A tanulmány célja, hogy bemutassa a budapesti tudományegyetem Orvostudományi Karának történetét
1872-től kezdve egészen 1945-ig. A tanulmányi rendszer korszerűsítésnek bemutatása után rátérünk az infrastruktúra bővítésére, elsősorban a klinikák rendszerének kiépítésére. Az egyetem nagy hangsúlyt fektetett a személyi állomány fejlesztésére, létrejött a „pesti orvosi iskola”, új tanszékeket hoztak létre (pl. közegészségügy),
nagy tantárgyakból párhuzamos tanszékeket hoztak létre, jelentősen növekedett a hallgatói létszám.
Az első világháborúban tanárok és diákok is vállaltak frontszolgálatot. Az országban állandósult az
orvoshiány, ezt a női hallgatók felvételével próbálták ellensúlyozni. A háború után a frontról visszatérő
hallgatók, illetve a pozsonyi és kolozsvári menekült egyetemek hallgatóinak elhelyezése okozott nehézséget.
A numerus clausus a nők és az alkalmatlan hallgatók létszámának csökkentését érte el. Az 1929-es gazdasági
válság komoly megszorításokat hozott, ami a létszámcsökkenésben és tanszékek bezárásában mutatkozott
meg. A két világháború közötti időszak mégis sikeres volt, mert nemzetközileg elismert iskolák működtek
itt. Ebben az időszakban jöttek létre az egyetemi bajtársi szövetségek is. A második világháború alatt
részben kiürítették a klinika telepeket és vidékre költöztették azokat. Budapest ostromát az egyetemi épületek,
a diákság és a tanárok is megsínylették.