Keresés
Keresési eredmények
-
Az emberi méltóságtól való megfosztottság megélése egy szociális intézményben
Megtekintések száma:180Az esettanulmány egy hajléktalan személyek átmeneti szállása igénybe vevőjének intézményi tapasztalatait járja körül. A tanulmány az ügyfelek saját méltóságukkal kapcsolatos megélésének fókuszával született. Egy perspektívát kíván nyújtani arról, min érdemes gondolkodni, ha a szociális munka válságára gondolunk vagy milyen irányok láthatóak, amin elindulhatunk egy szakmai értékek alapján működő szociális munka felé. A szociális munka alapvető célja az emberi méltóság védelme elsősorban olyan egyének, csoportok és közösségek tekintetében, akiknek alacsony vagy kifejezetten kirekesztett társadalmi státusza miatt nagy a kockázata annak, hogy az sérül vagy elveszik. Ezzel az írással azt szeretném megmutatni, hogy hogyan és milyen könnyen válhatnak szolgáltatások, intézmények, szakemberek maguk is a méltóságtól való megfosztásban partnerek, annak ellenére, hogy funkciójuk szerint pont annak megvédését kéne kieszközölniük.
-
Elöljáróban
Megtekintések száma:324In memoriam Ferge Zsuzsa (1931 – 2024)
„…a szociálpolitika és a szociális munka lényege a jogok és az emberi méltóság tisztelete, amelyek nélkül nincs élhető, modern, demokratikus társadalom.” (2008) -
Középsúlyos és súlyos demens betegek személyközpontú ellátásának módszere, családias közegben, illetve bentlakásos otthoni körülmények között
Megtekintések száma:668A demens betegek ellátása, gondozása napjaink egyik legnagyobb egészségügyi és szociális kihívása. A legnagyobb teher a gondozó családokra hárul, hiszen a demencia hatására az érintett személynek megváltoznak a kognitív funkciói, amelyek akadályozzák a mindennapi önálló életvitelt. Egy igazi találkozást, együttélést az emberi méltóság tiszteletben tartása jellemez. Elsősorban emberképünk, értékrendünk, ismereteink, tapasztalataink és elvárásaink a másik iránt. A demens betegekkel való munka egyik legfontosabb alappillére az „én támogató hozzáállás”, amelyben felülírjuk saját gondolatainkat, és belépünk társként a gondozott személy világába, abba a világba, amelyet abban a pillanatban megél. A gondozó családok belefáradhatnak az újabbnál újabb kihívásokba, és gyakran emiatt fordulnak a professzionális segítőkhöz vagy akár a bentlakásos otthoni ellátáshoz. Jelen tanulmány összehasonlító elemzésként tárja fel a családi és bentlakásos otthoni ellátás körülményeit, továbbá saját élmény alapján mutatja be a demens beteggel való munka művészetét.