Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Irénke útja - Esettanulmány
    Megtekintések száma:
    403

    Az esettanulmány Irénke történetének feldolgozása. Irénkének nem volt harmonikus kapcsolata az édesanyjával, s a jobb élet reményében belemenekült egy rossz házasságba. Két fiúgyermeke született, de férje életmódja, állandó bántalmazásai miatt innen is menekülni kényszerült. Felelősségteljes anyaként a családfenntartó szerepet is vállalva, nehéz helyzeteket oldott meg, hogy talpon maradjon. Életét azonban így is gyakran érezte kilátástalannak. Depressziós lett, öngyilkossági hajlama felerősödött.

    Tenni akarása révén vállalt munkát egy megváltozott munkaképességű személyek rehabilitációs célú foglalkoztatását biztosító szervezetnél, ahol a munka mellett egy önismereti, motivációs tréningen is részt vett. Talán nem véletlenül. Irénke késve kezdte a tréninget, mert összeomlása miatt pszichiátrián kezelték. Amikor végre bekapcsolódott a munkába, csak kötelességből tette. Megtört, szótlan, érdektelen ember volt. Ekkor figyelt fel rá a szociális munkás és a csoporttagok, akik egyben munkatársak is voltak, s nem hagyták magára nehéz élethelyzetében. Irénke olyasmit tapasztalt, amit csak kevésszer élete során: meghallgatták, megértették. Egyre aktívabb tagja lett a csoportnak, s a kötelesség helyébe szeretet lépett. Jól érezte magát, sőt biztonságban, és lassan megnyílt. Így derült fény a háttérproblémára, ami minden gyötrelem kiindulópontja volt. A szociális munkás, aki eddig is segítette, meghallgatta, nem hagyta magára, noha a probléma megoldása már túlmutatott az erején, főként a lehetőségein, megfogta Irénke kezét, és tudta, hogy nem szabad elengednie, mert akkor végleg a mélybe zuhan. Szakember kollégái segítségét kérte. Válságteam alakult, és akciótervet dolgoztak ki. Számba vettek minden lehetőséget, s a kliens érdekeit és akaratát szem előtt tartva következetesen végigvitték azt.

    A változásmenedzselés folyamata nemcsak a közös változtatási javaslatokat, hanem a kliens reakcióit, aktív közreműködését is bemutatja. Ezáltal Irénke felismerte a változás fontosságát, képessé vált a változás gyakorlati megvalósítására is, mely elősegítette a kliens képessé tevését arra, hogy a saját viselkedését és életét irányítani tudja.

    Az esettanulmány bemutatja az egészségügyi szociális munka alkalmazási területeit, az egészségügyi szociális munkás szerepét, mind szélesebb körű lehetőségeit a problémák feltárásában és megoldásában, mely az egészségügyi és szociális problémák kezelésére irányul. Az esettanulmány nemcsak arra világít rá, hogy a kliens, Irénke megváltozott egészségi állapota és szociális helyzete között milyen összefüggések ismerhetőek fel, és az ebből kialakult problémák megoldásához milyen szociális munkamódszereket és eszközöket alkalmaztak, hanem a tanulmány bemutatja azokat az akadályokat, amelyek nehezítették, vagy éppen megkönnyítették a közös munkát.

  • Az emberi méltóságtól való megfosztottság megélése egy szociális intézményben
    Megtekintések száma:
    180

    Az esettanulmány egy hajléktalan személyek átmeneti szállása igénybe vevőjének intézményi tapasztalatait járja körül. A tanulmány az ügyfelek saját méltóságukkal kapcsolatos megélésének fókuszával született. Egy perspektívát kíván nyújtani arról, min érdemes gondolkodni, ha a szociális munka válságára gondolunk vagy milyen irányok láthatóak, amin elindulhatunk egy szakmai értékek alapján működő szociális munka felé. A szociális munka alapvető célja az emberi méltóság védelme elsősorban olyan egyének, csoportok és közösségek tekintetében, akiknek alacsony vagy kifejezetten kirekesztett társadalmi státusza miatt nagy a kockázata annak, hogy az sérül vagy elveszik. Ezzel az írással azt szeretném megmutatni, hogy hogyan és milyen könnyen válhatnak szolgáltatások, intézmények, szakemberek maguk is a méltóságtól való megfosztásban partnerek, annak ellenére, hogy funkciójuk szerint pont annak megvédését kéne kieszközölniük.

  • A közösségi tér, mint a bizalmi háló központja. Közösségi kötelékek a Labor Café körül az orosz-ukrán háború első napjaiban.
    Megtekintések száma:
    203

    Az esettanulmány egy kelet-magyarországi megyeszékhelyen működő közösségi tér segítő hálózatának szerveződését ismerteti. A cikkben bemutatott Labor Café segítő együttműködéseinek vizsgálata 2022. február 25. és március 7. között, résztvevő megfigyelés, terepmunka és interjú módszerrel történt az orosz–ukrán háború kitörésének első tíz napjában. A tanulmány egy alulról jövő szolidaritási, bizalmi hálózat működését kívánja bemutatni, mely a Labor Café körül szerveződött krízishelyzetben. A terepmunka során a szerző maga is a segítő hálózat tagjaként tevékenykedett önkéntesként, így jelen tanulmány egyfelől tapasztalatainak összegzése, másfelől a tapasztaltak megértésének érdekében azok tágabb elméleti keretbe helyezése is egyben. A tanulmány részletesen kitér a hazai szolidaritási hálózatok és támogatói attitűdök bemutatására az esettanulmányban bemutatott események ismertetésével.

  • Szociális csoportmunka módszerének alkalmazása a gyermekek szociális kompetenciáinak fejlesztésében
    Megtekintések száma:
    540

    Az esettanulmányban általános iskolás korú gyermekek körében megvalósított szocializációs csoportfoglalkozás gyakorlati tapasztalatai olvashatóak: a tervezési folyamat sarkalatos pontjainak bemutatásától kezdődően, a megvalósításon keresztül a csoportmunka elemzéséig. A tanulmány megírásának célja, hogy a preferált esetmunkával szemben felhívja a figyelmet a szociális csoportmunka, mint módszer alkalmazásának lehetőségére, fontosságára és hatékonyságára.