Keresés
Keresési eredmények
-
A TÖRÖK NYELV TANULMÁNYOZÁSA A KORAÚJKORI EURÓPAI EGYETEMEKEN
61-77Megtekintések száma:227A tanulmány az európai török stúdiumok kialakulását és fejlődését tekinti át a kezdetektől az 1754-ben alapított bécsi Keleti Akadémia létrejöttéig. Az arab és perzsa nyelvhez képest a török tanulmányozása viszonylag későn indult meg Európában. Az arab kutatását a teológiai háttér indokolta, a perzsa nyelv tanulmányozását gazdag irodalmi hagyatéka inspirálta, míg a török nyelv vizsgálatát két tényező segítette elő. Az egyik az Oszmán Birodalom egyre növekvő politikai és kereskedelmi súlya Európában, a másik pedig a keresztény misszió. A cikk a téma rövid összefoglalását adja, így a tárgyalt időszakban csak a legfontosabb nyomtatott török grammatikákat és szótárakat veszi számba. A 16. századi alkalmi kezdemények után az első Európában megjelent török nyelvtant (Megiser 1612) tárgyalja, majd Harsányi Nagy Jakab munkáját (1642) veszi vizsgálat alá. Ezután a 17. századi francia, olasz és angol szótári és grammatikai munkák vizsgálata következik (du Ryer, Molino, Maggio, Bernardo de Parigi, Pietro d’Albavilla, Mascisci, Seaman, Vaughan). Ezután hosszabban időzik a tanulmány a 17. bécsi turkológiánál, amennyiben két legfontosabb alakjának, Meninskinek és Podestànak munkásságát elemzi. A lipcsei török szótárak és nyelvtanok áttekintését követően az 1754-ben alapított bécsi Keleti Akadémiáról esik szó. Végül a 17. századi török nyelvű bibliafordítások áttekintésére kerül sor, melyet egy rövid összegzés követ.
-
Egyetemi falukutatás a két világháború között Debrecenben
43-57Megtekintések száma:178Exploring Village Communities Betweeeen the Two World Wars at the Univeversity of Debebreceeceecen. Encouraged by economic, social, historical, as well as ideological factors, the sociological research of villages flourished in Hungary in the 1930s. Debrecen’s earlier involvement in the movement had been rather superficial and was restricted primarily to folk literature as it appeared in historical works. The present essay offers a survey of the appearance in the scene of village research with a sociological angle by demonstrating the fermenting effects of folk literature’s institutions (Ady Társaság), programs (Debreceni Diéták) and interim successes (Márciusi Front) in Debrecen. The survey lays particular emphasis on the sociographical activities of the university attendees’ organizations, fellowships, and the endeavors of two academic workshops: the Institute of Geography and the coterie of linguists). The aim of this study is to provide additional data to the characteristics, differences and coherences of these workshops, also attempting to picture the diversity and complexity of a nationwide involvement in exploring village communities against the background of political, ideological and scientific priorities in the era.
-
A DEBRECENI EGYETEM MEZŐGAZDASÁG-, ÉLELMISZERTUDOMÁNYI ÉS KÖRNYEZETGAZDÁLKODÁSI KARA 50 éves
245-257Megtekintések száma:212Az írás áttekinti a mezőgazdaságtudományi képzés debreceni történetét a Debreceni Agrártudományi Egyetem 1970-es megalakulásától az egységes Debreceni Egytem létrejöttén át napjainkig. Előtérben az oktatási tevékenység bemutatása áll jól érzékeltetve, hogy az agrármérnökképzésre épülve mennyire kiszélesedett az elmúlt öt évtizedben a szakok kínálata. Az ismertetésben kiemelt szerepet kapnak a kutatási-fejlesztési tevékenység legfontosabb eredményei és jövőbeli célkitűzései is.
