Keresés
Keresési eredmények
-
Bírói függetlenség és a tisztességes eljáráshoz való jog
58-85Megtekintések száma:351A tanulmány arra a kérdésre próbál választ adni, hogy milyen viszonyban van egymással a bírói függetlenség és a tisztességes eljáráshoz való jog.
A magyar bírósági szervezeti rendszeren belül elterjedt álláspont szerint a bírói függetlenséget teljesen korlátozhatatlannak kell tekinteni, a bírói döntés semmilyen módon nem tehető vitássá, és a bíró az ítélkező tevékenysége miatt nem vonható felelősségre. Ezen szemlélettel kapcsolatban szükséges szembeállítani a tisztességes eljáráshoz való jog biztosításából vagy ennek elmulasztásából eredő peres féli valamint alkotmánybírósági alkotmányos elvárásokat illetve a bírósági szervezeti és a bírói egyéni felelősséget.
Ennek keretében a tanulmány első része a bírói függetlenség mibenlétével foglalkozik. A magyar bírósági szervezeti rendszer függetlenségének történeti áttekintése és annak jelenlegi meglétének megállapítása mellett alapvető kérdésként az vetődik fel, hogy az egyéni bírói függetlenség is biztosított-e a rendszeren belül. Az egyéni bírói függetlenség biztosítottságának történeti áttekintése mellett a műben feltárásra kerül a jelenlegi helyzet is. Ezzel kapcsolatban megállapíthatónak tűnik az is. hogy az egyéni bírói függetlenséget biztosító garanciális szabályok hiánya miatt az egyéni bírói függetlenség a korábbi időszakokhoz hasonlóan jelenleg sem biztosított még Magyarországon. Ennek megléte azért lenne fontos, mivel csak így biztosítható a peres felek számára a tisztességes eljáráshoz való jog.
A tisztességes eljáráshoz való jog és a bírói függetlenség egymáshoz való viszonyának megértéséhez nélkülözhetetlen a tisztességes eljáráshoz való tartalmának az ismerete. Erre tekintettel a tanulmányban ismertetésre kerülnek a magyar Alkotmánybíróság jelenlegi gyakorlata alapján a tisztességes eljáráshoz való jogot alkotó alapelvek és alapjogok. Így itt kifejtésre kerül a pártatlan ítélkezéshez a tisztességes tárgyaláshoz és a perek ésszerű határidőn belüli befejezéshez való jog mibenléte is. A fenti alapjogok tartalmának meghatározása mellett a teljesség igénye nélkül feltárásra kerülnek a műben, mindazok a rendes bírósági jogalkalmazási és jogértelmezési problémák, amelyek miatt felmerülhet a bírósági eljárásokkal kapcsolatban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése.
A tisztességes eljáráshoz való jog megsértése esetén felmerül annak a problémája, hogy a sérelmet szenvedő peres fél milyen reparációs igényekkel fordulhat a bíróságok felé, illetve az, hogy az ilyen igények érvényesíthetőségének mekkora az esélye a jelenlegi bírósági szervezeti rendszeren belül. Ezzel összefüggésben kerül a műben tárgyalásra a felelőtlen szervezeti működési forma meghatározása, és a rendes bírósági szervezeti rendszer e szerinti minősülésének okai.
A felelőtlen szervezetként való működés számtalan veszélyt rejt a bírósági szervezeti rendszer tekintetében. Ezek közül a legproblematikusabb a nyílt korrupció megjelenése a bíróságokon. A korrupció meglétének és a felelőtlen szervezetként való működésnek a lehetséges következményei is tárgyalásra kerülnek a tanulmányban.
A szerző aktív bíróként dolgozik jelenleg is a Szegedi Törvényszéken. A tanulmány megírásának célja elsősorban az volt, hogy a szerző ezzel is felhívja a rendes bíróságok jogalkalmazó tevékenysége során felmerülő anomáliákra a figyelmet. A bíróságok tekintélyének a megőrzése érdekében ezen problémák megszüntetése elengedhetetlen, és ezért van szükség ezek feltárására és a további kutatások folytatására.
-
Bridging Jurisdictions: Enforcing Access Rights under the Brussels IIb Regulation
5-21Megtekintések száma:55The research work discusses the issue of the maintenance of contact with children in the context of the new Brussels IIb Regulation. The Regulation introduces a number of important innovations that will make it easier to resolve international divorce cases and to ensure that the rights and best interests of the child are respected. The study highlights the provisions of the Regulation, with particular attention to the issue of recognition and enforcement of foreign judgments in the context of national family law. Finally, a recent decision of the Hungarian Curia is presented, which is an important precedent in the context of the enforcement of the right of access.
-
A kontinentális és angolszász jogrendszer kölcsönhatása a FIDIC Sárga Könyv tükrében
49-64Megtekintések száma:97A Tanácsadó Mérnökök Nemzetközi Szövetsége által megalkotott ún. FIDIC Könyvek az építési beruházások vonatkozásában, a projekt típusa szerint különböző szerződéses mintákat tartalmaznak, melyeknek az elsődleges célja a legjobb gyakorlat összefoglalása, és az arányos kockázatmegosztás. A FIDIC Könyvek a legnépszerűbb joganyagnak minősülnek világszerte az építési projektek vonatkozásában. A Sárga Könyv a második leggyakrabban használt szerződéses minta, melynek lényege, hogy a vállalkozó kötelezettsége a tervek elkészítésére és a kivitelezésre is kiterjed. A Sárga Könyv az angolszász jogrendszer jogelveit és jogintézményeit alkalmazza, melyből következik, hogy a szerződéses minta kontinentális jogi környezetben való alkalmazása számos jogértelmezési és jogalkalmazási problémát vet fel. A tanulmány a Sárga Könyv kontinentális jogi környezetben való értelmezésének a bemutatását követően a vállalkozó késedelemből eredő károkért való felelősségének kérdésével foglalkozik. A szerző a vizsgálódás középpontjába azt az esetkört állítja, amikor a vállalkozó késedelmét a megrendelő okozta. A szerző ebben a körben konkrét jogalkalmazási javaslatot fogalmaz meg.
-
A bírói munkateher mérésének és az ügykiosztás rendjének alapjogi, munkajogi és emberi erőforrás menedzsment megközelítésű vizsgálata
5-44Megtekintések száma:113Jelen tanulmányban rávilágítok arra, hogy a hazai bíróságok ügyelosztási rendjei, az azon alapuló ügykiosztás (vagy igazgatási szaknyelv szerint: szignálás) rendje, módszerei, valamint a bírói munkateher mérése számos alapjogi és alapelvi kérdést felvet. Az alapjogi megközelítés azonban nem csak az Alaptörvényben lefektetettek vizsgálatát tehetik szükségessé, hanem fontos lehet ezzel összefüggésben azt is elemezni, hogy ezek mely szervezeti emberi erőforrás menedzsment tényezőkkel hozhatóak összefüggésbe és milyen módon. Álláspontom szerint a bírákra nehezedő munkateher és annak „menedzselése”, mint alapjogi és egyben munkajogi kérdés HR kapcsolódási pontja elsősorban (de nem kizárólagosan) az ösztönzésmenedzsment és annak eszköztára lehet.