Keresés

Keresési eredmények

• Fitomassza dinamika homoki gyepek szekunder szukcessziója során

  3-10

  Bálint Piroska

  Balogh Nóra

  Kelbert Bernadett

  Radócz Szilvia

  Tóth Katalin

  Megtekintések száma:

  99

  A szántóföldi művelés alól kivont területek kiterjedése egész Európában, így hazánkban is növekszik és természetvédelmi szempontból kívánatos, hogy ezeken a területeken gyepek jöjjenek létre. Gyepterületek létrehozása támaszkodhat csupán spontán szukcessziós folyamatokra, mely akkor lehet hatékony, ha a természetes gyepek fajainak lokális propagulum-forrásai biztosítottak. A gyepregeneráció során végbemenő vegetációdinamikai folyamatok és fajgazdagság változások finom léptékű elemzésére remek lehetőséget nyújtanak a fitomassza frakciók elemzésén alapuló vizsgálati módszerek. A fitomassza mérése pontosabb képet ad a növények tényleges mennyiségi viszonyairól, emellett ezzel a módszerrel megállapítható a holt fitomassza mennyisége is, ami jelentősen befolyásolja a növényfajok csírázási és megtelepedési esélyeit. Célunk a Kiskunsági Nemzeti Park területén található homoki parlagok spontán szukcessziójának tér-idő helyettesítéses vizsgálatával a következő kutatási kérdések megválaszolása volt: (1) Hogyan változik a homoki gyepekre jellemző célfajok fajszáma és tömegessége a szukcesszió során? (2) Hogyan változik a fő fitomassza frakciók mennyisége a szukcesszió során? (3) Milyen a természetközeli gyepek regenerálódásának dinamikája a vizsgált parlagokon? Eredményeink alapján a homoki gyepekre jellemző célfajok mennyisége nagyobb volt az idősebb parlagokon, mint a fiatalabb parlagokon. Kimutattuk, hogy a célfajok többsége már a fiatal parlagokon is megtelepedett, ehhez képest csupán néhány új célfaj jelent meg az idős parlagokon. Ezek az eredmények összhangban vannak a „initial floral composition” és a lassuló szukcesszió elméletével, melyek szerint a szukcesszió végkimenetelét a már kezdeti szakaszban jelen lévő fajok határozzák meg, és a vegetációs változások mértéke évről évre csökken a szukcessziós kor előrehaladtával. Vizsgálatunkban kimutattuk, hogy a talaj kálium- és foszfor-tartalma a fiatal parlagokon volt a legnagyobb, a nitrogén mennyiségének tekintetében azonban növekedést tapasztaltunk a parlagok korának növekedésével. Feltehetően a talaj nitrogénmennyiségének növekedésével magyarázható az is, hogy az összfitomassza és az avar mennyisége az idős parlagokon volt a legmagasabb. Vizsgálataink során megállapítottuk, hogy a középidős és idős parlagok fajkészlete jól elkülönült a fiatal parlagok fajkészletétől és a parlagokon zajló vegetációfejlődés a referencia gyepek irányába mutatott. 

• Az ökológiai mutatók és a jelzőnövények ismeretének jelentősége a gyepgazdálkodásban 1. rész: A talaj vízháztartása és kémhatása

  49-54

  Tasi Julianna

  Bajnok Márta

  Halász András

  Ibadzane Marks

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  376

  Közleményünk azokról a növényekről szól, amelyek elsősorban az extenzív gyepeken gyakoriak, széles körben elterjedtek és a termőhelyet könnyen meghatározhatóvá teszik. A jelzőnövények segítségével lehetséges a talajok vízháztartásának, savanyúságának és mésztartalmának, tápanyagszolgáltatóképességének megállapítása és értékelése, ezért nagy jelentőségük van. Segítségükkel ellenőrizhető a gazdálkodási-agrotechnikai beavatkozások sikere is. A jelzőnövények bioindikátorok, olyan fajok, melyeknek a jelenléte, hiánya, eltűnése, visszaszorulása vagy terjedése, újbóli megjelenése a növényállományban megmutatja a termőhelyi tulajdonságokat és azok változását. Fontos információkat szolgáltatnak a talajok állapotáról és fejlődésük tendenciájáról. A talajvizsgálatokkal ellentétben nem pillanatnyi állapotot mutatnak, hanem a teljes vegetációs időszakban jellemzik a termőhelyi viszonyokat. A jelzőnövények vizsgálata nem helyettesíti, hanem kiegészíti a talajvizsgálatokat. Intenzív gyepgazdálkodás mellett ezek a jelzőnövények többnyire hiányoznak az állományból. A hiányukért leginkább az intenzív gazdálkodás a fő felelős. Egyes jelzőnövények indikátorai a különböző termőhelyi viszonyoknak. A vízhiányt és a mésztartalmat jelzi pl. a Bromus erectus. A szóban forgó jelzőnövények többsége egyúttal bioindikátora a tápanyagszegény talajoknak. A jelzőnövények segítségével megállapíthatók a kisléptékű termőhelyi különbségek. Az értékelés akkor alapos, ha azonos értékkategóriához tartozó faj is jelen van az adott termőhelyen, vagy az adott jelzőfaj nagyon nagy tömegben fordul elő. Figyelni kell a faj vitalitására is. A megfigyelést (felvételezést) egy vegetációs időszakban minimum kétszer el kell végezni, mert különböző a fajok fejlődési, virágzási ideje. Különösen fontos az első növedék alatti megfigyelés. A tavasziak csak ekkor figyelhetők meg.