Évf. 14 szám 2 (2016): Gyepgazdálkodási Közlemények (GS-15)

Megjelent 2016 December 30

issue.tableOfContents66228e5fcef50

Cikk (Article)

  • Városi gyepes területek szerepe a faji sokféleség fenntartásában
    3-11
    Megtekintések száma:
    66

    Az elmúlt évezredek során az urbanizáció jelentősen átalakította a természetes ökoszisztémákat, miközben új, mesterséges élőhelyek jöttek létre. Az élőhelyek eltűnése és az abiotikus környezet változásai jelentős hatással vannak a városi biodiverzitásra. Kutatásunk során három városi élőhelytípusban (városi telkeken, városi parkokban és városszéli gyepekben) vizsgáltuk a vegetáció összetételét. A vizsgálati területeink Debrecen városában találhatóak, és minden területet féltermészetes gyepekre és zavarástűrő közösségekre jellemző fajok jellemeztek. Minden élőhelytípusból öt területet mértünk fel, területenként öt darab 5×5 méteres kvadrátban jegyeztük fel a vegetációban jelenlévő fajokat és azok borítását. Az alábbi hipotéziseket teszteltük:

    (1) a városközpontra jellemző élőhelyeken (városi parkok) a fajszám és Shannon-diverzitás alacsonyabb, míg a gyom- és a zavarástűrő fajok aránya magasabb, mint a perifériális élőhelyeken (városi telkek és városszéli gyepek)

    (2) a meleg- és tápanyagigényes fajok aránya magasabb, míg a nedvességigényes fajok aránya alacsonyabb a városközpontra jellemző élőhelyeken

    (3) a homogenizációs hipotézis alapján a kozmopolita és idegenhonos fajok arányának növekedése és a természetes flóra elemeinek csökkenése tapasztalható a városközpontokra jellemző élőhelyeken.

    Eredményeink alapján a városi élőhelyek fajösszetételét jelentősen befolyásolják a specifikus zavarások és az adott élőhely története. A leginkább városias élőhelyek, a városi parkok rendelkeztek a legalacsonyabb fajszámmal és Shannondiverzitással. A gyomok és zavarástűrő fajok aránya a városközpontban volt a legmagasabb a nagymértékű taposás és talajbolygatás következtében. A szárazságtűrő fajok nagyobb arányban voltak jelen a városközpontban, mint a városszéli gyepben, melynek oka a belvárosi területek sűrű csatornázottsága. A nitrogénigényes fajok aránya alacsonyabb volt a városi parkokban és a városszéli gyepekben, mint a városi telkeken, valószínűleg az élőhelyekre jellemző recens talajbolygatás miatt. Az idegenhonos fajok aránya, bár jelentős különbség volt tapasztalható a két élőhely zavartságában, mind a városi telkeken, mind a városszéli gyepekben magas volt. A kozmopolita fajok aránya jelentősen nagyobb volt a városi parkokban, mint a városszéli gyepekben vagy a városi telkeken. Az idegenhonos és kozmopolita fajok magas aránya a folyamatos emberi zavarással együtt kompetíciós hátrányba szorítja az őshonos fajokat, ebből következően ezen fajok aránya volt a legalacsonyabb a városközpontban. Annak ellenére, hogy a vizsgált városi élőhelyek nem járulnak hozzá jelentősen a ritka és veszélyeztetett fajok megőrzéséhez, nélkülözhetetlen szerepük van a fennmaradt gyepi vegetáció fenntartásában az intenzíven használt tájakban. 

    43
  • Természetvédelmi kezelések hatása a dél-tiszántúli szikes gyepek vegetációjára
    13-27
    Megtekintések száma:
    37

    A Dél-Tiszántúlon szikes gyepek cönológiai vizsgálatait végeztük el. A felvételeket 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva és a fajok borítási értékét adva meg készítettük. A természetvédelmi kategóriák és a fajok életforma kategóriái alapján is értékeltük a területeket. A felvételek rendszerint felvételi helytől függetlenül kerültek egy csoportba. Meghatározó szerepe a domináns fajoknak, elsősorban a pázsitfüveknek volt. Így az elkülönülő blokkok között az ürmös puszták (Artemisio-Festucetum pseudovinae) felvételei csoportosulnak leginkább. A természetvédelmi kezelések eredményei során a vegetáció egységekben sikerült kimutatni, hogy a legeltetésnek és a kaszálásnak a vegetációra nézve eltérő hatásai vannak. Az intenzív taposási nyomás hatására a gyepterületek fajgazdagsága csökkent, és a legeltetés hiánya következtében a szikes gyepekben felszaporodtak a degradációra utaló fajok A Pignatti-féle életformákat alkalmaztam hazai legelők vizsgálatára és elemzésére, egyben azt is sikerült kimutatni, hogy kiváló indikátor érték a legeltetés elemzésére. Az intenzívebb legeltetés hatására a kúszó szárú fajok kerültek előtérbe. Az egyéves fajok mennyisége szintén felszaporodott. Az évelő gyepes fajok előfordulása a legeltetési intenzitás csökkenésével nőtt. Az ürmös puszták (Artemisio-Festucetum pseudovinae) mintaterületei, ezen belül is a juhlegelők voltak a legértékesebbek. A bivalyokkal végzett legeltetés során is magas értékek adódtak, jelentősebbek, mint a marhákkal végzett legeltetésnél. A különböző állatokkal történő legeltetés során az azonos vegetáció típusban is eltérések mutatkoztak, ami azt jelzi, hogy az élőhelyek mozaikos kialakításában ezeknek fontos szerepe van. 

