Tanulmányunk arra a nem kellően vizsgált kérdésre szeretné felhívni a figyelmet, hogy az emberi ürülék és annak különböző kezelési módjai milyen kapcsolatban állhatnak az éghajlatváltozással. Ürülékünk ugyanis a bioszféra körforgásának része, és szerves széntartalma annak kezelési módjától függően különböző mértékben és időintervallum alatt szén-dioxidként a légkörbe jut. A széklet szárazanyag-tartalmának 40-55% a, a vizelet szárazanyag-tartalmának 11-17%-a szén (szerves vegyületek formájában). Ez körülbelül 21-57 g/fő/nap szerves vegyületekben kötött szén termelését jelenti, amely szám a Föld teljes népességére vonatkozóan hozzávetőlegesen 58-153 millió tonna szén ürülékkel történő kibocsátását jelenti évente. A fejlett világban általános, vízöblítéses toaletten alapuló vízi infrastruktúra környezeti terhei számottevőek, és ezek között sem a szennyvíz összegyűjtése és tisztítása okozta szén-dioxid kibocsátás mértéke, sem az ürülék szerves- és tápanyagtartalmának elpazarlása nem kellően tanulmányozott. A tanulmány rávilágít a szennyvízelvezetés és -tisztítás energiaigénye által generált szén-dioxid, a szennyvíztisztítás során az ürülékben lévő szerves szénvegyületek oxidálása során keletkező széndioxid, valamint a szennyvíziszap anaerob kezelése során keletkező metán elégetése okozta szén-dioxid kibocsátásra, valamint bemutatja az ürülék közvetlen komposztálással történő – jelenleg a világban még nem kellően elterjedt – hasznosításának lehetőségét.