Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • FENNTARTHATÓ EGYETEMEK: MAGYARORSZÁGI HELYZETKÉP
    Megtekintések száma:
    216

    A Föld jelenlegi népessége eléri a 8,2 milliárd főt. Bár napjainkban rendelkezésre állnak olyan tudományos számítások, amelyek szerint a túlnépesedés önmagában nem jelentené a fenntarthatóság akadályát, amennyiben jelentős globális változtatások történnének (például gazdasági és fogyasztási szokások terén), a fenntarthatósági kihívások továbbra is összetett és átfogó megközelítést igényelnek.Az egyetemek – mint tanuló szervezetek – kiemelt szerepet játszanak a környezeti és társadalmi fenntarthatóság előmozdításában, hiszen oktatási és kutatási tevékenységük révén formálják a jövő generációk szemléletét. Jelen kutatás célja a magyarországi felsőoktatási intézmények fenntarthatósági stratégiáinak és megvalósított intézkedéseinek elemzése, valamint annak feltárása, hogy mely további irányok és fejlesztési lehetőségek kínálkoznak az egyetemek fenntarthatósági törekvéseinek erősítésére.A kutatás során az alábbi kérdésekre keresem a választ: Mennyire fenntarthatóak a magyar egyetemek jelenleg: az eltérő rangsormódszertanok tükrében hogyan teljesítenek? Melyek a jelenlegi stratégiák, fejlesztési irányok, működések hasonlóságai? Milyen fenntarthatósági kezdeményezéseket alkalmaznak a magyar egyetemek? Milyen jó gyakorlatok azonosíthatók, és milyen innovatív megközelítések alkalmazhatók a fenntarthatóság javítása érdekében? Mi lehet a szerepe az egyetemi könyvtáraknak, ill. az egyetemi publikálásnak a rangsorokon való szereplésben?

  • A Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Archontológiája 1950-1990 XV. (befező rész): Idenenyelvi Lektorátus
    131-135
    Megtekintések száma:
    319

    A Kossuth Lajos Tudományegyetem két kara, a Bölcsészettudományi Kar és a Természettudományi Kar, valamint az ún. központi egységek 1950. január 1. és 1990. december 31. közötti archontológiáját a Rektori
    Hivatal személyi kartotékjai és anyagai, valamint a kevésbé dokumentált ’50-es évek tekintetében kiegészítőleg a Személyzeti Osztály éves kimutatásai alapján készült. Ennek ellenére a rendelkezésünkre álló
    anyag nem lehet teljes és nem lehetséges teljes pontossággal összeállítani az archontológiát. Jelen XV. rész az Idegennyelvi Lektorátus dolgozóinak listáját adja a lektorátus vezetőtől az ügyintézőig.

  • A KISZ AZ IPARMŰVÉSZETI FŐISKOLÁN
    Megtekintések száma:
    161

     

    A tanulmány célja, hogy bemutassa a budapesti Iparművészeti Főiskolán[1] működött Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) alapszervezetének működését és hatását a hallgatói életre. A dolgozat a MOME Levéltárában végzett alapkutatásokon alapul, a levéltári forrásanyag részben a főiskola központi szerveinek irataira, részben a főiskolai KISZ iratainak feldolgozására épül. Ebből következően elsősorban szervezeti dokumentumok vizsgálatáról van szó, ego-dokumentumok hiányában a KISZ által uralt hallgatói élet résztvevői elbeszélésére csekély lehetőség nyílt. A tanulmány elsősorban arra keresi a választ: hogyan, milyen keretek között működött a kommunista pártszervezet a Főiskolán. Másrészt arra is kíváncsi, mennyiben befolyásolták a Kádár-korszakban enyhülő ideológiai keretek a művészhallgatókat mindennapjaik során és mindez hogyan hatott ki az ifjúság életére.

     

  • A Tiszántúl északi részéről származó diákok egyetemjárása külföldön 1292–1918
    45-69
    Megtekintések száma:
    199

    THE UNIVERSITY ATTENDANCE OF STUDENTS ABROAD FROM THE NORTHERN PART OF THE TRANS TISZA REGION 1292–1918. he social and cultural history of the regions cannot be examined without exact information about the school system, the catchment area of the schools and their eiciency in a given region. his analysis includes the examination of the university attandence abroad, especially in case of countries where the university system was established with a delay, therefore university education was a valid option only at international universities. he data relating to Hungarian regions, counties, or cities can be easily obtained from this analysis. he present essay summarizies the university attending practices in the Northern part of the trans Tisza region.

