Keresés
Keresési eredmények
-
A beteg önrendelkezéshez való jogának törvényi tartalma és megjelenése a bírói gyakorlatban
145-172Megtekintések száma:93A tanulmány célja a beteg önrendelkezéshez való jogának vizsgálata, jogértelmezési kérdéseinek bemutatása. Az önrendelkezési jog kiemelten fontos betegjog, mivel a tájékoztatáshoz való jog mellett együttesen biztosítja, hogy a páciens ne egy információhiányban szenvedő, kiszolgáltatott szereplője legyen az egészségügyi ellátásnak, aki helyett más hoz döntést, hanem egy tájékozott fél, aki a kapott információk birtokában képes saját érdekének és értékrendjének megfelelően dönteni a kezelésével kapcsolatban.
A vizsgálat középpontjában az önrendelkezési jog legszűkebb értelmezése, azaz a beavatkozásokba történő beleegyezés, ennek korlátai, illetve a jog helyettes döntéshozók általi gyakorlása áll. A jog törvényi tartalmán és értelmezésén túl fontos, hogy az utóbbi néhány év ítélkezési gyakorlatából is említsünk példákat, és az ezekben szereplő jelentősebb megállapításokat megjelenítsük. Az önrendelkezési jog vizsgálata aktuális és indokolt, tekintve, hogy az ezzel kapcsolatos jogviták, kárigények napjainkban is folyamatosan jelen vannak, így a jogértelmezés is fejlődést mutat ezen a területen.
-
Az egészségügyi ellátás során bekövetkező károkért való felelősség alapvető jellemzői Franciaországban
53-58Megtekintések száma:71Absztrakt nélkül
-
Az orvosi tevékenység büntetőjogi szabályozásának vázlata különös tekintettel a foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés tényállására
67-78Megtekintések száma:103Absztrakt nélkül
-
Az egészségügyi szolgáltatók kötelező szakmai felelősségbiztosításának aktuális kérdéseiről
Megtekintések száma:65Absztrakt nélkül.
-
Az egészségügyi ellátás során bekövetkező károk kompenzációjának lehetőségei Németországban
59-68Megtekintések száma:41Absztrakt nélkül
-
A felróhatóságot nem vizsgáló felelősségi rendszer alapvonásainak bemutatása az új-zélandi szabályozás tükrében
72-81Megtekintések száma:42Absztrakt nélkül.
-
Az alternatív vitarendezés lehetőségei és korlátai az egészségügyi szolgáltatók és a betegek közötti konfliktusok tekintetében
55-63Megtekintések száma:56Absztrakt nélkül