Keresés
Keresési eredmények
-
Az infláció hatása a magánjogi jogviszonyokra
45-72Megtekintések száma:248Évtizedek óta nem láttunk olyan áremelkedést Magyarországon, illetve Európában és általában a világon, mint amivel 2022-ben voltak kénytelenek szembesülni a fejlett világ lakói. Az infláció 2022 decemberében Magyarországon 24,5 % volt, 2023 januárjában pedig a mutató 25,7 %-on állt. Az írás összefoglalja az inflációval kapcsolatos lényeges fogalmakat, kitérve az infláció definíciószerű megközelítésén túlmenően annak fajtáira, illetőleg annak mérésére vonatkozó legfontosabb elvekre, módszerekre. A gazdasági fundamentumok alapvetően meghatározzák a magánjogi jogviszonyokat, jogintézményeket is. Ilyen esetben beindul a válságjogi jogalkotás, ami elsődlegesen azokat a területeket érinti, amelyek a gazdaság működésére, a fogyasztók mindennapjaira a leginkább kihatással vannak. A jelen írás áttekinti azokat a fontosabb civiljogi struktúrákat, és az azokat szabályozó Polgári Törvénykönyvbeli, illetőleg egyéb törvényi és kormányrendeleti szintű szabályokat, amelyek tartalmát egy tartós inflációs környezetben indokolt módosítani, de amelyek ezidáig nem kerültek a jogalkotó fókuszába, hangsúlyozva a magánjogi normáknak a megváltozott gazdasági környezethez történő igazításának szükségességét. Azokat a jogszabályokat tekinti át az írás, amelyekben a jogalkotó a jogszabály szövegében rögzít értékre, árra utaló adatokat, nominálisan meghatározva, számszakilag konkrétan megjelölve azt az árat, értéket, amely jelentős szerephez jut egy adott magánjogi jogviszonyban. Ez a fajta jogalkotás azonban egyáltalán nincs tekintettel az értékviszonyok változására, így arra, hogy inflációs környezetben a magánjogi normában nominálisan rögzített ár- és értékadatok nem igazodnak a gazdasági folyamatokhoz, azaz nincsenek összhangban a mindenkori, gazdasági fundamentumok által determinált árszínvonallal. A szerző javaslatokat fogalmaz meg, szabályozási technikákat vázol fel ezen jogszabályi rendelkezéseknek a megváltozott ár- és értékvisszonyokhoz történő igazítására irányuló jogszabálymódosításra.