-
Csűry Bálint, a debreceni egyetem tanára
24-31Megtekintések száma:129BÁLINT CSŰRY, PROFESSOR OF THE UNIVERSITY OF DEBRECEN. As professor of Hungarian and Finno-Ugrian linguistics, Bálint Csűry taught at the University of Debrecen from 1932 to 1941. In the course of these few years he made Debrecen the Carpathian Basin center and emblematic scene of vernacular language research. With this he contributed to the realization of his most important scholarly objectives aimed at making vernacular language reseach assume a worthy place among the disciplines of Hungarian linguistics. It is due to his eforts that in 1938, for the irst time in this country, an Institute of Hungarian Vernacular Research was established at the University of Debrecen.
-
„AD PINGUIOREM FORTUNAM” – SZEGÉNY MAGYAR DIÁKOK A BÉCSI EGYETEMEN 1450-IG
65-87Megtekintések száma:179Bécsben, 1365/1377–1450 között a magyarországi diákok jelentős része minősült szegénynek. A mintegy 3200 diákból nagyjából 800 hallgató nem fizetett semmit vagy tett ígéretet a fizetésre, ám rajtuk kívül további 560 fiatal fizetett kevesebb beiratkozási díjat az előírtnál. Összesen tehát az összbeiratkozottak 42,5%-a helyezhető el a szegénység különböző fokozatain, bár közöttük jelentős különbségek voltak. Szegénységük azonban nem tényleges financiális helyzetükre utal, pusztán arra, hogy a beiratkozás pillanatában milyen anyagi helyzetben voltak. Rájuk nem feltétlenül hatottak a tanulási kedvet egyébként nagyon is meghatározó politikai, katonai konfliktusok vagy természeti katasztrófák, inkább csak az anyagi helyzetüket érintő események befolyásolhatták őket. Három csoportra lehet osztani őket. Az elsőben a nem fizető diákok találhatóak (pauper, nihil dedit). A második csoportban már egy fokkal jobb anyagi helyzetnek örvendhettek, akik legalább ígérni tudták a fizetést (promisit, tenetur), illetve csak haladékot kértek kötelezettségük teljesítésére vagy felmentést a kötelező ruhaviselet alól. A harmadik csoportba a csökkentett tandíjat fizetők kerültek. Anyagi helyzetüket ismerve az első két csoportot lehetne a pauperes, míg a harmadikat a non bene habentes jelzővel definiálni. Többségük a nagyobb városokból érkezett (53%), de jelentős (közel 18%) a falusi környezetből származók köre is. A szegény diákok földrajzi származása azonban nem rajzol ki specifikus mintázatot, ellenben társadalmi hátterük nagyon is
-
PETRÁNYI GYULA BELGYÓGYÁSZ PROFESSZOR, A DEBRECENI ORVOSTUDOMÁNYI EGYETEM INTÉZMÉNYVEZETŐ DÉKÁNJA 1953-1954
3-22Megtekintések száma:221Petrányi Gyula professzor az 1953/54-es tanévben az 1951-ben önállósult Debreceni Orvostudományi Egyetemet rektori hatáskörrel bíró dékánként vezette, majd 1971-74 között az egyetem klinikai rektorhelyettese volt. Fiatalon, 38 éves korában került a Debreceni Egyetemre 1950-ben, amikor a II.sz. Belgyógyászati Klinika megszervezésével bízták meg. Kezdetben a Városi Kórház Bem téri épületében indult el a munka, a klinika telepre pedig 1951 júliusában költöztek be. 1967-től 1974-ig az I. Belgyógyászati klinika igazgatója. 1983-ig a Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. számú Belgyógyászati Klinikáját vezette, egyúttal az Országos Belgyógyászati Intézet igazgatója volt. A 24 éves debreceni tevékenysége során a korábbi nemzetközi tapasztalatait is kamatoztatva új, a kor színvonalának megfelelő klinikát hozott létre. Olyan belgyógyászati ellátás alapjait rakta le, melyben megfért az integratív szemlélet és a subdiszciplináris specializáció. Nagyszámú kiadást megélt belgyógyászati tankönyvei orvosgenerációk tudását és szakmai munkáját alapozták meg. Tevékenysége meghatározó volt a debreceni klinikai ellátás korszerűsítésében: az Ő nevéhez fűződik az Immunológiai Laboratórium, az Izotóp Laboratórium, a Belgyógyászati Klinika Intenzív Osztályának, az Endoszkópos Laboratóriumnak, a Művese Állomásnak kialakítása, a Központi Klinikai Kémiai Laboratórium alapjainak letétele. Tudományos területen az abban az időben úttörőnek számító immunológiával foglalkozott és akadémikusként megteremtette ennek a területnek hazánkban a klinikai alapjait. Egyetem vezetői tevékenységét az oktató, gyógyító és kutatómunka színvonalának szisztematikus és minőségi fejlesztése határozta meg. Dékánként és klinikai rektorhelyettesként jelentős szerepe volt abban, hogy a Debreceni Orvostudományi Egyetem a többi magyar orvosképző egyetem számára is példaként szolgált.
