Keresés

A szakmai kultúra és az intézményi kultúra, valamint az intézményi és társadalmi környezet szerepe a szociális munkában

A szerző tanulmányában, egy rendszerszemléletű megközelítésben áttekintést nyújt a hazai szociális munka helyzetéről, elemezve a szakmai és intézményi kultúra, valamint az intézményi és társadalmi környezet szerepét ennek alakulásában.
Elemzésében kiemeli, hogy a képzések során formálódó szakmai kultúra és a szociális ellátórendszer mindennapi gyakorlatát meghatározó intézményi kultúra között gyakran jelentős távolság tapasztalható. Ennek okait elemezve kiemeli a képzések elszakadását a gyakorlatot képviselő intézményektől, valamint a szociális munkának mint professziónak bizonytalan megítélését és elégtelen szakmai érdekérvényesítését. Ez különösen megnehezíti az intézményközi együttműködést és egy korszerű interprofesszionális gyakorlat kialakítását. Fontosnak tartja a szociális szakma társadalmi megítélésének és elfogadásának erősítését és a szociális munka szakmai pozícióinak védelmét. A tanulmány végén kísérletet tesz arra, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a szociális munka hazai helyzetét javító teendőkről.

79
77
Nők lakhatási válságban

Recenziónkban Dés Fanni és Pósfai Zsuzsanna Nők és lakhatás: A nők speciális szükségleteire válaszoló lakhatási megoldások című kiadványát vesszük górcső alá. A kiadvány arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lakhatási válság Magyarországon milyen formában hat a nőkre és milyen intézkedések nyújthatnak megoldást. Összefoglaljuk a kiadvány legfontosabb mondanivalóit, illetve rávilágítunk arra, milyen további területeken lehet e munkát tovább vinni. A kiadvány három fő értéke véleményünk szerint az alábbiak. Egyrészt a lakhatás összekapcsolása a nőket érő elnyomással, ezáltal ugyanis a kezelendő lakhatási válságot annak társadalmi-gazdasági kontextusában tudják vizsgálni. Másrészt a kvalitatív módszertani megközelítésen keresztül a szerzők megismertetik a válság emberi oldalát, illetve a női kiszolgáltatottság formáit. Harmadrészt az intézmények, önkormányzatok számára nyújtott szakmai útmutatás segíti a lakhatási válság nőkre gyakorolt hatásainak orvoslását.

