Keresés
Keresési eredmények
-
A polgári perrendtartás újragondolt alapelvei – elvárások és tapasztalatok:
118-127.Megtekintések száma:219Jelen tanulmány központi témája a magyar polgári perrendtartás kodifikációjának során újraszabályozott alapelvek egyes jellemzői. Elmondható, hogy az alapelvek száma és tartalma is koncentráltabb lett a kodifikáció eredményeképpen.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (továbbiakban: Pp.) számos koncepcionális változást hozott, ami az alapelvek tekintetében is megfigyelhető. Megújult a Pp. alapelvi fejezete, amelyben olyan elvek is rögzítésre kerültek, amelyeket a magyar polgári eljárásjog eddig még nem ismert. Jelen tanulmány áttekinti ezeket a változásokat és igyekszik állást foglalni az alapelvek tartalmát illetően is, külön vizsgálat tárgyává téve a jogalkotó által is kiemelt célkitűzésként megfogalmazott perkoncentráció elvét.
A dolgozat elemezni az alapelvekkel kapcsolatos szakmai vitákat, és megkísérel választ adni arra, hogy a hatályba lépés óta eltelt időszak tapasztalatai beváltották-e az alapelvi reformhoz fűzött egyes elvárásokat. A tanulmány vizsgálja a megváltozott szabályozást, amelyek a szakirodalomban is ellenkező álláspontok kialakulásához vezettek. Fontos témája a dolgozatnak, hogy az osztott perszerkezethez igazodóan a bíróság közrehatási tevékenysége is változáson ment keresztül. E változás az alapelvekben is megfigyelhető, mivel új alapelvként jelent meg a bíróság közrehatási kötelezettsége. Elemzésre kerül továbbá az igazmondás és a jóhiszeműség alapelvek egyes jellemzői.
A tanulmány igyekszik külföldi példákon keresztül megvilágítani a polgári perrendtartás alapelvi kérdéseit, amelynek során főként a német szabályozás egyes elemei kerülnek említésre.
-
Előreláthatósági klauzula a szerződések jogában
Megtekintések száma:70The essay is about the clause of foreseeability in connection with damages for breach of a contract. This seems to be a constant problem throughout the history of law how and when it is reasonably to limit the amount of damages in case of breach.
The general principle of full compensation originates in the main purpose of private law, restoring the violated financial situation. At the same time in business relations it often happens that damages occurred as consequences of breach highly exceed the contractual interest of the party and generate indirect damages independent from the violator’s influence. This is considered to be the starting point of the dilemma about restricting the damages availably for compensation.
Full compensation and its relation to breach of a contract occurred in the Hungarian jurisprudence many times. Miklós Világhy suggested the reconsideration of full compensation in contract law in 1971. Attila Harmathy also suggested the implementation of foreseeability clause in the rules of contract law as the ‘best possible way to treat business relations between the parties’.
Due to the historic and social differences various forms of foreseeability are known in the legal systems.
The study examines the development of foreseeability, its first codification in the French Napoleonic Code Civil, its application in the law of the USA and some significant sentences of English courts. The first application of foreseeability was in the infamous Hadley v. Baxendale case, in which an English court worked out the meaning of contemplation rules. In the case of Victoria Laundry Ld. v. Newman Industries Ld. (1949) the court defined the meaning of foreseeability. According to the sentence of the case damages are limited to those that were foreseeable for the party at the time of entering a contract. The study also analyzes the German model of restricting damages of breach. The German theory ensures the possibility of exoneration for the violator if the other party failed to give proper information about the unusual danger of breach in the particular case. If the entitled party acted intentionally, the German law accepts exoneration. The essay demonstrates the adequate causality conception of the German law. This theory states that an act can only be the probable cause if – due to the normal and reasonable procession – it is able to cause such consequence. In our opinion foreseeability gives a stricter and much better solution of restricting damages with a more objective measurement for the obliged party on how to calculate his behavior in a certain contractual relation. The amount of risk can be predicted if the rules of damages for breach are based on foreseeability rather than adequate causality.
The new Hungarian Civil Code plans to establish objective liability in contract law. The only exoneration can be the successful reference to unavoidable external cause. Beside this stricter liability the new Civil Code also introduce the possibility of limitation in damages, the application of foreseeability clause. This seems to be a significant preference for the obliged party. As in the Hungarian legal history foreseeability clause was never used, it is an essential question how judicature will interpret the rule in practice. In our opinion for an adequate application of the new clause it is necessary to take a closer look at the United Nations Convention on the International Sale of Goods (CISG), the Principles of European Contract Law (PECL) and the interpretation in the American and English case law. This study tries to give some help for it.