-
Lengyel-magyar hungarológiai kutatások. Polsko-wegierskie badania hungarologiczne: Tanulmányok a Jagello Egyetem Magyar Filológiai Tanszéke 30. évfordulója alkalmából
233-237Megtekintések száma:246A lengyel és a magyar nép sorsa és barátsága régtől fogva össze-összefonódik: amint a történelmi, politikai és gazdasági kapcsolatok, úgy a kulturális, művelődési és nem
utolsósorban az oktatási és főként egyetemtörténeti együttműködések is évszázados múltra tekintenek vissza. -
Adalékok Pap Károly tanári portréjához
124-130Megtekintések száma:144THE PERSONALITY AND STAMINA OF KÁROLY PAP, PROFESSOR OF LITERATURE IN THE EYES OF HIS STUDENTS. he essay describes Károly Pap, the irst professor of literature at the University of Debrecen and a main representative of the positivist literature research, as a teacher based on the reminiscences of his former students. Among the literature researchers after 1948, he was considered – rather undeservedly – a negativ igure in the history of the University. Most of the people remembered him as cold and distant teacher with aristocratic behaviour. he essay demonstrates the professional taste of the wrongfully underestimated professor in literature, and draws a iner picture about the conlicting personality of Károly Pap.
-
A NAGYSZOMBATI EGYETEM HALLGATÓSÁGA AZ ÚJABB FORRÁSOK TÜKRÉBEN
146-181Megtekintések száma:204Az 1635-ben alapított Nagyszombati Egyetem Magyarország első, máig folyamatosan működő univerzitása. Jogutódja a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Pázmány Péter Katolikus Egyetem. Az egyetem levéltári forrásainak jelentős része elpusztult az 1956-os forradalom idején a Magyar Országos Levéltárban keletkezett tűzben. Ezért nagyon nehéz összeállítani az első magyar egyetemen tanult hallgatók listáját. A közelmúltban, Esztergomban új, eddig nem ismert források kerültek elő az egyetem növendékeiről. Ebben a cikkben összefoglaljuk azokat az eredményeket, amiket az új dokumentumok alapján elmondhatunk az egyetem bölcsészeti és teológiai karán tanult személyekről. Vizsgáljuk az egyetem vonzáskörzetét, a hallgatói létszám alakulását korszakonként, továbbá a hallgatóság társadalmi rétegződését és nemzetiségi összetételét, a külföldi és belföldi diákok arányát.
-
GEOGRÁFIA A DEBRECENI EGYETEMEN 1914–2024
Megtekintések száma:170A debreceni földrajz oktatás 110 éves évfordulója alkalmából jelent meg Lóki József professzor úr kötete. A munka áttekintést ad a tanszéken, majd intézetben folyó oktatói és kutatói munkáról, majd minden nagyobb fejezet végén bemutatja az ott dolgozók életrajzát, tudományos tevékenységét és publikációit. A kötet hosszú időszakot ölel fel, a politikai rendszer is többször változott, ez megmutatkozott az oktatással kapcsolatos ideológiai kérdésekben is. A szerző külön kitér egyes korszakokban a hallgatói létszámok alakulására, bemutatja hogyan változott az intézet felszereltsége, infrastruktúrája és hogyan sikerült a országos és nemzetközi szinten is elismerést kivívniuk mind a hallgatóknak, mind a kutatóknak.
