Keresés

Keresési eredmények

• Az egyenlő bánásmód elméleti kérdései a munkajog jogági besorolása vonatkozásában

  57-79

  Herdon István

  Takács Dóra

  Megtekintések száma:

  157

  A munkajog jogáig besorolását érintően számos hazai és nemzetközi tudományos vita van napirenden. Egyfelől a munkajogot a magánjog rendszerébe kategorizálhatjuk akkor, ha a munkaviszonyok létrejöttét vizsgáljuk. A munkaviszony jogalapja ugyanis kizárólag a munkaszerződés lehet, így a munkajog valamelyest illeszkedik a klasszikus magánjogba. Másfelől viszont a munkaviszony tartalmát nem csak a munkaszerződés, hanem több más norma képes alakítani. E normák jellemzően közjogi tartalommal bírnak, és mint munkajog úgynevezett közjogi elemei, a felek szerződési szabadságát igyekeznek korlátozni. A közjogi elemek létét ugyanis tipikusan azzal igazolja a jogalkotó, hogy a munkaviszonyban a felek között szubordináció van, így a magánjogban jellemző mellérendelt szerződéses egyensúly megbillent a munkáltató javára. A közjogi elemek jelenléte és így különösen az egyenlő bánásmód előírása e megbillent egyensúlyt kívánja helyreállítani a munkajogban oly módon, hogy korlátozza a felek közötti szerződéses szabadságot. A jelen írásunkban elsősorban azt vizsgáljuk, hogy a közjogi elemek jelenléte miatt a munkajog bír-e önálló jogági sajátossággal. Mindemellett pedig az egyenlő bánásmód alapelvére fókuszálva vizsgáljuk azt, hogy miként értelmezhető a diszkrimináció tilalma a munkajogban és a klasszikus magánjogban, valamint ezen általános magatartási követelmény alkalmas-e arra, hogy a felek közötti megbomlott egyensúlyt helyreállítsa. Végül pedig feltesszük azt a költői kérdést: ha az egyenlő bánásmód követelménye alkalmas az egyensúlyi állapot helyreállítására, akkor miért van szükség további közjogi elemekre a munkajogban?

• A versenytilalmi megállapodás

  20-28

  Ember Alex

  Megtekintések száma:

  215

  The “agreement on non-competition” is essentially the extension of the protection of the basic economic interest of the employer. While during the employment relationship several labor law provisions protect the interest of both parties, the “agreement on non-competition” is designed to protect the employer’s interests after the termination of the relationship. This means – in return for financial compensation – the former employee needs to refrain from any kind of business competition against his/her former employer. This necessarily involves financial compensation and may have several restrictions, such business or geographical area or time.

   

  The previous Labor Code did not specify for detailed regulation of the issue and the law remained rather vague. It merely referred to the fact that parties – based on their own free will – may enter into such agreement. However the new Labor Code contains explicit regulations under title XVIII of the Act as “Particular Agreements Related to Employment”.

   

  The “agreement on non-competition” belongs to the field of employment law. Unlike the previous Labor Code that categorized this possible agreement as of purely civil law in nature, the new Labor Code declares it to belong under the scope of the Labor Code. The previous regulation even ordered the provisions of the Civil Code to be applied to such agreements however the new legislation brought a conceptual change.

   

  The currently effective regulation provides for a 2-year limitation on such conduct on the employee’s part that would create competition with the employer. The exact amount of the consideration payable for this obligation remains to be decided by the parties however the Labor Code suggests that it shall be based on how difficult the applied restrictions make it for the employee to find another job with his qualifications and experience. As a basic limit the law provides that the amount shall not be less than one-third of the base wage payable for the same period of time.

   

  The “agreement on non-competition” is not to be confused with similar legal institutions. The paper points out two close similarities in the legal system. One being the employee’s obligation of confidentiality; this prevails after termination of the employment relationship as well without any time or similar restrictions and even without any financial compensation. The other one is the so called “non-compete” agreement from the field of competition law. This is applicable after takeovers where the seller shall refrain from engaging into business in the same area as the buyer.

