Évf. 5 szám 4 (2020)
issue.tableOfContents67677a6a9aa52
Építőmérnöki Tudományok
-
Javaslat a zöld infrastruktúra jelentőségének növelésére a smart city koncepcióban
1-22Megtekintések száma:247A dolgozat célja az EFOP-3.6.1-16 projecten belül a „Fenntartható Integrált Település És Területfejlesztés” nevű kutatócsoport céljainak megfelelően egy smart city szakértői anyag összeállítása. A projectben végzett személyre szabott kutatással összhangban elsősorban a fenntartható városi vízgazdálkodással összefüggő kérdésekben végeztem kutatást a smart city koncepció tükrében. Elsősorban arra kerestem a választ, hogy a smart city koncepció, amely magától értetődően a fenntartható városfejlesztés egy lehetséges megvalósulása, hogyan építi be a stratégiájába a fenntartható városi vízgazdálkodás, ezen belül a csapadékvízgazdálkodás és az ezt lehetővé tevő városi zöld infrastruktúra elemeit. Ehhez egyrészt a magyarul közzétett módszertani útmutatókat és a témában eddig megjelent egyetemi jegyzetet vettem alapul. Arra az eredményre számítottam, hogy ezek egymással teljesen összhangban és átfedésben vannak, de nem ezt találtam és ennek megfelelően fogalmaztam meg néhány javaslatot annak érdekében, hogy, amennyiben a smart city koncepció mentén valósulhatnak meg az előremutató városfejlesztések, ne szorulhasson háttérbe a zöld infrastruktúra megvalósulása a kívánt összhang hiánya miatt.
PDF307
Gépészeti tudományok – Gépészet
-
Solid-Lattice Stem Optimization Design for Hip Implants
39-46Megtekintések száma:434The goal of this study is analyzed and design a methodology to reduce stem mass, through topology and lattice optimization of a Ti-6Al-4V hip implant, meeting yield stress requirements. Four optimization cases were studied: Topology optimization (1), Lattice design 100% (2), Lattice design 50% (3), Lattice design 25% (4). Five load cases from a study were applied for each optimization cases: Combined (LC1), standing-up (LC2), standing (LC3), going up stairs (LC4), jogging (LC5). The optimized cases design reduced stem mass approximately by 30% (1), 5% (2) ,8% (3) and 2% (4), compared with the total stem hip Ti-6Al-4V implant.
PDF (Angol)445 -
Development of a Low-cost Pressure Sensor
33-38Megtekintések száma:241In this paper development of a pressure sensor has been discussed. The main benefit of this sensor is relatively cheap compared to commercially available ones. The unit contains a beam type load cell and a pneumatic cylinder. The load cell has 4 strain gauges in Wheatstone bridge configuration in order to convert the change of resistance into measurable voltage. The system is well applicable in numerous circumstances, where digital pressure signal is necessary for control or data acquisition.
PDF (Angol)317