  • A DEBRECENI EGYETEM FRANCIA TANSZÉKE 1957 ÉS 2023 KÖZÖTT
    155-163
    Megtekintések száma:
    165

     

    A Debreceni Egyetem Francia Tanszéke jelenlegi formájában 1957 óta áll fenn; több éves kényszerszünet után ekkor nyílhattak meg újra a nyugati nyelvi tanszékek a vidéki egyetemeken. Az itt következő összefoglalás az azóta eltelt időszakra vonatkozik.

  • Kísérlet a jogösszehasonlítás mint diszciplína bevezetésére a debreceni egyetemen (1927)
    58-75
    Megtekintések száma:
    181

    An Attempt to Introduce Comparative Law as a Self-Contaiained Discipliline at the University of Debrecen (1927) At the beginning of 1927, Géza Marton, professor of law in Debrecen, prepared a position paper with regard to the chances of introducing comparative law as a separate subject at the school of law. Commenting on this event, the present study—which thematically pertains to the history of the old law school—offers data concerning the history of comparative law, with proper priority given to disciplinary and educational ramifications of this area of study formerly both parly boosted, partly neglected int he history of Hungarian learning. Prior to the publication of and the comments on Professor Marton’s original text, the study reiterates some memorable facts and aspects of Hungarian scholarly and educational history, interlarding these with some less well-known data and points of interest.

  • VÍVÁS A KORAI ÚJKOR EURÓPAI EGYETEMEIN ÉS AKADÉMIÁIN A TANULT VÍVÁS SZÍNEVÁLTOZÁSAI: Várnay Ernő, egy vívó européer 70. születésnapjára
    74-132
    Megtekintések száma:
    247

    Az egyetem-, mentalitás- és sporttörténeti kérdésfelvetéseket egyesítő tanulmány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a kora újkorban melyen szerepet töltött be a vívás az európai egytemek hallgatóinak életében, hogyan viszonyultak az egyetemek a hallgatók fegyverviseléséhez és a fegyveres rendbontások problémájához. A kezdeti tiltások után a vívás-tanítás fokozatosan helyet kapott az egyetemek és akadémiák curriculumaiban és az ilyen módon elsajátított „szabályozott” vívás jelentősen hozzájárult az önmagát privilegzált társadalmi rétegnek tekintő egyetemi hallgatóság viselkedéskultúrájának konszolidálásához.

     

  • A 18. SZÁZADI PESTI JOGI SZAKISKOLA ÉS TANÁRA, PAULUS LUCAS PERGHOLD
    31-60
    Megtekintések száma:
    279

    A 18. század második felében Pest városában egy sajátos oktatási intézmény működött: a város egy jogi szakiskolát működtett 15 éven át, ahol elsorban római jogot és kánonjogot oktatott a város alkalmazásában álló professzor. A tanulmány az iskola történetét dolgozza fel külön figyelmet fordítva az intézmény egyetlen professzorának, a karintiai származású Paulus Lucas Pergholdnak életére, oktatási tevékenységére és tudományos munkásságára.

  • Az alá nem írt alapítólevél - A közgazdaságtudományi kar terve
    102-110
    Megtekintések száma:
    227

    A budapesti közgazdaság-tudományi kar alapításának kalandos története a 19. század közepéig nyúlik vissza. Jelen írás a régi századfordulótól vázolja az eseményeket, amelyek elvezettek az egyetemalapításig.
    1918-ban a kettős monarchia összeomlásának végnapjaiban csak egy aláírás választotta el a tervet a megvalósulástól. A tanulmány hosszabban tárgyalja ifj. Erődi-Harrach Béla Közgazdaságtudományi Egyetem
    című írását, amely az 1918-as kísérletnek, valamint az 1920-as alapításnak is az alapját képezte. Ugyanakkor máig ismeretlen maradt a szakirodalomban.