   

  In the field of labor law the time period for the “agreement on non-competition” is up to the agreement of the parties however the new law invokes an upper limit of two years that is following the termination of the employment relationship. This is a decrease from the previous regulation that provided for a period of three years. The agreement can be modified by the consent of both parties just like the employment contract or civil law agreements.

   

  In case of violation of the agreement three cases are to be analyzed. The first is the case of the employee breaching the provisions of the contract. In this case the employee is liable for damages towards his/her former employer. The provisions of the new Civil Code and those of the Labor Code are to be applied to the damages. In the second case the employer may request an injunction to prohibit the employee from any conduct breaching the agreement while the third case involves the breach of the agreement on the employee’s part for which the rules of the Civil Code and the Labor Code are to be applied as well.

• A munkaviszony megszűnésének és megszüntetésének új szabályai a korábbi szabályozás tükrében

  24-34

  Fiók Andrea

  Hornyák Zsolt

  Megtekintések száma:

  122

  From the 1st of July 2012, Act XXII of 1992 on the Labour Code, which was effective from the 1st of July 1992, had given place Act I of 2012 on the Labour Code (New Code). The New Code has brought a lot of changes concerning the cessation and termination of the employment. The univoque aim of the legislator, near reducing the number of the labour suits, was resolving the inconsistency of the practice, corresponding to the changing social and economic relations, furthermore harmonising the Hungarian law to the law of the European Union. The rules concerning the termination of the employment have not substantially changed. The New Code broadens the list of cases regulated previously. Concerning the termination of the employment, the New Code determines the ordinary dismissal as dismissal, whereas the extraordinary dismissals as dismissal with prompt effect.
  At the same time, it is a new rule, that the parties could terminate the definite term employment with dismissal, if the conditions determined by the New Code emerge. The New Code has brought substantial changes concerning the rules of the dismissal protection. It constricts the number of cases when the dismissal protection could be applicable and respecting the application of the dismissal protection, it considers authoritative the moment of the notification of the dismissal. For example an expectant mother could refer to the dismissal protection, if she had notified the employer about the pregnancy before the notification of dismissal.
  According to subsection 3 of section 65, there are cases, when the dismissal should not be communicated, whereas according to subsection 2 of section 68, the dismissal could be communicated, but the termination period would start earliest after the last day determined by the New Code.
  The New Code, contrary to the old one, determines 6 months as the longest term of the dismissal period. The rules of the acquittal and the severance pay have not changed substantially. Regarding the dismissal with prompt effect, the legislator makes a distinction between the termination with motivation and the termination without motivation. It is a substantial modification regarding the unlawful termination of the employment, that according to the rules of the New Code, the employee could claim for damages as arrears of salary, which could not exceeds the 12 months amount of the absence fee. The restoration of the employment could be executed only in the few cases determined by section 83 and only if the employee requests for it.

• A foglalkoztatáspolitikai eszközök szabályozásának változása napjainkban

  Rab Henriett

  Megtekintések száma:

  40

  The aim of the present essay is to give an overview of the means of the employment policy through the analysis and construction of the relevant statutory intruments and legal rules.

  During the treatment of the means of the employment policy this essay tooks the classification accepted by the scientific literature as a basis therefore it deals with these instruments divided into two big groups.

  Among the active types of the means of the employment policy the direct and also the indirect kinds of benefits of the jobless and unemployed are treated here.

  Among the passive types of means those instruments are presented which are to succeed the unemployment benefit and the unemployment allowance such as jobsearch benefit and jobsearch allowance.

  The definition of ‘employment policy’ is widely construed that is why this definition comprises the classical instruments of Labour Law and in a separate subsection the subsidy of the atypical legal relations of employment are also presented.

• A munkahelyi mediáció lehetőségei az Európai Unióban

  1-13.