    30
  • Vadrágás szerepe a mátrai hegyvidéki gyepek becserjésedésének lassításában
    29-35
    Megtekintések száma:
    62

    Hegyvidéki magas természeti értékű gyepeinket számos tényező veszélyezteti. Ezek közül talán a legjelentősebb a gyepek teljes átalakulását, bezáródását okozó szukcessziós folyamat, a becserjésedés. A nyílt gyepterületek hosszútávú fenntartása mesterséges beavatkozásokkal (cserjeirtás, legeltetés) oldható meg. Nagy ökológiai hatásokkal bíró patás vadfajaink nagy populációsűrűségben élnek középhegységeinkben, így azok természetes módon is képesek lehetnek a problémát jelentő szukcessziós folyamatokat lassítani. Ennek mértékéről, jelentőségéről azonban eddig még alig álltak rendelkezésre hazai adatok. Vizsgálatainkat 2016. április és augusztus között a Mátra 3 különböző hegyvidéki gyepes területén végeztük el. A parádóhutai és a fallóskúti terület egy-egy 5 évvel a vizsgálataink előtt cserjeirtott rét, míg a Kékestető közelében található Sombokor területe természetes sziklagyep társulás, ahol korábbi kezelés nem történt. A vadrágás gyakoriságának méréséhez 1,13 m sugarú körben (4m2) számoltuk meg minden előforduló fásszárú cserje- és fafaj csemetéinek egyedeit, és határoztuk meg azt, hogy ezek közül melyeket érte vadrágás. Emellett a mintavételi egységekben mértük a vaddisznó által megbolygatott talajfelszín kiterjedését, illetve cönológiai felvételezéseket is végeztünk. Az eredményeink alapján igen intenzív cserjésedési folyamat és erőteljes vadrágás tapasztalható a gyepterületeken. Parádóhután és Fallóskúton 22, illetve 16,44 db/4m2, míg Sombokornál 10,5 db/4m2 csemetesűrűséget mértünk úgy, hogy az első kettőn minden ponton, utóbbinál a pontok 82%-án előfordult fásszárú egyed. A területeken 15, 12, ill. 9 fásszárú fajt regisztráltunk. A galagonya és a szeder 2-2 helyen is gyakori fajnak számított. A megrágott csemeték aránya a mintapontokon 64, 40,5, illetve 69% volt. A fajokat leggyakrabban előfordulásuk arányában válogatás nélkül rágták. Viszont a kökényre 2 helyen, a gyertyánra egy területen preferenciát, míg a helyileg nagyobb arányban előforduló fajok közül egy-egy helyen a galagonyára, szederre, kecskerágóra elkerülést mutattunk ki. Vaddisznótúrást egyik terület egyetlen mintavételi egységében sem találtunk. A vizsgált területek becserjésedésében a helyileg nagyobb arányban előforduló, és ott kevéssé rágott vagy elkerült fajok (galagonya, szeder, kecskerágó, vadrózsa) játszhatják a fő szerepet. A többi fásszárú faj visszaszorítását a természetesen előforduló nagytestű növényevők jelenleg megfelelő mértékben képesek elvégezni. 

    27
  • Cserjeirtás után magára hagyott, legeltetett és kaszált gyepterületek vegetációjának összehasonlító elemzése parádóhutai (Mátra) mintaterületen
    37-48
    Megtekintések száma:
    71

