Keresés

Keresési eredmények

• Természetvédelmi kezelések hatása gyepterületek vegetációjára a Gyöngyösi Sár-hegy TT mintaterületein

  37-46.

  Pápay Gergely

  Ibadzane Marks

  Járdi Ildikó

  Saláta-Falusi Eszter

  Megtekintések száma:

  85

  Az antropogén eredetű gyepes területek Magyarország leginkább fajgazdag élőhelyei közé tartoznak, ami különösen érvényes a hegyi rétekre, de a középhegységi szárazabb lejtők gyepeire is. Fennmaradásukat több tényező veszélyezteti, így a természetes szukcesszió is. A természetvédelmi kezelések egyik feladata a cserjésedés visszaszorítása, vagy cserjeirtással újabb élőhely-foltok kialakítása. A sár-hegyi mintaterületeinken cserjés, száraz-tölgyes, pionír rezgőnyár dominálta vegetáció típusban kialakított, különböző módszerrel kezelt gyepfoltok vegetációját hasonlítottuk össze 2×2 méteres kvadrátok alkalmazásával. A jelen munkában a 2013. és a 2017. évi adatokat közöljük. A felvételeket természetvédelmi mutatók (szociális magatartásformák, természetvédelmi értékkategóriák, Pignatti- és Raunkiaer-féle életformák), valamint statisztikai módszerek (klaszter- illetve DCA-analízis) segítségével elemeztük. Eredményeink egyértelműen rámutattak a természetvédelmi kezelés szükségességére a gyepfoltokon. A már 2013-ban is rezgő nyár (Populus tremula) csemeték által dominált területet a fásszárú fajok 2017-re teljesen összefüggően borították, a lágyszárú gyomokat is kiszorítva, így itt a gyep kialakítására rendszeres beavatkozás nélkül nincs lehetőség. A kezelt (cserjeirtott és kaszált), majd 2012-ben felhagyott gyepeken is megindult a cserjésedés, ami a 2013-ban még tömegesen jelen levő védett árvalányhaj-fajok (Stipa spp.) szinte teljes eltűnéséhez vezetett. Ezzel szemben a vizsgálatunk időtartama alatt is, és mintegy 20 éve folyamatosan kaszálással kezelt területek vegetációja nem változott lényegesen, a zavarásra, illetve természetességre utaló fajok borításának aránya stabil maradt. Az eredmények alátámasztják, hogy a jövőben továbbra is szükség van a száraz tölgyes, bokorerdő, cserjés helyén kialakított gyep fenntartásához a rendszeres kaszálásra, illetve esetenként cserjeirtásra is, így stabilizálva az élőhelyek magas fajdiverzitását. 

• Az ökológiai mutatók és a jelzőnövények ismeretének jelentősége a gyepgazdálkodásban 1. rész: A talaj vízháztartása és kémhatása

  49-54

  Tasi Julianna

  Bajnok Márta

  Halász András

  Ibadzane Marks

  Penksza Károly

  Megtekintések száma:

  276

  Közleményünk azokról a növényekről szól, amelyek elsősorban az extenzív gyepeken gyakoriak, széles körben elterjedtek és a termőhelyet könnyen meghatározhatóvá teszik. A jelzőnövények segítségével lehetséges a talajok vízháztartásának, savanyúságának és mésztartalmának, tápanyagszolgáltatóképességének megállapítása és értékelése, ezért nagy jelentőségük van. Segítségükkel ellenőrizhető a gazdálkodási-agrotechnikai beavatkozások sikere is. A jelzőnövények bioindikátorok, olyan fajok, melyeknek a jelenléte, hiánya, eltűnése, visszaszorulása vagy terjedése, újbóli megjelenése a növényállományban megmutatja a termőhelyi tulajdonságokat és azok változását. Fontos információkat szolgáltatnak a talajok állapotáról és fejlődésük tendenciájáról. A talajvizsgálatokkal ellentétben nem pillanatnyi állapotot mutatnak, hanem a teljes vegetációs időszakban jellemzik a termőhelyi viszonyokat. A jelzőnövények vizsgálata nem helyettesíti, hanem kiegészíti a talajvizsgálatokat. Intenzív gyepgazdálkodás mellett ezek a jelzőnövények többnyire hiányoznak az állományból. A hiányukért leginkább az intenzív gazdálkodás a fő felelős. Egyes jelzőnövények indikátorai a különböző termőhelyi viszonyoknak. A vízhiányt és a mésztartalmat jelzi pl. a Bromus erectus. A szóban forgó jelzőnövények többsége egyúttal bioindikátora a tápanyagszegény talajoknak. A jelzőnövények segítségével megállapíthatók a kisléptékű termőhelyi különbségek. Az értékelés akkor alapos, ha azonos értékkategóriához tartozó faj is jelen van az adott termőhelyen, vagy az adott jelzőfaj nagyon nagy tömegben fordul elő. Figyelni kell a faj vitalitására is. A megfigyelést (felvételezést) egy vegetációs időszakban minimum kétszer el kell végezni, mert különböző a fajok fejlődési, virágzási ideje. Különösen fontos az első növedék alatti megfigyelés. A tavasziak csak ekkor figyelhetők meg.