnepi emlékkönyvek és tisztelgő tomusok: gondolatok egyetemtörténeti kötetekről
147 - 154Megtekintések száma:277Jubilarian Academic Writing: Reflections on Commemorative Volumes of Institutional History. The present survey of both the theoretical ramifications and practical dilemmas of jubilarian academic writing attempts to look at the nature, conceptuality, and generic properties of commemorative writing as representative texts of institutional history in the ”groves of academe.” Particular attention is attributed to those personalized and self-contained volumes which have been earmarked as special gifts by peer-group members – most often colleagues and former students – in honour of professors and associate professors in the year of their jubilee, which also tends to be the year of their retirement. In the history of the Institute of English and American Studies, University of Debrecen, so far 7 Full Professors (listed in the chronological order of the year of their respective jubilees: László Országh [1993 and 2007: 2 vols.], István Pálffy [1999], Péter Egri [2002], Béla Korponay [1998 and 2008], Zoltán Abádi-Nagy [2010; 4 vols.], Donald E. Morse [2011 and 2012: 2 vols.], Zsolt Kálmán Virágos [2012; 2 vols.]) and 4 Associate Professors (Sarolta Kretzoi [2009], Csilla Bertha [2011], Béla Hollósy [2013], and Péter Pelyvás [2014]) have been the beneficiaries of commemorative volumes as special and honorary gifts. The author of the survey painstakingly documents the bibliographical details of all the respective essays published.
-
Hírek a korabeli sajtóban a DEAC történetének legkorábbi időszakából
Megtekintések száma:284 -
A DEBRECENI EGYETEM SEBÉSZETI MŰTÉTTANI TANSZÉKÉNEK TÖRTÉNETE AZ 1951–2013 KÖZÖTTI IDŐSZAKBAN
149-154Megtekintések száma:174Mikó Irén – Furka István professzori szerzőpáros könyve a Debreceni Egyetem Sbészeti Műtéttan Tanszékének történetét tárja föl kronológikus sorrendben. A kötetet ifj Barta János ismerteti.
-
A SZEGEDI TUDOMÁNYEGYETEM ÉS ELŐDEI TÖRTÉNETE II. rész: A kolozsvári egyetem története az alapítástól a szegedi újrakezdésig 1872–1921.
353-357Megtekintések száma:252Az 1581-ben alapított kolozsvári egyetem múltjának 1872-től 1921-ig terjedő időszakát, a Ferenc József Tudományegyetem történetét az alapítástól a szegedi újrakezdésig feldolgozó monográfia a Szegedi Tudományegyetem egyetemtörténeti sorozatának második kötete Marjanucz László, Antal Tamás és Vajda Tamás szerkesztésében jelent meg.
-
Az egyetemi élet átolitizálódásának megnyilvánulása 1939-ben Debrecenben – hallgatói feljelentés Tankó Béla ellen és Hóman Bálint levele
117-120Megtekintések száma:297The Appearance of the Politicization of the University Life in Debrecen in 1939. A student’s Accusation against Béla Tankó and Bálint Hóman’s response. A very special source of the history of the Hungarian higher education and of the history of the University of Debrecen that accusation which was made in the autumn of 1939 by a student. This short and nameless letter was an accusation against professor Béla Tankó who had taken a note about the German origin of Bálint Hóman who was the Secretary of Religion and Public Education at that time. One of the students who was the member of the Árpád Comradeship Association wrote a short and modest letter to Hóman about it. This was a clear sign of the radicalization and the politicization of the whole society and of the life in the Hungarian universities. Also had been found the response of Bálint Hóman who sent back this accusation to Béla Tankó with a short letter in which he interpreted this as a wrong deliver. This unpleasant case had been solved by Hóman this way, but the radicalization of the students of the universities and the devaluation of the Hungarian political culture continued.
-
ATHÉN – CAMBRIDGE – HELIKON. SÁROSPATAK ISKOLAVÁROS JELZŐINEK ETIMOLÓGIÁJA
30-43Megtekintések száma:254Sárospatak iskolaváros jellege közismert. Nem meglepő tehát, hogy a település – az oktatás magas minőségének érzékeltetésére – az idők során különböző jelzőket kapott. A legismertebb a „Bodrogparti Athén”, amely ebben a formában a 19. század végétől használatos, de eredete Comenius Sárospataki tartózkodásáig nyúlik vissza. A cseh-morva pedagógus az 1650-ben elmondott beköszöntő beszédében az iskolát Rákóczi-Athenaeumnak nevezte, amely kifejezés a későbbi jelzős szerkezet etimológiai előzményének tekinthető. A két világháború között hangsúlyosnak számító „magyar Cambridge” kifejezés elterjedése szorosan összefüggött gróf Klebelsberg Kunó kultuszminiszter 1920–30-as évekbeli sárospataki iskolafejlesztési elképzeléseivel, különösen az Angol Internátus létrehozásával. Ettől függetlenül a híres angol iskolavárosra, mint követendő példára történő hivatkozás Sárospatakon már a 20. század elején megjelenik. A talán legkevésbé ismert „Hegyalja Helikonja” kifejezés Csokonai Vitéz Mihály költői szóalkotása, a 18–19. század fordulójáról. A kifejezésben érzékelhető az egykori pataki diák poétának a tokaji bor iránti vonzódása is. A közlemény a három jelző kialakulásának történetét, korabeli használatát és mai utóéletét mutatja be.