Keresés
Keresési eredmények
-
Az infláció hatása a magánjogi jogviszonyokra
45-72Megtekintések száma:248Évtizedek óta nem láttunk olyan áremelkedést Magyarországon, illetve Európában és általában a világon, mint amivel 2022-ben voltak kénytelenek szembesülni a fejlett világ lakói. Az infláció 2022 decemberében Magyarországon 24,5 % volt, 2023 januárjában pedig a mutató 25,7 %-on állt. Az írás összefoglalja az inflációval kapcsolatos lényeges fogalmakat, kitérve az infláció definíciószerű megközelítésén túlmenően annak fajtáira, illetőleg annak mérésére vonatkozó legfontosabb elvekre, módszerekre. A gazdasági fundamentumok alapvetően meghatározzák a magánjogi jogviszonyokat, jogintézményeket is. Ilyen esetben beindul a válságjogi jogalkotás, ami elsődlegesen azokat a területeket érinti, amelyek a gazdaság működésére, a fogyasztók mindennapjaira a leginkább kihatással vannak. A jelen írás áttekinti azokat a fontosabb civiljogi struktúrákat, és az azokat szabályozó Polgári Törvénykönyvbeli, illetőleg egyéb törvényi és kormányrendeleti szintű szabályokat, amelyek tartalmát egy tartós inflációs környezetben indokolt módosítani, de amelyek ezidáig nem kerültek a jogalkotó fókuszába, hangsúlyozva a magánjogi normáknak a megváltozott gazdasági környezethez történő igazításának szükségességét. Azokat a jogszabályokat tekinti át az írás, amelyekben a jogalkotó a jogszabály szövegében rögzít értékre, árra utaló adatokat, nominálisan meghatározva, számszakilag konkrétan megjelölve azt az árat, értéket, amely jelentős szerephez jut egy adott magánjogi jogviszonyban. Ez a fajta jogalkotás azonban egyáltalán nincs tekintettel az értékviszonyok változására, így arra, hogy inflációs környezetben a magánjogi normában nominálisan rögzített ár- és értékadatok nem igazodnak a gazdasági folyamatokhoz, azaz nincsenek összhangban a mindenkori, gazdasági fundamentumok által determinált árszínvonallal. A szerző javaslatokat fogalmaz meg, szabályozási technikákat vázol fel ezen jogszabályi rendelkezéseknek a megváltozott ár- és értékvisszonyokhoz történő igazítására irányuló jogszabálymódosításra.
-
A vesztegetéssel kapcsolatos jogalkotási kérdések a kínai Népköztársaságban: kialakulás, fejlődés, szakmai értékelés
Megtekintések száma:82A Kínai Népköztársaság 1949 októberi megalakulásától kezdődően a modern büntető jogalkotás fejlődése a vesztegetéssel kapcsolatosan hosszú fejlődésen ment keresztül a jelenlegi antikorrupciós rendszerig.
Amiatt, hogy szoros kapcsolat van a vesztegetési bűncselekmények és a gazdasági modell között, a gazdasági rendszer változása különböző büntetőjogi válaszokat igényel a vesztegetéssel kapcsolatban is.
A tervgazdaság időszakában teljesen más a vesztegetések természete, mint az átmenet és a piacgazdaság alatt.
A tanulmány a büntető jogszabályok változását mutatja be gazdasági, társadalmi környezet változásainak összefüggésében napjainkig a lehetséges továbbfejlődés ismertetésével. Ennek során nemzetközi szerződések hivatkozásával még tágabb összefüggéseiben mutatja be a kérdéskört, miközben olyan kérdések is felmerülnek, mint a halálbüntetés lehetősége.
-
Társadalomra veszélyesség megjelenése, alakulása és fogadtatása a magyar büntetőtörvényekben
105-120Megtekintések száma:180Társadalomra veszélyesség a Büntető Törvénykönyv bűncselekmény-fogalmának talán a legtöbbet vitatott fogalmi eleme. A honi büntetőjogi felelősség megállapíthatósága körében kiemelkedő szerepet tölt be ezen fogalom. A 20. században a büntetőjog területén elismert jogtudósok között vita tárgyát képezte annak szükségszerűsége az éppen hatályos Büntető Törvénykönyvünkben.
A rendszerváltást megelőző korszak szocialista büntetőjogában a társadalomra veszélyesség fogalma a büntetőjog “osztálytartalmának” kifejezésére szolgált. E fogalom a 90-es éveket követően – a büntetőjog tudományában, a jogalkotás és a jogalkalmazás területén egyaránt – megtisztult a szovjet jogból átvett, pártállami politika célokat szolgáló tartalmi elemektől. Manapság már olyannyira nincs ideológiai, párt-politikai jelentéstartalma a társadalomra veszélyesség meghatározásának, hogy a büntető-jogtudományban jártás jogtudósok jelentős része, és az ítélkezési gyakorlat is - a német dogmatikából átvett - materiális jogellenesség fogalmi megfelelőjeként tartja számon. (Újvári, 2003)
Jelen írásomban a társadalomra veszélyesség fogalmának megjelenését és fogadtatását mutatom be a magyar büntető törvényekben és büntető-jogtudományban egyaránt, egészen az azt megelőző - formális jogellenességet alkalmazó - időszaktól a hatályos Büntető Törvénykönyvünkig.
-
Civiljogi dogmatikai hiányosságok és jogalkotási hiátusok egy magánjogi jogszabályban: Rövid esettanulmány
49-66Megtekintések száma:115A cikk az állam közvetlen vagy közvetett többségi tulajdonában lévő gazdasági társaságok bérleti szerződéseinek miniszteri jóváhagyásáról szóló 383/2023. (VIII.14.) Korm. rendelet alapján esettanulmány jelleggel mutatja be, hogy a jogszabály számtalan olyan „jogi hibában” szenved, amely sérti a jogalkotásról szóló törvény rendelkezéseit, és az alapvető polgári jogi dogmatikai elvekkel sem áll összhangban. Az esettanulmány részletesen ismerteti a jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény azon rendelkezéseit, melyeknek nem felel meg a kormányrendelet és bemutatja azt, hogy a pontatlan megfogalmazások milyen értelmezési problémákhoz vezetnek. Rámutat az írás azokra a magánjogi terminus technicus-okra, melyeket nem megfelelően alkalmazott a jogalkotó (a bérleti szerződés alanya, ellenszolgáltatás, érvénytelenség-hatálytalanság) és javaslatot tesz a szerző a hibák javítására, az egyes normatív rendelkezések pontosítására.