  Balogh Aron

  Megtekintések száma:

  374

  A munkaerőpiac és a munkaügyi kapcsolatok világa olyan terület, ahol a konfliktusok és viták a működés elkerülhetetlen „velejárói”, függetlenül a foglalkoztatás formájától. Ezenkívül a munkaügyi viták egyéni és kollektív szempontból is egyaránt megjelennek, ahol egyéni szinten a szemben álló felek a munkáltató és a munkavállaló, kollektív szinten pedig a munkáltató(k) és a és a munkavállalók csoportja, tipikusan képviselve egy szakszervezet vagy üzemi tanács által.

  Ha egy konfliktus vagy vita egyeztetés útján nem oldható fel, a jog vitarendezési mechanizmusokat kínál a résztvevők számára. Ennek okán számos jogi mechanizmus alakult ki a viták rendezésére, kezdve a klasszikus bírósági peres eljárást, amikor is a bíróság ítélete állapítja meg a vita eredményét, valamint a vitarendezés más alternatív formáit, például a választottbírósági eljárás, a közvetítés és a békéltetés lehetőségét, ahol a felek képesek döntésre vagy egyeségre jutni az állam rendes igazságszolgáltatási rendszerén kívül.

  Az Európai Unió tagállamai különféle szabályokat vezettek be a munkaügyi viták rendezésére, amelyek mindenféle egyéni és kollektív vitára kiterjednek. Az alternatív vitarendezési módszereket a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) is támogatja. A 92. (1951) számú ILO Ajánlás, kifejezetten azt fogalmazta meg, hogy az önkéntes egyeztetést rendelkezésre kell bocsátani a munkáltatók és a munkavállalók közötti munkaügyi viták megelőzésének és rendezésének elősegítése érdekében. Az Európai Unió égisze alatt számos eszköz alakult ki annak érdekében, hogy kidolgozzák az alternatív vitarendezési rendszerek működésének alapelveit a vállalkozások és a fogyasztók közötti jogvitákkal összefüggésben. A fogyasztói viták alternatív rendezéséről szóló 2013/11 / EU irányelv („alternatív vitarendezési irányelv”) és az online vitarendezésről szóló 524/2013 / EU rendelet a fogyasztói jogvitákról („vitarendezési rendelet”) biztosította, hogy a fogyasztók a minőségi alternatív vitarendezési szervezetekhez fordulhassanak különféle fogyasztói/kereskedelmi jogvitáikkal, és létrehoztak egy EU-szintű online platformot is a fogyasztói viták rendezésére.

  A munkahelyi közvetítést (mediáció) széles körben és sikeresen alkalmazzák az Egyesült Államokban kizárólag foglalkoztatási célokra, mind a magán, mind az állami szektorban. Megjegyzendő, hogy az Egyesült Államokban az „employment at will” doktrína érvényes, ami alapvetően azt jelenti, hogy a munkaviszony gyakorlatilag bármikor indoklás és azonnali hatállyal felmondható, tehát a munkavállalók – hacsak kollektív szerződés vagy munkáltatói szabályzat másként nem rendelkezik – nem férnek hozzá olyan jellegű a jogorvoslatokhoz, mint az EU-ban, ahol a jogszabályok széles körű védelmet biztostanak az önkényes vagy indokolatlan munkaviszony-megszüntetés ellen. A közvetítés azonban hatékony megoldást kínál a munkavállalók és a munkavállalók számára egyaránt, még akkor is, ha a munkajog védőbástyáin kívül esnek

  Míg a fogyasztói alternatív vitarendezés és mediáció szerepe az egész Európai Unióban növekszik, a munkahelyi és a munkaügyi mediáció továbbra is „szürke zónát” képez. Az EU számos jogforrásában, valamint a nemzeti jogi rendszerekben a fogyasztókat és a munkavállalókat azonos figyelemmel veszik számításba, így protektív szabályozással ellensúlyozzák gyengébb és egyensúlyhiányos helyzetüket jogviszonyaikban, a vitarendezési formákhoz való hozzáférés tekintetében jelentős, és nem mindig ésszerű differenciálás mutatható ki. Ugyanakkor, bár a mediáció elérhető eszköz az egyéni munkajogi ügyekben is, jelentősége elhanyagolható, és a legfeljebb csak a kollektív viták megoldására szolgáló jogintézményként tekintenek rá. Mindezek okán jelen tanulmány célja, hogy bemutassa és összehasonlítsa a meditáció különféle stílusait, kifejezze azok legnagyobb előnyeit és kiemelje azokat a területeket, ahol a mediáció jobban alkalmazható lehetne a munkahelyi viták során.