  • A Kecskeméti Református Jogakadémia története 1875-1949
    143-146
    Megtekintések száma:
    195

    A Kecskeméti református Jogakadémia történetéről készült könyv recenziója

  • MAGYARORSZÁGI JOGHALLGATÓK ÚJONNAN FELFEDEZETT JOGI ÉS POLITIKAI DISPUTATIÓINAK-DISSERTATIÓINAK ADATAI A KORAI ÚJKORBÓL
    137-153
    Megtekintések száma:
    150

    A magyar művelődés- és könyvtörténészek a 19. század második felétől gyűjtenek azokról a nyomtatványokról is, amelyek olyan a korai újkorban (16-18. század) között külföldi nyomdákban jelentek meg és magyar vonatkozásai vannak. A magyarországi szerzők által írt, külföldön, idegen nyelven megjelent nyomtatványok bibliográfiájának jelentős részét azok az iskolai iratok, tézis-füzetek teszik ki, amelyeket külföldi tanulmányaik alatt a magyarországi diákok egy szóbeli vitához kapcsolódóan adtak ki nyomtatásban. Sajnos a tézisfüzetekről összegyűjtött adatok publikálása a 20. század végén megakadt és ma nem áll rendelkezésre könnyen hozzáférhető adatbázis az említett nyomtatványokról. Ugyanakkor a kora újkori disputatiókról szóló publikációk számának ugrásszerű növekedése az utóbbi években és a tézisek bevonása a különböző tudományos kutatásokba, a disputációkutatást az egyetem-, oktatás- és tudománytörténet fontos ágává tette. Ezért lenne fontos, hogy az említett adatok közzététele folytatódjék. Az itt következő lista azokat a külföldi egyetemeken a 16-18. században megszületett jogi és politikatudományi nyomtatványokat sorolja fel, amelyek több évtizedes kutatómunka során kerültek elő, és amelyek nem szerepelnek a Régi Magyar Könyvtár III. kötetében és annak pótlékfüzeteiben és így a korszakkal foglalkozók számára újdonságnak számíthatnak.

     

  • 50 ÉVES A DEBRECENI UROLÓGIAI KLINIKA
    154-166
    Megtekintések száma:
    147

    Jelentős ünnepi esemény volt a debreceni Urológiai Klinika történetében a 2024 május 10.-én rendezett jubileumi előadás sorozat. A Debreceni Tisza István Tudományegyetem Orvosi Fakultásán az urológiai betegeket kezdetben, 1921-től, a Hüttl Tivadar által vezetett Sebészeti Klinikán látták el. 1958-ban önálló urológiai osztály és járóbeteg szakrendelés kezdte meg működését a Sebészeti Klinikán, majd 1972-ben már a II.sz. Sebészeti Klinikán, a jelenlegi helyére költözött az urológiai ellátórendszer. Az önálló Urológiai Klinika 1974.július 1-én alakult meg Kelenhegyi Márton vezetésével. 1979-ben Pintér József lett a klinika igazgatója, majd 1995-ben Tóth Csaba kapott kinevezést az Urológiai Klinika igazgatására. Tóth Csaba professzor számos feltárásos és endoszkópos urológiai sebészeti eljárást vezetett be, iskolateremtő, számos hazai és nemzetközi szinten is elismert urológus mentora volt, nagy hangsúlyt fektetett a tudományos igényességre. Őt követően 2006 óta Flaskó Tibor docens vezeti a klinikát, aki tovább fejlesztette a laparoszkópos tevékenységet. A korábbi Kenézy Gyula kórház Urológiai Osztályát 2022-ben integrálták az Urológiai Klinika szervezetébe.

  • ADALÉKOK A BRASSÓI PEREGRINÁCIÓ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETÉHEZ: A 17–18. SZÁZAD FORDULÓJA ALKALMI NYOMTATVÁNYAINAK EGYETEMTÖRTÉNETI TANULSÁGAI
    133-149
    Megtekintések száma:
    251

    A jelen tanulmányban a kora újkori brassói szász peregrináció történetét vizsgálom egy százéves időmetszetben (1650 és 1750 között). Az írás célja, hogy összefoglalásra kerüljenek az egyetemi anyakönyvek és a peregrinációs névtárak sporadikusan meglévő eredményei, illetve ezek kiegészítésre kerüljenek a brassói szászok egymásról készített alkalmi írásemlékeinek adataival is. A dolgozatban bemutatott eredmények példaként szolgálhatnak további olyan kutatások számára is, amelyek szándéka a kora újkori egyetemjáráshoz kapcsolódó alkalmi szövegek vizsgálata.