-
Verzár Frigyes élettanprofesszor, a Debreceni M. Kir. Tisza István Tudományegyetem 1927/28. tanévi rector magnificusa
17-22Megtekintések száma:211Frigyes Verzár, Professor of Physiology and Rector Magnificus of István Tisza Hungarian Royal University in Debrecen During the Academic Year of 1927/28. Frigyes Verzár was Rector of the University of Debrecen in the academic year of 1927–28. This task was particularly demanding for various reasons. First, construction work on the central building of the University was still underway, second, because in August 1927 the Research Institute of Tihany was opened, and Verzár had to direct that Institute,
too. The actually existing conditions of commuting between Debrecen and Tihany rendered the fulfilment of this double load particularly troublesome. In spite of all the difficulties, however, the work of the Rector yielded rich results, as listed in the report of Rector held in September 1928. -
100 ÉVES A DEBRECENI EGYETEM BŐRGYÓGYÁSZATI KLINIKÁJA
131-153Megtekintések száma:191A Debreceni Egyetem Bőrgyógyászati Klinikája 2021-ben ünnepelte megalakulásának 100. évfordulóját. A 2021-es esztendő azonban a COVID pandémia miatt nem tette lehetővé számunkra, hogy ezt a jeles évfordulót kellőképpen meg tudjuk ünnepelni, így a Centenárium tiszteletére rendezett ünnepi ülés és egy összefoglaló közlemény 2023 tavaszán került megszervezésre, illetve készült el. Ezen áttekintő közlemény beszámol a Bőrgyógyászati Klinika elmúlt 100 évéről, röviden bemutatja a klinikán végzett betegellátás, oktatás és kutatás fejlődésének fő lépéseit, emléket állít a korábbi munkatársak és vezetők munkásságának, valamint lehetőséget ad az Egyetem minden dolgozójának és az érdeklődő olvasóknak is, hogy betekintést nyerjenek a debreceni bőrgyógyászat orvostörténetileg is érdekes több mint százéves időszakába.
-
A Debreceni Egyetem díszudvarának panteonja
59-82Megtekintések száma:152THE PANTHEON OF THE FORMAL COURTYARD OF THE UNIVERSITY OF DEBRECEN. In the plaques of the formal courtyard of the University of Debrecen 23 names are inscribed, which faithfully relect the mentality of the city, as well as its scientiic and scholarly signiicance. he pantheon is a replica of the rich store of Hungarian spirituality, which faithfully renders the speciic heritage of Debrecen and it also comprises within itself the values of Hungarian national culture in the spirit of universitas scientiarum. Based on thorough research, the study is the irst exploration of how the list of names of those chosen was established, and it ofers short biographies of the respective denizens of the pantheon.
-
BÚCSÚ LADÁNYI ANDORTÓL
165-167Megtekintések száma:186Szögi László búcsúja Ladányi Andor egyetemtörténésztől
-
VOLT EGYSZER EGY EGYETEMI ARCKÉPCSARNOK…
164-173Megtekintések száma:138Egykori intézményvezetők festett portréi – szinte valamennyi Dienes János festőművész alkotásai - díszítik ma is a Debreceni Egyetem Főépületének Rektori Tanácstermét és folyosóját. A festmények egykor egy, az egyetem nagyjait, több mint harminc arcképet megörökítő galéria darabjai voltak. Az arcképcsarnok – amelynek létezését korabeli dokumentumok, fotók is bizonyítják – mára már csupán töredékében maradt fenn. A kutatások azonban kiderítették, hogy a gyűjtemény több darabját őrzi jelenleg a debreceni Déri Múzeum.