• Az egészségügyi dolgozók munkajogi felelőssége az egészségügyi szolgáltatás nyújtásával összefüggésben a betegnek okozott kárért

  45-53

  Marsi Edit

  Kiss János Márk

  Megtekintések száma:

  177

  The doctor-patient relationship requires set rules for liability considering the nature of professional norms on medicine and the protection of human life and health. According to these rules, the healthcare provideris vicariously liable for damages suffered as a consequence of healthcare servicesprovided to the patient. In such cases– on the grounds of labor law rules – the healthcare providermay transfer liability to its employee. Considering recent amendments of labor law regulations, it is essential to summarize and analyze relevant labor law norms relatedto medical liability.

  The employee’s liability for damages is based on the employment relationship between the healthcare provider and the employee. Despite of the healthcare provider’s liability for damages, the employee’s liability is always personal.

  According to the new labor code the employee’s liability for damages is only ascertainable if the tortfeasor did not act like a reasonable person would have actedunder given circumstances. This means that the tortfeasor’sintention or negligence is irrelevant in the course of ascertaining liability. The purpose of our study is to provide a review of the strict measure of due care in health care services, and to summarize rules about the healthcare professional’s liability for damages.

• A munkajog területén megvalósuló egyenlő bánásmód követelménye, valamint megsértésének módjai az Európai Bíróság és a magyar bírói gyakorlat tükrében

  Duró Edit

  Megtekintések száma:

  236

  Employment and occupation are crucial to ensuring equal opportunities for all and in large measure contribute to the full participation of citizens in economic, social and culture life. However, many cases of discrimination have been identified in the field of employment and the labour market.

  In this study I try to examine how the equal treatment works in the EU Law and Hungarian national law, and I try to present the case-law of the European Court of Justice and the Hungarian Courts in this area. The first part of the study deals with the definition of key concepts (direct discrimination, indirect discrimination, harassment), and include its legal background – with respect to the directives of the European Parliament and the Council, and the Hungarian legislation. The second part tries to describe the legal concept of indirect discrimination, mentioned as justification (statutory derogation, objective justification). And finally I try to present the special burden of proof, which is used in discrimination cases.

• A büntetőjogi mediáció gyakorlati aspektusai

  1-12

  Héthy Eszter

  Megtekintések száma:

  98

  Mediation is a conflict-management method designed to achieve restorative justice (offenders should assume responsibility and pay the penalty for their deeds, with the greatest emphasis on reparation of the victim, and the affronted community should be conciliated). This method may be applied to solving a variety of disputes or conflicts (e.g. disputes involving neighbours, families, couples, and companies).
  The mediation technique has already been used in the fields of civil law, family law and employment law. From 2007 onwards, it can also be applied in criminal procedures. According to Article 221/A of the Code on Criminal Procedure (Act XIX of 1998) the mediation process may be used in criminal procedures dealing with certain offences against the person, property or traffic offences if the crime is punishable with no more than five years imprisonment, and the offender has made a confession during the criminal investigation.

• A polgári eljárások egyszerűsítése az Európai Unióban, különös tekintettel a kis pertárgyértékű ügyek szabályozására

  Nyilas Anna

  Megtekintések száma:

  33

  Introduced to reduce obstacles to the free movement of goods and persons, judicial cooperation in civil matters has become part and parcel of the new European area of justice. Creation of this area is meant to simplify the existing legal environment and to reinforce citizens' feeling of being part of a common entity. The Conclusions of the Tampere European Council state in this respect that “in a genuine European Area of Justice individuals and businesses should not be prevented or discouraged from exercising their rights by the incompatibility or complexity of legal or administrative systems in the Member States.”

