Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A kutató jogai és kötelezettségei a felsőoktatási találmányok viszonyában a magyar és német (berlini és bajor) jog tükrében
    105-134
    Megtekintések száma:
    73

    Az akadémiai kapitalizmus megjelenésével a felsőoktatási intézmények társadalmi rendeltetése, feladatai és belső felépítése is változásokon ment keresztül. Az USÁ-ban bekövetkezett reformok hatására több európai országban is megjelent az az elvárás, hogy a felsőoktatási intézmények az oktatási és kutatási funkcióik betöltése mellett gazdasági értelemben is vállaljanak szerepet, ami elsősorban a felsőoktatási intézmény keretei között létrejött innováció hasznosításában ölt testet. A felsőoktatási találmányok viszonyában kiemelt jelentősége van annak, hogy milyen jogosultságok és kötelezettségek illessék meg a kutatót a minél hatékonyabb hasznosítás érdekében. Jelen tanulmány a felsőoktatási intézmény kutatójának jogait és kötelezettségeit hivatott bemutatni. A felsőoktatási intézmények speciális helyzetének és feladatainak számba vételét követően, a tanulmány rátér az akadémiai szabadság egyéni aspektusainak feltárására és kifejti, hogy a munkaviszonyban előállított szabadalmaztatható találmányok terén milyen speciális – az általános szabályoktól eltérő – jellegű jogok és kötelezettségek illetik meg a kutatót. A tanulmány a magyar és német jog összehasonlítására, így a releváns joganyag számba vételére vállalkozik. Tekintettel a német szövetségi rendszerre, a tagállami szabályozás terén a berlini és bajor tagállami jogot veszi irányadónak. A tanulmány következtetéseket von le azzal kapcsolatban, hogy a hazai jog milyen adalékok segítségével motiválhatná a kutató szempontjából a tudástranszfer hatékonyságát, ezáltal növelve az akadémiai keretek között született eredmények kipörgetésének intenzitását.

  • A magyar öröklési jog fragmentálódása, változásai
    81-103
    Megtekintések száma:
    251

    Az örökléshez való jogot az Alaptörvény elismeri, a részletes anyagi jogi szabályok a Polgári Törvénykönyv Hetedik Könyvében kerültek rögzítésre. Az utóbbi években a jogalkotó a magánjogi kódexünkön túlmenő egyéb jogszabályokban anyagi jogi öröklési szabályokat fogalmazott meg. A bejegyzett élettársi kapcsolatról szóló törvény szerint a házastársra vonatkozó szabályokat a bejegyzett élettársra is megfelelően alkalmazni kell, ami azt jelenti, hogy a bejegyzett élettárs is törvényes örökös. A mező- és erdőgazdasági földek tulajdonjogának végintézkedéssel történő megszerzésének speciális szabályait rögzíti a földforgalmi törvény (2013. évi CXXII. törvény). 2023. január 1-jén lép hatályba egy újabb törvény (2021. évi CXLIII. törvény), ami a Ptk-beli öröklési jogi rendelkezéseket egészíti ki, az osztatlan közös tulajdonban álló termőföldek több örököstárs általi közös törvényes öröklése esetére. Az államot az öröklési jogi jogviszonyokban képviselő állami szerv kijelöléséről egy külön miniszteri rendelet rendelkezik. A jelen írás azt elemzi, hogy mindezen összetett, szórt szabályozás hogyan nehezíti a jogalkalmazást, mennyiben akadályozza a hagyatéki eljárások gyors lefolytatását. A jelen írás kritikával illeti a fragmentált szabályozást és javaslatot tesz a külön törvények szabályainak a Ptk.-ba történő integrálására, ugyanis ez hozzájárulhat a hatékonyabb jogalkalmazáshoz.

  • Bírói függetlenség és a tisztességes eljáráshoz való jog
    58-85
    Megtekintések száma:
    351

    A tanulmány arra a kérdésre próbál választ adni, hogy milyen viszonyban van egymással a bírói függetlenség és a tisztességes eljáráshoz való jog.