-
Források és módszerek a Debreceni Református Kollégium diáknévsorainak feldolgozásához
39-44Megtekintések száma:131SOURCES AND METHODS FOR PROCESSING STUDENT LISTS OF THE DEBRECEN REFORMIST COLLEGE. In commemoration of the 475th anniversary of the existence of the Debrecen Reformist College a long expected, two volume resource guide was published in 2013 under the title „History sources of the institution int he archive of the Debrecen Reformist College.” It contains student lists between 1588 and 1850 cataloguing 20 000 registrations. his essay summarizes the history of this research and lists the sources used in the process.
-
Varga Zsigmond teológia professzor, a Debreceni m. kir. Tisza István-Tudományegyetem 1932/33. évi Rector Magnificusa
3 - 22Megtekintések száma:325Zsigmond Varga, Professor of the History of Religion, the Rector Magnificus of the Hungarian Royal István Tisza University of Debrecen during the academic year 1933/1934. Several memorable events took place at the university during his time in office. The historical background of this was the fact that the political and social tensions caused by restrictive measures taken by the Hungarian government to fight the consequences of the Great Depression reached their peak in that academic year. There were several events that made the extraordinary actions of rector Zsigmond Varga necessary: the public debate on the policy of education aiming at the restructuring of the higher education threatened the university with loosing one of its four faculties and the ongoing student revolts hindered the teaching and research activities for months. In addition to Varga’s activity in the University administration, this study describes his work as an academic and as a scholar, and addresses his public activities outside of the university, too. It also offers a glimpse into his family life at a certain point of time. Referring to a memorial booklet written by Varga, his son, Zsigmond Varga jr., the young Reformed minister and promising biblical scholar is also remembered in this study. Varga jr. was a student of the University of Vienna, he was nprisoned by the Gestapo and he died a martyr’s death in the concentration camp of Mauthausen-Gusen.
-
ADALÉKOK A BRASSÓI PEREGRINÁCIÓ KORA ÚJKORI TÖRTÉNETÉHEZ: A 17–18. SZÁZAD FORDULÓJA ALKALMI NYOMTATVÁNYAINAK EGYETEMTÖRTÉNETI TANULSÁGAI
133-149Megtekintések száma:251A jelen tanulmányban a kora újkori brassói szász peregrináció történetét vizsgálom egy százéves időmetszetben (1650 és 1750 között). Az írás célja, hogy összefoglalásra kerüljenek az egyetemi anyakönyvek és a peregrinációs névtárak sporadikusan meglévő eredményei, illetve ezek kiegészítésre kerüljenek a brassói szászok egymásról készített alkalmi írásemlékeinek adataival is. A dolgozatban bemutatott eredmények példaként szolgálhatnak további olyan kutatások számára is, amelyek szándéka a kora újkori egyetemjáráshoz kapcsolódó alkalmi szövegek vizsgálata.