  At present, the judicial cooperation in civil procedures is based on the Hague Programme, adopted by the 2004 Europen Council in Bruxelles.The Hague Programme requires that the Commission should translate the Hague objectives into concrete measures. To this end, the Annex to the Communication from the Commission to the Council and the. European Parliament on the Hague Programme, consists of an Action Plan listing the main actions and measures to be taken over the next five years, including a specific set of deadlines for their presentation to the Council and the European Parliament.

  The chapter dealing with this area is named „Strengthening justice”, and it includes amongst others the following tasks:

  • Specific Programme on Judicial Cooperation in Civil and Commercial Matters (2007)
  • Support by the Union to networks of judicial organisations and institutions (continuous)
  • Creating a „European Judicial culture”
  • Evaluation of quality of justice (Communication - 2006)
  • Creation, from the existing structures, of an effective European training network for judicial authorities for both civil and criminal matters (2007)

  The European Union has set itself the objective of maintaining and developing the European Union as an area of freedom, security and justice in which the free movement of persons is ensured. For the gradual establishment of such an area, the Community is to adopt, among others, the measures relating to judicial cooperation in civil matters needed for the proper functioning of the internal market.

  The Community has among other measures already adopted Council Regulation (EC) No 1348/2000 of 29 May 2000, on the service in the Member States of judicial and extrajudicial documents in civil or commercial matters; Council Decision 2001/470/EC of 28 May 2001, establishing a European Judicial Network in civil and commercial matters; Council Regulation (EC) No 44/2001 of 22 December 2000 on jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in civil and commercial matters; Regulation (EC) No 805/2004 of the European Parliament and of the Council of 21 April 2004, creating a European Enforcement Order for uncontested claims; Council Directive 2002/8/EC, of 27 January 2003, to improve access to justice in cross-border disputes by establishing minimum common rules relating to legal aid for such disputes; Council Regulation (EC) 2201/2003, of 27 November 2003, concerning jurisdiction and the recognition and enforcement of judgments in matrimonial matters and the matters of parental responsibility, repealing Regulation (EC) 1347/2000; Regulation (EC) No 805/2004, of the European Parliament and of the Council of 21 April 2004, creating a European Enforcement Order for uncontested claims; Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council creating a European order for payment procedure; Proposal for a regulation of the European Parliament and of the Council establishing a European Small Claims Procedure.

  The disproportionate cost of litigation for small claims has led many Member States to provide simplified procedures for claims of small value which are intended to provide access to justice at a lower cost, thus influencing one of the three factors that determine the rationales in dispute resolution. The details of these procedures have been investigated and documented in detail in studies prepared for the Commission. The evidence from these reports suggests that the costs and timescale associated with the domestic simplified measures, and thus their use and utility to claimants, varies widely. A 1995 study for the Commission found evidence of how costs of cross-border claims were significant compared to the size of most potential claims, and that these costs varied substantially between Member States. The total costs of pursuing a cross-border claim with a value of € 2.000 was found to vary, depending on the combination of Member States, from € 980 to € 6.600, with an average quoted figure of € 2.489 for a proceeding at the plaintiff’s residence. The study also showed that due to different and conflicting costing rules part of the costs have to be paid even by successful plaintiffs.

  On 20 December 2002, the Commission adopted a Green Paper on a European order for payment procedure and on measures to simplify and speed up small claims litigation. The Green Paper launched a consultation on measures concerning the simplification and the speeding up of small claims litigation.