     

  • A MAGYAR REKTORI KONFERENCIA TÖRTÉNETÉRŐL ÉS HELYZETÉRŐL – DEBRECENBŐL NÉZVE
    143-163
    Megtekintések száma:
    241

    A Magyar Rektori Konferenciát felsőoktatásunk erősödő önszerveződése és érdekeinek hatékony képviselete jegyében hozta létre 1988-ban 19 egyetem rektora. Az MRK meghatározó szerepet vállalt és játszott felsőoktatásunk rendszerváltásában, autonómiájának, társadalmi szerepének erősítésében, az első felsőoktatási törvény előkészítésében, annak megvalósításában. Működésének kereteit, tevékenységének hatását és eredményességét a továbbiakban részben saját törekvései, részben a mindenkori kormányzat által biztosított vagy korlátozott keretek alakították. Az utóbbi időkben az MRK szerepe és súlya mind a radikálisan változtatott hazai, mind a mérvadó nemzetközi felsőoktatási térben erősen mérséklődött, jóllehet aktív szerepvállalása intézményeinknek, a tudománynak, társadalmunknak is fontos lenne: az egyetemek hangját mindenütt hallatni és hallani kell.

  • Városjáró jogászképzés a debreceni jogi oktatás helyszíneinek alakulása, különös tekintettel a mai Kassai úti Campus történetére
    88-103
    Megtekintések száma:
    261

    Moving Legal Education – The Evolution of Locality of the Legal Education in Debrecen with special regard to the History of Campus Kassai. The legal education in Debrecen has a long history. It started in the Reformed Collage of Debrecen in the middle of the 18th century. As a state university, it was established by the Act XXXVI of 1912. Until the main building of the University of Debrecen was completed (1932) the Faculty of Law had been operating in many places in the city. First, in the building of Reformed Collage, but some legal departments were in an apartment house on the main street. After 1932, the faculty of law had suitable offices in the main building of the University. Between 1949 and 1996 the legal education was suspended, and its offices were occupied by other departments. In the year of 1996 a solution had to be found, the restarted legal education needed new buildings. The new place was found on the field of ex-soviet barrack on the Kassai Street. This site was a cavalry barrack before the WWII. Some of the original buildings can still be found today, and many new buildings were built in the last couple of years e. g. library, student hostel, educational buildings.

    The faculty of law has also found its place on this campus. Its last moving was in the year of 2015, and it has a nice old-style group of buildings now.

  • Lencz Géza teológiaprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1925/26. tanévi Rector Magnificusa
    23-32
    Megtekintések száma:
    223

    GÉZA LENCZ, PROFESSOR OF THEOLOGY, WAS RECTOR MAGNIFICUS OF THE ROYAL ISTVÁN TISZA UNIVERSITY OF DEBRECEN FOR THE ACADEMIC YEAR OF 1925–26. He was born in Vámospércs. He completed his studies in theology in Debrecen, Vienna and Utrecht. He was a Reformed minister at Tápé, Tiszarof, and Mezőtúr, and in 1909 he was appointed professor of dogmatics and of the philosophy of religion at the heological Academy of the Protestant College. Later he became ordinary teacher of divinity and associated studies at the University of Debrecen, founded in 1914, until his death in 1932. He was the Rector of the university in the 1925/26 academic year. He was primarily interested in the history of Hungarian Protestanism of the 16th and 17th centuries, and in dogmatics history.

  • A DEBRECENI SZÍVSEBÉSZET TÖRTÉNETE
    262-284
    Megtekintések száma:
    218