-
Kitaibel Pálnak, a királyi magyar tudományegyetem professzorának tanulmányai
35-47Megtekintések száma:198The Studies of Pál Kitaibel, Professor of the Hungarian Royal University. During the Age of Enlightenment the field of natural sciences went through fundamental changes that are present until this day. One of the most famous natural philosophers of the age in Europe was Hungarian Pál Kitaibel, who created the still valid basis for the description of the flora, natural geography and landscape research of the Carpathian Basin. Little is known about his student years at the Royal Academy of Győr (1777–78) and at the
Medical Faculty of the Royal Hungarian Science University (1780–84), which provided him with a wide range of knowledge in natural sciences. With the help of historical documents pertaining to the age this study investigates the approximately ten years of Kitaibel’s life from a culture-historical and pedagogical point of view in connection with the evolving Hungarian natural scientific thinking. -
Eperjes - Az evangélikus jogakadémia 1918/19-es tanéve és Miskolcra költözése
80-89Megtekintések száma:322Az eperjesi jogi akadémiát 1862-ben alapították újjá, és az iskola ezzel a felvidéki családok fontos képzőhelyévé vált. Az I. világháború során az oktatást sokszor megzavarták az elszállásolt katonák, és nehézséget
okozott a harcoló oktatók helyettesítése. A háború után, de még Trianon előtt szóba került az iskola Miskolcra telepítése. Eperjes csehszlovák megszállása után (1918 decembere) és a jogi képzés betiltása után az iskolát
márciusban Miskolcra költöztették, ahol az ősszel megkezdődhetett az oktatás. -
Emlékképek Fornet Béla professzor úrról és az I. sz. belklinikai otthonunkról
133-137Megtekintések száma:94Flashes of Memory: About Professor Béla Fornet and Our Home at the Clinic of Internal Medicine One. Retired internalist head physician, titular professor, and writer-doctor János Hankiss reminiscenses about his years spent in Debrecen. The guiding spirit of the clinic of internal medicine headed by Professor Béla Fornet was this: the patient comes first. Moreover, it is not the disease that has to be treated, the sick man has to be cured, at the highest possible level of science and at the same time with a humane attitude. Forms of refresher training, reading, scientific research are required to make treatment ever more efficient. The mode of presentation is unusual: it assumes the form of a dialogue, and concrete memories elicit distilled ideas.
-
Nem katolikus diákok a királyi jogakadémiákon 1777 és 1850 között
239-253Megtekintések száma:150Not catholic Students at Royal Law Academies between 1777 and 1850. In the following study my goal is to examine an unusual question about the royal academies: the religious structure of the students. The most students were catholic in this institutions. The explanation of this fact is these academies were founded by Maria Theresia, and before that were owned by the Jesuit order. From 1777 these academies were state institutions. However, the Protestants had their own school network in this period, we could also find not catholic students at the register books. I would like to examine these students’ social background, and try to answer the question, why they chose for the royal academies. All of these data are collected by the MTAELTE Histories of Universities Research Group.
-
100 ÉVE SZÜLETETT VÁRADI-STERNBERG JÁNOS
129-135Megtekintések száma:171Februárban emlékeztünk Váradi-Sternberg János (Nagyvárad, 1924. január 10. – Budapest, 1992. február 12.) kárpátaljai történész, tanár, szakíró születésének 100. évfordulójára. A neves kutató a határon túli magyar történettudomány kiválósága volt, aki egyetemi tanárként generációkat nevelt a lelkiismeretes, objektív kutató munkára. Sajnos életében nem kapta meg azt az elismerést, amelyet megérdemelt volna, ezért az utókor feladata, hogy méltó módon ápolja emlékét.
-
Mindenki vágyik a tudásra, de az árát senki sem akarja megadni: az oktatás financiális háttere a középkorban és a korai újkorban
194-200Megtekintések száma:222Az ELTE Egyetemtörtneti Kutatócsoportja új kötettel jelentkezett 2019-ben, mely nem a már jól ismert és rendkívül értékes adatbázisokat tette elérhetővé a szakma számára, hanem az oktatás pénzügyi kérdéseivel foglalkozó tanulmányokat publikálta. A cikkek többsége közé pkori, kisebb részben kora újkori témával foglalkozik. A szerzők a téma nagyon sokféle szegmensét világították meg, rengeteg érdekes adatot közöltek az olvasókkal
-
Gyires Béla élete és tudományos munkássága
142-146Megtekintések száma:235THE LIFE AND WORK OF BÉLA GYIRES. he research activities of the professor emeritus of the University of Debrecen, and one of the doyens of Hungarian mathematicians included the matrix theory, linear algebra, probability theory, and mathematical statistics. He was one of those outstanding mathematician who did not draw a rigid line between applied and theoretical mathematics. His most important and widely known results were int he ield of linear statistics. Many of his achievements are cited in books and textbooks.