Suchen

Ergebnis der Suche

• “And who will desalt Carthage’s grounds?” – International environmental legal approaches of the Yugoslavian wars 1991-1999

  Károly Végh

  Views:

  40

  Általánosan elfogadott nézet, hogy egyetlen háború sem vívható meg anélkül, hogy ne ártana a természetnek, sőt, ne rombolná le azt; ennél fogva, hosszú időn át a háborúk e hatását elkerülhetetlen következménynek tekintették, melynek megakadályozására nem született átfogó, nemzetközi rezsim.

  A nemzetközi közösségben, az 1990-es években kiteljesedő értékrendváltozás nyomán, azonban egyre erősödött az igény a környezet védelmének háborúk idejére való kiterjesztése iránt is. E folyamattal egyidejűleg a világ számos régiójában törtek ki fegyveres konfliktusok, melyek sajátos esettanulmányokként mutatják be a nemzetközi jogi szabályozás és annak gyakorlati érvényesülése közötti, gyakran ellentmondásos kapcsolatot.

  A tanulmány középpontjába állított, a volt Jugoszlávia területén zajlott konfliktusok számos súlyos kérdésre és hiányosságra hívták fel a nemzetközi közvélemény figyelmét, elsősorban két területen: bizonyos, veszélyesnek tekinthető objektumok támadását, valamint a szegényített urániumot tartalmazó lövedékek használatát illetően, mindkét esetben felvetve a támadásokban közvetlenül érintett Észak-atlanti Szerződés Szervezetének (NATO), valamint tagállamainak esetleges nemzetközi jogi felelősségét.

  A tanulmány első részében vizsgált veszélyes objektumok támadását illetően átfogó képet az UNEP által készített jelentés biztosít, mely azonban maga is több tekintetben árnyalt, olykor ellentmondásosnak tekinthető megállapítást is tartalmaz. A támadások pontos környezeti hatásának tisztázatlansága mellett számos további kérdést hagy nyitva a releváns nemzetközi jogi szabályozás is. Az 1949-es genfi egyezmények és 1977-s kiegészítő jegyzőkönyveik szabályai alapján ugyanis a támadott objektumok nem minősülnek veszélyesnek, ennél fogva kiemelten védettnek, annak ellenére, hogy támadásaik kimutatható környezeti károkat okoztak.

  A tanulmány, és egyben a vizsgált jogterület kulcsproblémája azonban a jogsértés minimális határértékének tisztázatlansága, illetve ésszerűtlenül magasra helyezése, melynek révén csupán a rendkívül nagy területet érintő és páratlanul súlyos szennyezés minősül az egyezmények megsértésének. A szerző megítélése szerint e kritériumrendszer átértelmezése lehet az első lépés a környezet háborúk idején való hatékony védelme kidolgozásához.

  A második vizsgált kérdésként vizsgált szegényített uránium tartalmú lövedékek használata a megosztott és kiforratlan tudományos álláspont miatt további jogbizonytalanságot eredményez.

  Noha e lövedékek a hatályos nemzetközi hadijogi szabályozás alapján nem minősülnek kifejezetten tiltott fegyvereknek, az ilyen lövedéket alkalmazó feleket kifejezett körültekintési és elővigyázatossági kötelezettség terheli a polgári lakosságot érintő káros mellékhatásokat illetően.

  E kérdés tehát továbbra is lezáratlan, azonban a szerző nem zárja ki annak lehetőségét, hogy amennyiben a jövőben e mellékhatások tudományos alapossággal is bebizonyosodnak, a NATO, illetve tagállamai nemzetközi jogi felelőssége felmerüljön.

  Összefoglalóan megállapítható, hogy a hatályos szabályozás, az elmúlt évek fejlődési tendenciái ellenére továbbra is több hiányossággal küzd, különösen a felelősség megállapítása és a kikényszerítési eljárások tekintetében.

  Noha az elkezdett folyamatok a jövőben kiteljesedhetnek, mindaddig, amíg a jelen nemzetközi rendszerben a háborúindítás továbbra is az államok gyakorlatának része, a környezet háborúk idején való védelmének lehetőségei korlátozottak maradnak.