    A szívsebészet létrejötte Debrecenben szorosan összefonódott a mellkassebészettel, mivel ez a tevékenység a mellkassebészetnek helyet adó Auguszta Szanatóriumban, a későbbi Debreceni Egyetem II. Sz. Sebészeti Klinikáján indult és folytatódott hosszú évtizedeken keresztül. A II. Világháború után államosított Auguszta Szanatóriumban 1948-ban létesítettek mellkassebészeti osztályt, melynek vezetésével Schnitzler József főorvost bízták meg, akinek szakmai érdeklődése a ’60-as években a szívsebészet felé irányult. Korszakalkotó célja megvalósításához a hazai szívsebészet úttörőjében – Dr. Eisert Árpád nyíregyházi sebészfőorvos személyében – talált megfelelő társat. Példaértékű szakmai együttműködésük eredményeként 1963-ban elvégezték Debrecenben az első zárt szívműtétet. A továbblépéshez, - a  nyitott szívműtétek elkezdéséhez -  szükséges szív-tüdőgépet Köteles Béla magyar kivándorlók Amerikában született és ott saját műszegyártó céget alapító gyermekének adománya biztosította. Az első nyitott szívműtétet Dr. Kovács Gábor szegedi vendégprofesszor végezte Dr. Schnitzler professzorral 1968-ban. 1972-ben Dr. Gömöry Andrást bízták meg a szívsebészet vezetésével, akinek a nehéz körülmények között is sikerült létrehoznia jólképzett orvosokból és szakdolgozókból álló munkacsoportot, mely biztos alapot nyújtott a további fejlődéshez. 1983-ban Schnitzler professzor nyugdíjba vonulását követően Dr. Péterffy Árpád, a stockholmi Karolinska Kórház szív és mellkassebész docense, pályázat útján nyerte el a II. sz. Sebészeti Klinika irányítását. Külföldön szerzett tudása, szakmai és munkaszervezési tapasztalatainak köszönhetően hatalmas léptekkel fejlődött a debreceni szívsebészet. A műtéti szám jelentősen emelkedett, miközben a halálozás harmadára csökkent. Elérte, hogy 1993-ban a szívsebészet új épületet kapott, mely megteremtette a további fejlődés lehetőségét. Az új épületben a szívsebészet mennyiségi és minőségi mutatói tovább javultak, és Debrecen a magyar szívsebészet nemzetközileg elismert zászlóshajójává vált. Iskolateremtő munkásságának köszönhetően tanítványai nyugat-európai országokban és a tengerentúlon gyarapíthatták tudásukat. 2008-ban történt nyugdíjba vonulását követően professzor emeritusként tevékenykedett a klinikán, továbbra is teljes elkötelezettséggel támogatva a debreceni szívsebészet fejlődését, hírnevének megőrzését. Szakmai utódaként Dr. Szerafin Tamás docenst bízták meg a szívsebészet vezetésével. Munkatársaival céljuk az elődöktől kapott betegközpontú szellemiség, szakmai elhivatottság megőrzése és továbbfejlesztése, valamint az épített örökség állagának megóvása.

  • REPERTÓRIUM ACADEMICUM GERMANICUM PROJEKT
    108-128
    Megtekintések száma:
    356

    A Repertorium Academicum Germanicum (RAG) egy hosszú távú digitális projekt, amely a Német-római Szent Birodalom diákjainak és tudósainak adatbázisát kívánja létrehozni az 1250 és 1550 közötti időszak vonatkozásában. A RAG 2020-ban integrálódott a nagyobb Repertorium Academicum (REPAC) projektbe, amely utóbbi m már a Repertorium Academicum Helveticumot (RAH) és a Repertorium Bernense-t (RB) is magában foglalja. A három alprojekt különböző európai régiókat elemez: a RAG-ban a Német-római Szent Birodalomra, a RAH-ban a svájci államszövetségre, az RB-ben pedig Bern városára vonatkozó adatokat vizsgálja.A REPAC székhelye a Berni Egyetem Történeti Intézetében található. A projektek közös célja, hogy a tudósok és tudásuk hatásának történetéhez prozopográfiai alapokat teremtsenek, hogy tisztázzák a modern tudásalapú társadalom eredetét és fejlődését.

    Nevezett projektek módszertanilag a társadalom-, egyetem- és tudástörténeti megközelítéseket ötvözik a digitális prozopográfiával. A középpontban egy kutatási adatbázis áll, amelyben a hallgatók és tudósok életrajzi eseményeit rögzítik. Ezeket az adatokat földrajzilag és időben lokalizálják, hogy lehetővé tegyék a dinamikus megjelenítést térképeken, hálózatokban és idősorokban. Az elemzések az egyének földrajzi és társadalmi mobilitására, valamint a tudományos ismeretek egyének és intézmények − egyetemek, iskolák, egyházak, kolostorok, egyházi és világi bíróságok − általi terjesztésére és alkalmazására összpontosítanak. Ez a digitális módszertan az adatok vizualizálására szolgáló eszközökkel ezenkívül együtt lehetővé teszi a konkrét tudásterek rekonstruálását, elemezve azok meghatározó tényezőit.