-
A élettársi kapcsolatról a hatályos bírói gyakorlat és a Ptk. Koncepció alapján
Megtekintések száma:72An examination of the statistical data reveals that the number of marriages concluded has significantly decreased in recent years, accompanied by an increase in divorce cases. In a parallel way, there is a growing number of domestic partnerships.[1]
This study surveys the judicial practice of this field in the past two decades with the intention of attempting to describe and shed some light on the essence of domestic partnership in Hungary by way of discussing some of the most important cases and the relevant provisions of law. In view of the fact that preparation for the codification of the new Civil Code is now under way and new rules are expected to enter into force in 2 or 3 years, the changes anticipated in this area are also briefly addressed in the study. Since the Proposal intends to change the current legal provisions in three areas, special emphasis was laid on these, namely:
1. Under certain conditions, as defined by law, alimony may be awarded to a formal domestic partner.
2. Continued use of the place of residence earlier shared with the former domestic partner is possible also after the termination of the domestic partnership.
3. A former domestic partner may request that the property relations be settled after the termination of the domestic partnership.
[1] Domestic partnerships were first surveyed in Hungary in the 1970 census: the number of such relationships, which was 62 thousand in 1970, doubled by 1990, and increased by nearly four and half times by 2001. As a result of these developments, 74% of the 2,869,000 families counted were based on a married couple. Ten years before this proportion was still 80%, while three decades ago it was as high as 88%. (Népszámlálás [Census], Vol. 2001, no. 19. “Family types, family forms”, KSH, p. 17).
-
A kisajátítás helye új magánjogi kódexünkben
Megtekintések száma:130The expropriation is a neglected legal institution in the Hungarian law, especially in the civil law. Although the expropriation usually appears in the civil law codes of the European states, it is ambiguous of the aspect of the civil law. However, it cannot be ignored that the civil law aspects of the expropriation are very important.In the civil law literature the expropriation is discussed either as the original way of acquisition of property or as the limit of the public property relations.My lecture is about the theoretical problems of the expropriation in the system of civil law. This article will provide an overview of doctrinal opinions about expropriation law in the delayed codification and in the new Hungarian civil law codex.
-
Az új Btk. időbeli hatálya az egyes általános részi rendelkezések tükrében
63-72Megtekintések száma:49Act of 2012 on the Criminal Code came into force on the 1st of July 2013 after a long codification period. A new Criminal Code always leads to problems in application of law, therefore, it is quite actual to make an examination on new provisions. Some classic provisions of the General Part remained the same, although the penalty system and some other regulations have been renewed. The temporal scope of the new code will possibly be in focus for years.
The aim of this research is to take an examination on the case law and judicial decisions of Hungarian courts related to temporal scope of the new Criminal Code that is a significant part of this paper. The new Hungarian Criminal Code has been required to be prepared more severe than the former code. The other aim of this research is to revise the new provisions of the General Part resulting in statements about whether these new rules are more severe or more lenient than the Act IV of 1978.For this purpose a close legal interpretation shall be taken into account.
-
"Godotra várva..." Egy egységes kiberbűnözés elleni egyezmény kodifikációjának kihívásai
32-41.Megtekintések száma:119Amióta léteznek számítógépek, azóta létezik a számítógépes bűnözés kategóriája. És mivel létezik számítógépes bűnözés, a nemzetközi- nemzeti jogalkotó szervek próbálják kialakítani a megfelelő szabályozást eme égető kérdésre. Ezen téma nem ismeretlen számomra. Tudományos diákköri dolgozatomat a Dark Web anomáliájáról írtam, ezt tovább vittem szakdolgozatomba, ahol pedig is a kiberbűnözés jelenségét vizsgáltam a nemzetközi porondon.
Kutatásomban azt vizsgáltam, hogyan lehetséges, hogy 2021-ben nincs egy egységes nemzetközi kiberbiztonsági egyezmény. Ennek több oka is van: kényes kérdés-ugyanis összefügg az állami külpolitikával; fogalmi bizonytalanságok-a jelenlegi jogtudományi álláspont sem egységes bizonyos kérdésekben; jogalanyok eltérő gyakorlata-az egyes államok valamint IGO-k gyakorlata eltérő;túlszabályozottság-jelenleg olyan sok egyezmény, szervezet foglalkozik a kérdéssel, hogy már már átláthatatlan a téma.