Keresés

Keresési eredmények

• SZABÓ DEZSŐ TÖRTÉNÉSZPROFESSZOR PÁLYAKÉPE

  38-53

  Marosvári Attila

  Megtekintések száma:

  61

  Dr. Szabó Dezső 1924-től 1959-ig, tehát 35 éven át volt a debreceni egyetem történészprofesszora. A budapesti egyetemen szerzett történelem–latin szakos diplomát. Minden bizonnyal pártfogója, Marczali Henrik ösztönzésére kezdte el a Mohács előtti időszak magyar országgyűléseinek kutatását. Doktori disszertációját is e témából írta. Kiváló tanulmányi eredményeinek köszönhetően az egyetemet királyi aranygyűrűvel (sub auspiciis regis) fejezte be. Évekig középiskolában tanított, emellett 1912-től a budapesti tudományegyetem magántanára lett. 1924 februárjában nevezte ki Horthy Miklós kormányzó a debreceni egyetemen a közép- és újkori (egyetemes) történelem rendes egyetemi tanárává. Kutatásai középpontjában ekkor már a Mária Terézia-féle úrbérrendezés kutatása állt. 1931-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagjává választották. Aránylag keveset publikált, tevékenységét inkább a középiskolai tanárképzésre összpontosította. Négy tanévben volt a bölcsészettudományi kar dékánja. Elévülhetetlen érdemei voltak az egyetemi oktatás 1944-es újjászervezésében. Ennek ellenére az új rendszerben többször is meghurcolták, s csak befolyásos tanítványai közbelépésének köszönhette, hogy megtarthatta katedráját. 77 évesen vonult nyugdíjba. Az élete főművének tekinthető A magyarországi úrbérrendezés története Mária Terézia korában című munkájának 2. és 3. kötete máig megjelenésre vár.

• Az egyetemi gyógyszerészképzés hazai története

  Szabó Attila

  Megtekintések száma:

  195

  A gyógyítási feladatok mindig kiemelt fontossággal bírtak az emberi civilizációk történetében. Amint az
  egyes régiókban létrejött a felsőfokú képzés, egyidejűleg megindult az orvosok, majd a gyógyszerészek képzése.
  Egész Európában a 17. századig ritkaság számba ment, hogy egyetemet végzett gyógyszerészek lássanak
  el patikusi feladatokat. Hazánkban ezért is fordulhatott elő, hogy döntően külföldről idetelepültekre hárultak
  a gyógyszerészi feladatok. Mária Terézia felismerve, hogy a kuruzslók elleni harc leghatékonyabb eszköze
  az egyetemi képzés, a nagyszombati egyetemen új fakultásként elindította az Orvosi Kart, melyen 1772-
  től rendelte el a gyógyszerészek képzését. 1850-ig egyéves, 1851-től egészen 1940-ig kétéves volt az egyetemi
  képzés, melyhez gyakorlati idők is tartoztak. 1891-ig négy, 1892-től hat gimnáziumi osztály elvégzése elegendő
  volt az egyetemre történő bekerülésig. 1914-től már csak érettségi után lehetett egyetemre menni.
  1945 után az egyetemi képzés négy és fél évre, majd 1987-től öt évre módosult. A kiegyezést követően vált
  nyilvánvalóvá, hogy hazánkban nincs elegendő számú felsőoktatási intézmény. Ennek okán 1872-ben Kolozsváron,
  az 1912. évi XXXVI. törvénycikk kapcsán Debrecenben és Pozsonyban létesültek egyetemek.
  Az I. világháborút követően Kolozsvárról és Pozsonyból elköltöztek az egyetemek Szegedre, illetve Pécsre.
  Debrecenben csak 1996-tól, Pécsen pedig 2005-től indult meg a gyógyszerészek képzése. A gyógyszerészek
  doktori cím elnyerésére irányuló igényét már 1940-ben felvetették, ám különböző okból elvetették. Végül a
  2008. évi CVI. számú törvény lehetővé tette a „dr. univ.”, vagy „dr. pharm.” cím viselését. 2009-től visszamenőleg
  minden gyógyszerész megkapta ezt a címet.