Keresés

Keresési eredmények

• Gyepgazdálkodásunk jellemzése

  4-12

  Vinczeffy Imre

  Megtekintések száma:

  101

       Az állattartó magyar nép ezer éven át legelőn tartotta állatait, amelyeket a nyugati országok vásároltak szívesen. A XIX. században kezdődött az állatok istállózása és szántón termelt monokultúrákkal való takarmányozása. Állataink leromlottak, tartásuk megdrágult, legelőink jelentős részét fölszántották, másik része erdősült és mindössze 30%-át hasznosították. A kérődzők száma 1975-1995 között 43%-ra csökkent az árpolitika miatt.
       A kísérleti és üzemi eredmények szerint a legelőn való állattartás eredményes, szakmailag megalapozott és jelentősen mérsékli a települések környezet-terhelését. Fentiek miatt célszerű a legeltetéses állattartáshoz való visszatérés.

• Szarvasok, paraziták és más apróságok a legelőn – egy soktényezős, változatos biocönózis: A „Vad- és legelőgazdálkodás időszerű kérdései” című tanácskozás (MTA Budapest – Kaposvári Egyetem, 2006. május 18-19.) tudományos közleményei

  34-38

  Sugár László

  Ács Zoltán

  Kovács Szilvia

  Kovács András

  Megtekintések száma:

  101

  A szarvasféléknek kiemelkedő jelentősége van a hazai vadgazdálkodásban. Élőhelyi viszonyaik igen változatosak, beleértve parazitáikat és az egyéb környezeti tényezőket (1. táblázat). A sokféle parazita közül a tüdőférgeket tartják a legfontosabbaknak, főként kerti tartásnál. A nagy tüdőférgek faji elkülönítése morfológiai alapon igen nehéz, ezért újabban az rDNS-ben lévő ITS2 szekvenciát használják genetikai jellemzésükre. Saját vizsgálataink során a jellemző Dictyocaulus eckerti ITS2-szekvencia mellett egy, a D. eckerti és a D. viviparus szekvenciától egyaránt igen eltérő szekvencia is előkerült magyarországi gímszarvasokból, ami járványtani szempontból indokolttá teszi a további széleskörű vizsgálatokat.
  A tüdőféreglárvák (L1) a legelőre kerülve számos környezeti tényezővel szembesülnek, ellenségekkel és segítőkkel egyaránt. Így az L1-ek számát erősen tizedelhetik a ganajtúró bogarak. Ugyanakkor viszont a Pilobolus penészek segítik a lárvák egyenletes szétoszlását, a legelői vegetáción növelve és kiegyenlítve ezáltal a gazdába (szarvasfélébe) való visszajutás, ill. a gócos tüdőférgek (Protostrongylidae) esetén a köztigazdába (csigába) való kerülés lehetőségét. Mindezt kiegészítve a trágyalegyekkel, egy sajátosan működő „mikro-biocönózis” rajzolódik ki.
  A szarvasállományokat, különösen intenzív viszonyok között (pl. szarvasfarm) általában rendszeresen kezelik parazita elleni szerrel, így albendazollal vagy ivermektinnel. Számos közlemény taglalja az utóbbi szer toxikus hatását a trágyahasznosító ízeltlábúakra (ganajtúrókra és trágyalegyekre), amelynek révén a trágya nem bomlik le, ill. nem csökken a féreglárvák száma. Ha tisztában vagyunk azzal, hogy a tüdőférgek normál ökológiai viszonyok között ártalmatlanok, akkor eltekinthetünk a parazita elleni szerek használatától. Ökotermelés esetén pedig a hosszú élelmezés-egészségügyi várakozási idő miatt kontraindikált is.