Keresés

Keresési eredmények

• Jogharmonizáció a kézbesítés területén és annak hatása a nemzeti polgári eljárásjogi szabályokra

  1-26

  Breczkáné dr. Békési Gabriella

  Megtekintések száma:

  1

  Az Európai Unió az integráció elsődleges célkitűzését, az egységes belső piacot létrehozva biztosította a személyek, az áruk, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgását, ami pedig indukálta több területen, így a polgári ügyek területén is az igazságügyi együttműködést, garantálva ezzel az uniós polgárok jogbiztonsághoz fűződő érdekét. Az együttműködés egyik legmarkánsabb módja a jogszabályok egymáshoz való közelítése volt, így elsősorban eljárásjogi jellegű uniós jogszabályok születtek, azonban az uniós jogalkotó anyagi jogi kérdéseket rendező jogforrásokat is alkotott, valamint olyan komplex jellegű jogforrásokat is, melyek egy adott témakörön belül eljárásjogi és anyagi jogi kérdéseket is rendeztek.

  A tagállamok jogi szabályozásai közötti különbségek céltudatos csökkentésének leghatékonyabb eszköze a jogharmonizáció, mely a kezdetektől fogva az európai integráció meghatározó szabályozási eszköze, különös figyelemmel arra, hogy a lojalitási klauzula értelmében a tagállamokat kötelezettség terheli a nemzeti joguk harmonizációs előírásokhoz való igazítására.

  A polgári eljárásokban, ahol a külföldre történő iratkézbesítés egyre gyakrabban vált szükségessé, a tagállamok polgári eljárásjogi szabályai, így például a német és francia kódexek, az 1900-as évek elején hasonló eszközöket (kétoldalú megállapodások, diplomáciai csatornák, postai kézbesítés)  alkalmaztak  , az igazi jogharmonizáció azonban nemzetközi szinten az 1965. évi Hágai Kézbesítési Egyezménnyel, az Európai Unió szintjén pedig a 2000. május 29-i első kézbesítési rendelettel valósult meg.

  Ezek a szabályok mind a hatályos francia és német, mind a hatályos magyar szabályozásra jelentős hatással voltak.

  A kézbesítés területén nyilvánvaló, hogy a jogbiztonság biztosítása érdekében a rendeleti szabályozás, mint jogharmonizációs módszer a legjobb megoldás, hisz ugyanolyan kézbesítési szabályokra kell, hogy számíthasson valamennyi uniós állampolgár, ha peres eljárás résztvevőjévé válik, függetlenül attól, hogy az Európai Unió melyik tagállamában rendelkezik szokásos tartózkodási hellyel.

• A munkaidő egyoldalú meghatározása a hatályos munkajogi szabályozásban

  63-80

  Szabó Mercédesz Ibolya

  Megtekintések száma:

  451

  A jog a legtöbb esetben nem különbözteti meg egy szerződés mellérendelt pozícióiban lévő különböző személyeket – az Állam is azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik egy adásvétel során, mint magánszemély szerződő partnere. A munkajog kifejezetten az a jogterület, ahol az elméletileg teljesen mellérendelt felek közül az egyik – a munkavállaló - a valóságban mindig alárendeltebb és nem kétségesen kiszolgáltatottabb helyzetben van. A fentiek tükrében kifejezetten figyelemre méltó, hogy a munkajogi szabályozásnak mégis vannak olyan területei, ahol éppenséggel a harmadik út érvényesül – nem azonos erőpozícióban vannak a felek, de nem a munkavállaló kap jogszabályi segítséget esélyegyenlőségéhez, hanem handicap helyzetét maga a jog erősíti. Ezt a helyzetet nevezzük az egyoldalú hatalmasság jogi helyzetének és célunk annak megvizsgálása, milyen mértékben van ez jelen a magyar munkajogban és mennyire előnyös vagy hátrányos ez bármelyik oldal számára. Az a jogterület, ahol leginkább felfedezhetjük az egyoldalú hatalmasság nyomait, az a munkaidővel kapcsolatos jogi szabályozás, amely így a jelen tanulmány tárgyát képezi s a továbbiakban a munkaidő fogalmát a munkáltató egyoldalú jogviszony alakítási jogkörének aspektusából vizsgáljuk. A munkajogra alapvetően nem jellemző az egyoldalú hatalmasság érvényesülése, így a munkaidővel kapcsolatos szabályok - amelyek túlnyomórészt a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartoznak – ilyen tekintetben kivételnek számítanak. A kötetlen munkarend lehetősége ugyanakkor a munkaidővel kapcsolatos egyoldalú hatalmasság – fölény alól jelent kivételt, így tulajdonképpen a kivétel kivétele. Ez a bonyolultnak tűnő rendszer mindazonáltal lehetőséget ad arra, hogy meggyőződjünk arról, hogy építő jellegű-e az egyoldalú hatalmasság érvényesülése a munkajogi szabályozásban vagy célszerűbb lenne egy kiegyenlítettebb rendszer alkalmazása, akár a Guy Davidov által javasolt munkáltatói ultima ratio megoldásával. Megjegyezve, hogy a fent is említettek szerint a kötetlen munkarend is rejt magában veszélyeket, álláspontunk szerint hatékonyabb és szociálisabb lenne egy konszenzusos rendszer kialakítása, amellyel nem mellesleg Európai Uniós jogharmonizációs kötelezettségeinknek is eleget tennénk. Jogalkotásunk s így munkajogi jogalkotásunk előtt számos feladat áll társadalmi – gazdasági problémák megoldásának elősegítése illetve a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése érdekében – a fenti megállapítások álláspontunk szerint alátámasztják, hogy a munkaidő szabályozásának liberálisabbá tétele a jogalkotásunk előtt álló fontos feladatok közé tartozik.