    A tanulmány ezt a módszertant a RAG-ban dokumentált magyarországi hallgatók és tudósok segítségével kívánja bemutatni. A magyarországiak csoportja szemléletes példája az európai hálózatokban zajló akadémiai tudáscirkuláció és -terek tanulmányozásának, amelyben a Bécsi Egyetem központi szerepet játszik a tudás közvetítőjeként. A magyarországi tudósok adatainak elemzése olyan alapvető kutatási perspektívákat mutat be, amelyek különösen fontosak az együttműködésen alapuló megközelítések szempontjából: mivel az életrajzi adatok gyűjtése az adott régió történelmi hátterének alapos ismeretét igényli, a RAG magyarországi tudósainak mélyreható tanulmányozása különösen tanulságos lenne, ha életrajzaikat digitálisan ki lehetne egészíteni a regionális vagy helyi könyvtárakból és levéltárakból származó információkkal.

  • Bencés diákok egyetemjárása a 17-18. században
    86-103
    Megtekintések száma:
    146

    THE UNIVERSITY ATTENDANCE OF BENEDICTINE STUDENTS IN THE 17TH–18TH CENTURIES. In Hungary the Order of St. Benedict (Ordo Sancti Benedicti) ceased to exist during he Turkish occupation, and it only reorganized in 1639 at Pannonhalma. he present study reviews the list of monk’s names between 1639 and 1786 from the volumes of the orderly history from Pannonhalma. It argues that in the 17th century there were 44 students of the Benedictine order registered at some of the universities of the Habsburg Empire. hese universities were Nagyszombat, Vienna, Salzburg, and Olmütz. he prelatry of Pannonhalma sent the most talented pupils to carry on university level studies. In the 18th century, 48 Benedictine monks attended universities; 40 of them in Nagyszombat, 3 in Vienna, and 3 in Salzburg. Salzburg was the most respected Benedictine university in Central Europe. Quite a few students who studied here played an important role in the subsequent Hungarian history of the order, such as Egyed Karner, Placid Sajnovics and
    Krizosztom Novák.

  • ADALÉKOK AZ ÖNÁLLÓ KÁRPÁTALJAI MAGYAR TANNYELVŰ FELSŐOKTATÁS TÖRTÉNETÉHEZ
    92-107
    Megtekintések száma:
    162

    Jelen tanulmány az önálló kárpátaljai magyar tannyelvű felsőoktatás kialakulásához vezető utat kívánja bemutatni. Kárpátalja mint régió és közigazgatási egység az első világháborút követően jött létre a Csehszlovák Köztársaság területén belül. A régió a II. világháborút követően került Szovjet-Ukrajnához. Kárpátalja első felsőoktatási intézménye az Ungvári Állami Egyetem volt, amelyet a szovjet hatalom 1945-ben hozott létre. 1963-ban az egyetem bázisán magyar szakot, két évvel később Magyar Filológia Tanszék állítottak fel. A független Ukrajna megalakulását követően keletkező hatalmi változások és a felsőoktatási expanzió idején vette kezdetét a Beregszász központú magyar főiskola létrehozása, amely jelenleg Kárpátalja egyetlen önálló magyar tannyelvű felsőfokú intézményeként működik. A II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola felállításában döntő szerepet játszottak a helyi érdekvédelmi szervezetek és a magyar kormány, biztosítva ezzel a kárpátaljai magyar nyelvű iskolák pedagógus-utánpótlását.

  • A debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem archontológiája (1950–1990) IV. rész
    130-147
    Megtekintések száma:
    192

    ARCHONTOLOGY OF LAJOS KOSSUTH UNIVERSITY IV.: INSTITUTE OF HISTORY (1950–1990). he archontology of the Arts and Sciences Faculties of Lajos Kossuth University -the so-called central units of the university between Januar1, 1950–December 31, 1990 was prepared on the basis of the personal and personnel files of the Administration Department supported by the annual documentation of the Adminsitration from the fless documented 1950s. he exisiting materials are not complete, therefore the preparation of a comprehensive archontology is not possible. Part III. demonstrates the complete and detailed teacher and satf list of the Institute of History from the oice director to the administrators.

