Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az EUB C-149/15. sz. ítéletének utóhatásai a fogyasztókat megtévesztő online piacterek felelősségére
    47-63
    Megtekintések száma:
    72

    Az Európai Unió Bírósága a C-149/15. számú, Sabrina Wathelet kontra Garage Bietheres & Fils SPRL. ügyben hozott ítéletével komoly szemléletváltást hozott a fogyasztó és vállalkozás közötti szerződések megkötését megkönnyítő közvetítők polgári jogi felelősségével kapcsolatban. A felelősségáttörés egyik esete figyelhető meg az ítéletben, ugyanis az EUB kimondta, hogy bizonyos körülmények között a fogyasztó eladó és a fogyasztó vásárló közt létrejött adásvételi szerződés esetén eladónak minősülhet egy harmadik személy, az ügylet létrejöttét elősegítő vállalkozás. Az Európai Unió közelmúltbéli fogyasztóvédelmi jogalkotása arra enged következtetni, hogy fenti ítéletben kifejtett elvi tételek alapot teremtettek a korábban zabolátlanul működő, a fogyasztókkal szemben csalárd módon eljáró online piacterek polgári jogi felelősségre vonásának.

    A tanulmányban először röviden ismertetem az ítélet lényeges elemeit, majd megvizsgálom, hogy az Európai Unió digitális szolgáltatásokról szóló rendelete (a továbbiakban: DSA), valamint 2024-es termékfelelősségi irányelve miként szabályozza az úgynevezett online piactereket üzemeltető szolgáltatók felelősségét.

  • A hangvédjegyek lajstromozása az európai uniós védjegyreform által létrehozott változások keretei között
    Megtekintések száma:
    172

    Az európai uniós védjegyreform által hozott egyik legjelentősebb változás, hogy az új típusú védjegyek is helyet kaptak a védjegyrendszer szabályozásában. A hangvédjegyek kategóriája a védjegyreform előtt is ismert volt ugyan, de a lajstromozás szempontjából elsősorban a megjelenítéssel kapcsolatos kritériumok jelentették a kihívást. Az európai uniós védjegyreform bevezetése után a megkülönböztető képesség hiányára vonatkozó, lajstromozást abszolút kizáró ok jelentheti leginkább az akadályt, mert az új szabályozás megkönnyíti ugyan a megjelenítéssel kapcsolatos követelményeket, de a lajstromozás másik alapvető feltétele, a megkülönböztető képesség fennállásának vizsgálata kihívások elé állíthatja a védjegybejelentőt. A megkülönböztető képesség fennállásának megállapításánál kulcsszerepet játszik, hogy a hangjelzés alapján a fogyasztó képes-e azonosítani a termék vagy szolgáltatás kereskedelmi származását.