  The European Small Claims Procedure is meant to simplify and speed up litigation concerning small claims, whilst reducing costs, by offering an optional tool in addition to the possibilities existing under the laws of the Member States. This Regulation should also make it simpler to obtain the recognition and enforcement of a judgment given in a European Small Claims Procedure in another Member State, including judgements which were initially of a purely domestic nature. In order to facilitate the introduction of the procedure, the claimant should commence the European Small Claims Procedure by completing a claim form and lodging it at the competent court or tribunal. In order to reduce costs and delays, documents should be served on the parties by registered letter with acknowledgment of receipt, or by any simpler means such as simple letter, fax or email. The procedure should be a written procedure, unless an oral hearing is considered necessary by the court. The parties should not be obliged to be represented by a lawyer. The court should be given the possibility to hold a hearing through an audio, video or email conference. It should also be given the possibility to determine the means of proof and the extent of the taking of evidence according to its discretion and admit the taking of evidence through telephone, written statements of witnesses, and audio, video or email conferences. The court should respect the principle of an adversarial process. In order to speed up the resolution of disputes, the judgment should be rendered within six months following the registration of the claim. In order to speed up the recovery of small claims, the judgment should be immediately enforceable notwithstanding any possible appeal and without the condition of the provision of a security. In order to reduce costs, when the unsuccessful party is a natural person and is not represented by a lawyer or another legal professional, he should not be obliged to reimburse the fees of a lawyer or another legal professional of the other party. In order to facilitate recognition and enforcement, a judgment given in a Member State in a European Small Claims Procedure should be recognised and enforceable in another Member State without the need for a declaration of enforceability and without any possibility of opposing its recognition. Since the objectives of the action to be taken namely the establishment of a procedure to simplify and speed up litigation concerning small claims, and reduce costs, cannot be sufficiently achieved by the Member States and can therefore be better achieved at Community level, the Community may adopt measures in accordance with the principle of subsidiarity as set out in Article 5 of the Treaty. In accordance with the principle of proportionality as set out in that Article this Regulation does not go beyond what is necessary to achieve those objectives.

  The European Council underlines the need further to enhance work on the creation of a Europe for citizens and the essential role that the setting up of a European Area for Justice will play in thisrespect. A number of measures have already been carried out. Further efforts should be made to facilitate access to justice and judicial cooperation as well as the full employment of mutual recognition. It is of particular importance that borders between countries in Europe no longer constitute an obstacle to the settlement of civil law matters or to the bringing of court proceedings and the enforcement of decisions in civil matters.

• A munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményei a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény tükrében

  125-144

  Kormos János

  Megtekintések száma:

  91

  A dolgozat a munkaviszonyra vonatkozó szabályokból kiemelve a munkaviszony munkáltató általi jogellenes megszüntetésének jogkövetkezményeit bemutatja annak közelmúltbeli rövid történeti hátterét, fejlődési irányát, a jelenlegi szabályozását, de legfőképpen a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 82. § (1), (2) és (4) bekezdése gyakorlati alkalmazásának immár több, mint tíz év alatt felgyűlt ítélkezési tapasztalatait. A dolgozat kitér a szóban lévő munkáltatói döntésekkel szemben előterjesztett munkajogi igények jogalapját, valamint összegszerűségét érintő kérdésekre is, segítségül hívva a felsőbb-bíróságok, tehát akár az ítélőtáblák, akár a Kúria hasonló tárgyban meghozott, a jogalkalmazás során iránymutatónak tekinthető eseti döntéseit.

• A munkaidő egyoldalú meghatározása a hatályos munkajogi szabályozásban

  63-80

  Szabó Mercédesz Ibolya

  Megtekintések száma:

  228

  A jog a legtöbb esetben nem különbözteti meg egy szerződés mellérendelt pozícióiban lévő különböző személyeket – az Állam is azonos jogokkal és kötelezettségekkel rendelkezik egy adásvétel során, mint magánszemély szerződő partnere. A munkajog kifejezetten az a jogterület, ahol az elméletileg teljesen mellérendelt felek közül az egyik – a munkavállaló - a valóságban mindig alárendeltebb és nem kétségesen kiszolgáltatottabb helyzetben van. A fentiek tükrében kifejezetten figyelemre méltó, hogy a munkajogi szabályozásnak mégis vannak olyan területei, ahol éppenséggel a harmadik út érvényesül – nem azonos erőpozícióban vannak a felek, de nem a munkavállaló kap jogszabályi segítséget esélyegyenlőségéhez, hanem handicap helyzetét maga a jog erősíti. Ezt a helyzetet nevezzük az egyoldalú hatalmasság jogi helyzetének és célunk annak megvizsgálása, milyen mértékben van ez jelen a magyar munkajogban és mennyire előnyös vagy hátrányos ez bármelyik oldal számára. Az a jogterület, ahol leginkább felfedezhetjük az egyoldalú hatalmasság nyomait, az a munkaidővel kapcsolatos jogi szabályozás, amely így a jelen tanulmány tárgyát képezi s a továbbiakban a munkaidő fogalmát a munkáltató egyoldalú jogviszony alakítási jogkörének aspektusából vizsgáljuk. A munkajogra alapvetően nem jellemző az egyoldalú hatalmasság érvényesülése, így a munkaidővel kapcsolatos szabályok - amelyek túlnyomórészt a munkáltató diszkrecionális jogkörébe tartoznak – ilyen tekintetben kivételnek számítanak. A kötetlen munkarend lehetősége ugyanakkor a munkaidővel kapcsolatos egyoldalú hatalmasság – fölény alól jelent kivételt, így tulajdonképpen a kivétel kivétele. Ez a bonyolultnak tűnő rendszer mindazonáltal lehetőséget ad arra, hogy meggyőződjünk arról, hogy építő jellegű-e az egyoldalú hatalmasság érvényesülése a munkajogi szabályozásban vagy célszerűbb lenne egy kiegyenlítettebb rendszer alkalmazása, akár a Guy Davidov által javasolt munkáltatói ultima ratio megoldásával. Megjegyezve, hogy a fent is említettek szerint a kötetlen munkarend is rejt magában veszélyeket, álláspontunk szerint hatékonyabb és szociálisabb lenne egy konszenzusos rendszer kialakítása, amellyel nem mellesleg Európai Uniós jogharmonizációs kötelezettségeinknek is eleget tennénk. Jogalkotásunk s így munkajogi jogalkotásunk előtt számos feladat áll társadalmi – gazdasági problémák megoldásának elősegítése illetve a jogharmonizációs kötelezettségek teljesítése érdekében – a fenti megállapítások álláspontunk szerint alátámasztják, hogy a munkaidő szabályozásának liberálisabbá tétele a jogalkotásunk előtt álló fontos feladatok közé tartozik.

• Kellő védelmet biztosít-e az Ebktv. a munkaerőpiacon a gyermekvállaláshoz? Várandós nők és szülők foglalkoztatási egyenlősége Magyarországon

  47-60.

  Földvári Zoltán

  Megtekintések száma:

  229

  Az elmúlt években számos állami intézkedés célozta a születésszám nevelését Magyarországon, elsősorban a szülők közvetlen pénzügyi támogatása révén. A gyermeknevelés iránti kötelezettségvállalás azonban nem csak anyagi kérdés, a munka és a magánélet egyensúlya ugyanolyan fontos a szülők, és különösen a nők számára. Célom alapvetően az egyenlő bánásmód joganyagának vizsgálata abból a szempontból, hogy várandós nők és a kisgyermekes szülők megkülönböztetését a foglalkoztatás során mennyiben tudja megakadályozni és szankcionálni. Egy rövid problémafelvetést követően bemutatom a téma uniós jogi fejlődését és hazai jogszabályi hátterét, különös tekintettel az eljárási kérdésekre, majd pedig az Egyenlő Bánásmód Hatóság esetjogán keresztül kívánom elemezni az egyes, egyenlő bánásmód követelményét sértő magatartások megjelenését a gyermekvállalással összefüggésben. Arra a problémára keresem a választ, hogy egyrészt megvannak-e azok a jogszabályi keretek, amelyek ahhoz szükségesek, hogy a gyermekvállalást tervező nők és családok ne legyenek kiszolgáltatottak a munkáltatóknak, másrészt mennyiben érvényesülnek ezek a keretek a gyakorlatban, harmadrészt pedig található-e valamilyen fejlesztendő terület az egyenlő bánásmód szabályozásának terén.