  • 100 ÉVES A DEBRECENI EGYETEM ORVOSI VEGYTANI INTÉZETE
    203-216
    Megtekintések száma:
    177

    A Debreceni Egyetem Orvosi Vegytani Intézete 2021-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. Verzár Frigyes, az orvosi kar dékánja 1921. december 15-javasolta a Kari Tanácsnak egy "Kémiai Tanszék" megalapítását. Bár a Tanács csak 1922-ben hagyta jóvá ezt a javaslatot, a Tanszéket visszamenőlegesen, 1921-es alapítási dátummal hozták létre. Az intézet arculatának alakításában négy professzor (Bodnár János, Straub János, Bot György és Gergely Pál) játszott meghatározó szerepet, akik hosszabb ideig látták el az igazgatói feladatokat. Nekik köszönhető az a folyamatos fejlődés, melynek során az intézet egyrészt orvostanhallgatók generációinak oktatta a kémia alapjait, a biokémiát és a molekuláris biológiát meglapozó ismereteket, másrészt úttörő szerepet játszott az orvostudományban mélyen gyökerező kérdésekre fókuszáló, biokémia-orientált kutatásokban is.

     

  • BARTÓK BÉLA – MAKAI JÁNOS – NAGY ANDOR: AZ EGYETEMI TERVEKTŐL AZ EGYETEMMÉ VÁLÁSIG: A LÍCEUMHOZ KÖTŐDŐ EGRI OKTATÁS TÖRTÉNETE
    254-256
    Megtekintések száma:
    147

    Dinnyés  Patrik ismerteti a  Bartók Béla- Makai János- Nagy Andor szerzőségéből született könyvet. A 18. századi magyarországi Római Katolikus Egyház egyik legkiemelkedőbb püspökének, gróf Eszterházy Károlynak, illetve oktatásszervező elődeinek és utódainak állít méltó emléket a 2019-es évben megjelent Az egyetemi tervektől az egyetemmé válásig. A Líceumhoz kötődő egri oktatás története című, képanyaggal gazdagon ellátott kötet.

  • Memorandum az Egyetemi Levéltár szükségességéről: Kivonat a Magyar Felsőoktatási Levéltári Szövetség konferencia előadásaiból (2008–2012)
    188-197
    Megtekintések száma:
    143

    MEMORANDUM FOR THE NECESSITY OF THE UNIVERSITY ARCHIVE: EXTRACTS FROM THE PRESENTATIONS AT THE CONFERENCES OF THE ASSOCIATION OF THE HUNGARIAN HIGHER EDUCATION ARCHIVES (2008–2012). he author reported on the development of the documents during the history of the University of Debrecen at several conferences, emphasizing the fact that among all the Hungarian higher education institutions, the one in Debrecen has no separate archive. After a short retrospect, the present status of the document management at the University of Debrecen is introduced showing an odd picture of the situation since the doscument collections, although following the rules of the archive maintenance, are still scattered in separate locations. Parts of the collectionscan be found in the Hajdú-Bihar County Archive, in the Central Archive and in the University Library. he review written in favour of a uniied archive introduces the main subject units of the collections.

  • Teghze Gyula jogászprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1922/23. tanévi rector magnificusa
    5-15
    Megtekintések száma:
    158

    GYULA TEGHZE LAW PROFESSOR, THE RECTOR MAGNIFICUS OF ISTVÁN TISZA HUNGARIAN ROYAL UNIVERSITY IN DEBRECEN DURING THE ACADEMIC YEAR OF 1922/23. Gyula Teghze (1867–1939), the founder professor of the Faculty of Law at the University of Debrecen, was the third Rector from the law faculty in the history of the university in the academic year 1922/23. He, as a recognized jurist and professor of international law and philosophy of law, spent time at a number of universities in diferent foreign countries. He was a lecturer at the Academy of Law of the Reformed College of Debrecen from 1910, and at the University of Debrecen for a quarter of a century from 1914. During this time he served once as rector and twice as dean.

Adatbázis logók