     

    A magyar bírósági szervezeti rendszeren belül elterjedt álláspont szerint a bírói függetlenséget teljesen korlátozhatatlannak kell tekinteni, a bírói döntés semmilyen módon nem tehető vitássá, és a bíró az ítélkező tevékenysége miatt nem vonható felelősségre. Ezen szemlélettel kapcsolatban szükséges szembeállítani a tisztességes eljáráshoz való jog biztosításából vagy ennek elmulasztásából eredő peres féli valamint alkotmánybírósági alkotmányos elvárásokat illetve a bírósági szervezeti és a bírói egyéni felelősséget.

     

    Ennek keretében a tanulmány első része a bírói függetlenség mibenlétével foglalkozik. A magyar bírósági szervezeti rendszer függetlenségének történeti áttekintése és annak jelenlegi meglétének megállapítása mellett alapvető kérdésként az vetődik fel, hogy az egyéni bírói függetlenség is biztosított-e a rendszeren belül. Az egyéni bírói függetlenség biztosítottságának történeti áttekintése mellett a műben feltárásra kerül a jelenlegi helyzet is. Ezzel kapcsolatban megállapíthatónak tűnik az is. hogy az egyéni bírói függetlenséget biztosító garanciális szabályok hiánya miatt az egyéni bírói függetlenség a korábbi időszakokhoz hasonlóan jelenleg sem biztosított még Magyarországon. Ennek megléte azért lenne fontos, mivel csak így biztosítható a peres felek számára a tisztességes eljáráshoz való jog.

     

    A tisztességes eljáráshoz való jog és a bírói függetlenség egymáshoz való viszonyának megértéséhez nélkülözhetetlen a tisztességes eljáráshoz való tartalmának az ismerete. Erre tekintettel a tanulmányban ismertetésre kerülnek a magyar Alkotmánybíróság jelenlegi gyakorlata alapján a tisztességes eljáráshoz való jogot alkotó alapelvek és alapjogok. Így itt kifejtésre kerül a pártatlan ítélkezéshez a tisztességes tárgyaláshoz és a perek ésszerű határidőn belüli befejezéshez való jog mibenléte is. A fenti alapjogok tartalmának meghatározása mellett a teljesség igénye nélkül feltárásra kerülnek a műben, mindazok a rendes bírósági jogalkalmazási és jogértelmezési problémák, amelyek miatt felmerülhet a bírósági eljárásokkal kapcsolatban a tisztességes eljáráshoz való jog megsértése.

     

    A tisztességes eljáráshoz való jog megsértése esetén felmerül annak a problémája, hogy a sérelmet szenvedő peres fél milyen reparációs igényekkel fordulhat a bíróságok felé, illetve az, hogy az ilyen igények érvényesíthetőségének mekkora az esélye a jelenlegi bírósági szervezeti rendszeren belül. Ezzel összefüggésben kerül a műben tárgyalásra a felelőtlen szervezeti működési forma meghatározása, és a rendes bírósági szervezeti rendszer e szerinti minősülésének okai.

     

    A felelőtlen szervezetként való működés számtalan veszélyt rejt a bírósági szervezeti rendszer tekintetében. Ezek közül a legproblematikusabb a nyílt korrupció megjelenése a bíróságokon. A korrupció meglétének és a felelőtlen szervezetként való működésnek a lehetséges következményei is tárgyalásra kerülnek a tanulmányban.

     

    A szerző aktív bíróként dolgozik jelenleg is a Szegedi Törvényszéken. A tanulmány megírásának célja elsősorban az volt, hogy a szerző ezzel is felhívja a rendes bíróságok jogalkalmazó tevékenysége során felmerülő anomáliákra a figyelmet. A bíróságok tekintélyének a megőrzése érdekében ezen problémák megszüntetése elengedhetetlen, és ezért van szükség ezek feltárására és a további kutatások folytatására.