Keresés

Keresési eredmények

• Az Alaptörvény XX. cikk alkotmánybírósági gyakorlata, kitekintéssel az ENSZ emberi jogi végrehajtás-ellenőrzés közvetlen alkalmazhatósági indikátorára

  25-37

  Falusi Bernadett

  Megtekintések száma:

  178

  A tanulmány egy szélesebb körű kutatás részeként, az Alaptörvény XX. cikkében is elismert testi és lelki egészséghez való jog, s kiemelten az egészségügyi ellátás megszervezésével kapcsolatos állami kötelezettségek vonatkozásában készült. Az egészséghez való jogot, mint emberi jogot, napjainkban is fennálló jogérvényesítési dilemmájára tekintettel, többek között a Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya állami jelentéstételi mechanizmusában a 2009-es évben bevezetett közvetlen alkalmazhatósági indikátor és azzal összefüggő állami visszajelzések alapján vizsgáltam. Az említett indikátort ugyanis hosszabb távon a jogérvényesítés előmozdítására alkalmas kezdeményezésnek tartom abban a folyamatban, amelyet Buza László a nemzetközi jog programjellegű normáinak teljes értékű jogszabályokká alakításaként határozott meg.

  Ennek hazai vonatkozásban elengedhetetlen kiegészítőjeként tekinthetünk az Alaptörvény XX. cikk Alkotmánybíróság általi értelmezésére. Ezt az Alaptörvény elfogadásának tíz éves jubileuma mellett egyrészről alátámasztja, hogy a legutóbbi évek gyakorlatáról az államjelentések még nem reflektálnak. Másrészről, a testület által kimondottan, bár az alkotmányossági elbírálás alapját az alaptörvényi rendelkezések képezik, az mégsem zárkózik el feltétlenül a releváns nemzetközi és európai (jog)politikák, megközelítések vizsgálatától sem. Ezért elsőként a közvetlen alkalmazhatóságot és annak alkotmánybírósági gyakorlat által meghatározott akadályait, majd az államjelentések által nem érintett részkérdést tekintettem át.

• Jogérvényesítési lehetőségek az egyoldalú hatalmasság visszaélésszerű gyakorlása esetén a munkaidő területén

  101-125

  Szabó Mercédesz Ibolya

  Sípos Marcell

  Megtekintések száma:

  132

  A Munka Törvénykönyve munkaidőkeretre vonatkozó szabályait módosító 2018. évi CXVI. törvény korábban említett rendelkezéseitől eltekintve sehol nem lelhető fel hatályos joganyagunkban a munkavállalói egyetértés érdemleges igénylése a munkaidő témakörében, ami pedig – akár egy munkáltatói ultima ratio fenntartása mellett – álláspontunk szerint rendkívül előnyös lenne, nem csak alapjogi, nem csak szociális, de gazdasági-hatékonysági szempontból is. Az előzőekben említett európai uniós jogharmonizációs kötelezettség teljesítése nem kétségesen ezen a területen is előnyöket rejtene magában. Észre kell vennünk ugyanakkor, hogy az Európai Unió jogalkotása sem ad a fenti problémákra kielégítő megoldást, hiszen maga sem tartalmaz a munkavállalói oldalt a munkaidővel/munkarenddel kapcsolatos döntésekbe kellő mélységben bevonó jogszabályi rendelkezéseket. Álláspontunk szerint megoldást kizárólag egy olyan hazai jogalkotási reform jelenthetne, amely az európai Unió jogával összhangban, de saját utas megoldásokkal választ adna a tanulmányunkban felemlített problémák összességére.