A tanulmányban a trauma jelenségét elemző fenomenológiai vizsgálódásokat a társadalmi szenvedés szociológiai elméleteihez kapcsolom hozzá. Fenomenológiai szempontból a trauma olyan élménynek tekinthető, ami nem integrálható az egyén identitásába. Ilyen „feldolgozhatatlan” élmények nem csupán az egyéni életút sajátosságaiból, hanem társadalmi zavarokból is fakadhatnak. Ezek feltérképezése céljából klasszikus és kortárs társadalomelméletekre támaszkodom: segítségükkel a modernitás azon társadalmi szenvedéseit tekintem át, melyek magukban rejtik a traumatikus benyomások átélésének esélyét. A gondolatmenet ívét kijelölő három tematikus fókuszpontot – a klasszikus szociológia által azonosított társadalmi diszfunkciókkal párhuzamosan – az anómia, az eldologiasodás és az értelemvesztés szociológiai diagnózisai alkotják. Negyedik lépésben a traumatikus élményekre adott válaszként létrejött társulási formákra térek ki: a modern nyilvánosságban és a kölcsönös feltárulkozáson alapuló intimitásban rejlő emancipatorikus lehetőségekre. Végül e belátásokra alapozva egy kritikai-hálózati szociális munka mellett érvelek.