Évf. 1 szám 1 (2016)
Menedzsmenttudományok

Néhány választott egyéni sportág jelenlegi helyzetének és versenyképességének elemzése Magyarországon

Megjelent június 20, 2016
Tamás Madarász
Debreceni Egyetem, Gazdaságtudományi Kar, Vidékfejlesztés, Turizmus- és Sportmenedzsment Intézet, Sportgazdasági- és menedzsment Tanszék
pdf

APA

Madarász, T. (2016). Néhány választott egyéni sportág jelenlegi helyzetének és versenyképességének elemzése Magyarországon. International Journal of Engineering and Management Sciences, 1(1), 1–20. https://doi.org/10.21791/IJEMS.2016.1.31.

Az elmúlt néhány évben, hazánkban a sport jelentősége megnövekedett. 2010-ben kiemelésre került 16 egyéni sportág, melyek kiemelt állami támogatásban részesülnek a 2013-2020 közötti időszakban. Jelen kutatásban a kijelölt sportágak közül négy szakágnak – kajak-kenu, öttusa, birkózás, cselgáncs – vizsgáltam a hazai helyzetét és versenyképességét. A sportágak versenyképességét a médiában elfoglalt szerepük alapján vizsgáltam, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) módszerének megfelelően. A NOB, illetve az ötkarikás játékok szervezőbizottsága (OCOG) a közvetítésekből befolyt összegeket szétosztja a sportágak között, támogatás gyanánt. Fontosnak érzem a sportágak versenyképességét vizsgálni, továbbá a nemzetközi jótapasztalatokat felhasználva később megoldást javasolni a nézettségi adatok növelésére. Ennek első lépcsője ez a kutatás, mely bemutatja a sportágak Magyarország-i helyzetét, feltárja azok különbségeit, és párhuzamot állít a hasonlóságok között.