110
153
Válság – változás – válasz

A LOSS nemzetközi kutatási együttműködés, amelyet 1993-ban bajor, olasz, finn, angol, amerikai, magyar egyetemek hoztak létre Münchenben. A kutatók évente-kétévente üléseznek felváltva a tagok valamelyikének országában, s előre kijelölt témát tárgyalnak meg (oktatásszervezés, projektek fenntarthatósága, migráció, függőségek stb.), a konferenciákkal elősegítve egymás empirikus vizsgálatait és egyetemi oktatói munkáját. A helyi szociális ellátórendszer (LOSS; Local Organisation of Social Services) többnyire a közösségi terekben fenntartott szociális ellátás szinonimájaként használatos fogalom, ebben a szektorban termelődnek újjá az egy-egy adott területen élő társadalom emberi erőforrásai. A LOSS a humánerőforrások termelésének és megóvásának szervezett intézményi és spontán társadalmi cselekvés elemeit − az oktatási, a képzési, a nevelési rendszerekkel kezdődően az egészségmegőrzés, az egészségügyi rendszereken át a közvetlen és közvetett szociális támogatási rendszerekig − magába foglalja, ezért az egyik legfontosabb társadalmi, gazdasági tényezőért felel: az emberért. A szociális ellátórendszer helyi szintjei különösen fontosak, mert az ember életútjában döntő első négy évben (családdal együtt) szinte kizárólag a helyi szociális ellátás intézményeivel, illetve a helyi társadalmi cselekvések hatásával találkozik. De szerencsés esetben egész gyermekkorát, döntően a LOSS rendszere determinálja (attól függően, milyen az intézményi penetráció). (Lásd a LOSS-modell ábráját.) A LOSS egy adott téregységben élő társadalmak tudásának újratermelését és közösségi oltalmának újra és újra felépülő rendszerét jelenti, amely nemzedékeken át, immunitást és rezisztenciát fejleszt az ott élő társadalmakban. Amennyiben a LOSS adekvátan működik, képessé teszi a helyi társadalmakat belső és külső krízisek elviselésére, átvészelésére, leküzdésére, végül a krízis pozitív oldalát megragadva a társadalom megújítására, azaz innovatív folyamatok beindítására is képes. Feltevésünk szerint azonban a LOSS hiánya vagy annak elégtelen működése nem védi meg a társadalmakat a válságoktól. A válságok ebben az esetben a helyi társadalmat, a közösséget szétzilálhatják, szélső esetben kivándorlását indíthatják meg (menekülés), vagy radikális társadalmi mozgalmak játékterévé tehetik (tiltakozás) (Hirchman alapján). Ellenben az erős LOSS a válságra hatékonyan tud válaszolni, illetve az erős LOSS eredményeként a társadalmak rezisztensebbek, gyorsabban reagálnak. Feltevésünk szerint az integrált társadalomban, amelyben az aktív korúak mind magasabb hányada beágyazott a munka világába (magas foglalkoztatás), és hatékonyan működik az oktatás és nevelés intézményrendszere (magas az iskolázottsági szint, alacsony az anómiaszint), képes arra, hogy válság esetén a szűkülő erőforrásokat beossza, új forrásokat feltárjon, a társadalom érték- és érdekrendszerét megóvja (Durcheim alapján). Az erős LOSS-t birtokló társadalom fenntartja a szolidaritást, megőrzi és gyarapítja a társadalom számára nélkülözhetetlen emberi erőforrásokat, még akkor is, amikor azok pillanatnyilag nem kifizetődőek a helyi közösségben élő egyének számára. (A társadalom az egyének számára „meghitelezi” a hosszú távú befektetéseket – pl. oktatás –, amelyet a társadalom az új nemzedéktől visszakap – pl. adó. Az integrált társadalom nem csupán altruista, hanem inkább racionális, de még sem tisztán ésszerűség vezérli, miután morál, bizalom és fegyelem nélkül tartósan nem képes fennmaradni.) (Schumacher és Fukuyama nyomán.)

36
43
Jövőkép – értelmi sérült emberek perspektívái a család szemszögéből

A Magyarországon élő értelmi fogyatékos emberek intézményi léte, főként a gyermekkor és az időskor közötti intézményi űr számos kérdést vet fel az érintett családok életében. A felnőttkori elhelyezés kérdésessége, a lehetőségek szűkössége és az ebből fakadó bizonytalan jövőkép több mint negyvenezer embert érint az országban. A kutatás során a Debrecenben és környékén élő értelmi sérült gyermeket nevelő családok perspektíváit és a jövőhöz kapcsolódó stratégiáit vizsgáltuk, félig strukturált interjúkat alkalmazva. A húsz, különböző fogyatékossági szinttel rendelkező gyermeket nevelő család felnőttkorral bekövetkező kétségeit a következő dimenziók vizsgálatán keresztül végeztük: általános információk; a múltban és jelenleg igénybe vett intézményi forma; a társadalom szerepe; az ellátórendszer értékelése; a felnőttkor alternatívái; jövőkép. Markánsan megmutatkoztak a jövő bizonytalanságából fakadó életvezetési és döntési stratégiák, melyek kiváltképp a jövőre vonatkozó kérdések tagadásával és kizárásával jellemezhetőek. A szülői igények és a rendelkezésre álló lehetőségek közötti konszenzus hiánya, valamint a jövőre vonatkozó elképzelések végletessége mélyen gyökerező problémákat jelez.

462
780