    Az antropogén hegyi rétek Magyarország fajokban leginkább gazdag élőhelyei közé tartoznak. Az elmúlt évtizedekben jelentős mértékben megindult cserjésedés azonban mesterséges beavatkozásokat tett szükségessé. E feladatokat 2012-ben több Parádóhuta melletti gyepfolton a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság látta el, azonban a foltok egy részén a következőkben nem történt további kezelés. Minden cserjeirtott területeken és az addig kaszálókánt használt területen (mint kontroll) cönológiai vizsgálatokat végeztem 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva, ahol a fajok borítási értékei lettek megadva. A vegetációs adatokat klaszteranalízis és detrendált korreszpondencia-elemzés (DCA) alkalmazásával értékeltem. Az eredmények egyértelműen rámutatnak a legeltetés és a kaszálás pozitív hatásaira. A 2011-ben cserjeirtott, majd két éven át kaszált, azóta nem is legeltetett, magára hagyott gyep vegetációjában (I-es mintaterület) az avarosodás közben kevesebb lett a fajszám, kompetítor fajok kerültek előtérbe, és a cserjék mennyisége is megnőtt. Természetvédelmi szempontból is a természetközelibb fajok aránya lett nagyobb. A cserjeirtást követve 2014-ben villanypásztorral kettéválasztott, és az egyik felét magára hagyva, a másik felét pedig legeltetetik, II-es mintaterület vegetációjában is jelentős különbségek mutatkoztak: a magára hagyott részen a gyom- és degradációt jelző fajok szaporodtak el, a fásszárúak borítása jelentősen megnövekedett, valamint a Shannon-féle diverzitásértékek erőteljes csökkentek. A legeltetett részen ezzel szemben fajszám és diverzitás terén is növekedés történt, a cserjék viszont visszaszorultak. Hasonló eredményeket mutatott a 2014-ben szintén kettéosztott (IV-es) mintaterület is, ahol kisebb és nagyobb legeltetési nyomás mellett ezután kíméletes, illetve intenzív legeltetés folyik. Az intenzíven legeltetett terület mutatott nagyobb hasonlóságot a kontrollként figyelembe vett, korábban éveken keresztül rendszeresen kezelt terület vegetációjával. A kontrollként figyelembe vett területet magas fajszám, kiemelkedő diverzitási értékek és a természetes növényzeti elemek dominanciája jellemzi, ami arra utal, hogy a hosszú időn keresztül folytatott kaszálás megfelelő kezelési forma, ami fajgazdag növényzetet tartott fenn. Az intenzív legeltetés során a rozettás és a kúszó szárú egyévesek aránya nőtt, de a faj összetétele diverzebb lett. A mintaterületek közül a magasan fekvő cserjeirtott területnél (III-as mintaterület) a kezelések elmaradásának ellenére 5 éven belül természetes fajösszetételű vegetáció alakult ki. Ez alatt az időszak alatt a fásszárú fajok nem váltak dominánssá, mint az várható lett volna, hanem stagnált, sőt egyes pontokon jelentősen csökkent a borításuk. Itt a magára hagyott területen potenciálisan a cserjésedés által veszélyeztetett gyeptársulásokban a nagytestű vadak szabályozták a fásszárú fajok borítását, jelentős szerepet játszhatnak a természetközeli állapotok fenntartásában. 

    56
  • Hucul lólegelők botanikai és természetvédelmi szempontú vizsgálatai az Öreg-Bakonyban
    55-65
    Megtekintések száma:
    33

    Az Öreg-Bakonyban, Bakonybél határában található Vániklegel ő botanikai, természetvédelmi értékeit vizsgáltuk. A mintaterületeken a cönológiai felvételek a 2013-as és 2014-es évben készültek, 2×2 m-es kvadrátokat alkalmazva, ahol a fajok borítása lett megadva. A húszhektáros legelőterület mozaikos élőhely, ami a különböző legeltetés előtti kezelésekből fakad, ezért nyolc mintaterületet különítettünk el. A mintaterületek cönológiai adatait Borhidi-féle szociális magatartási formák és Simon természetvédelmi értékkategóriái alapján elemeztük. A teljes adatstruktúra elemzéséhez főkomponens elemzést (PCA) és detrendált korreszpondencia elemzést (DCA) alkalmaztunk. Jellemeztük mind a 8 mintaterület vegetációját és részletesebben elemeztük a mindkét évben legelőként alkalmazott részterületeket. Az eredmények alapján a különböző kezelés és azt követő legeltetés során a kézi erővel és már 10 éve cserjeirtott területen regenerálódott a gyep leginkább, és vált gyepgazdálkodási szempontból is értékessé. Az V-ös mintaterületen 5 éve gépi erővel történt a cserjeirtás, de a gyep már szintén jól regenerálódott. A két éve cserjeirtott (VI. mintaterület) vegetációja még nem regenerálódott, sok a gyom és a zavarástűrő faj. Az I-es mintaterületen gépi kaszálást is végeztek, emiatt is a gyep nagyon degradált. 

    24

Szemle (Review)

  • Az ökológiai mutatók és a jelzőnövények ismeretének jelentősége a gyepgazdálkodásban 1. rész: A talaj vízháztartása és kémhatása
    49-54
    Megtekintések száma:
    272

    Közleményünk azokról a növényekről szól, amelyek elsősorban az extenzív gyepeken gyakoriak, széles körben elterjedtek és a termőhelyet könnyen meghatározhatóvá teszik. A jelzőnövények segítségével lehetséges a talajok vízháztartásának, savanyúságának és mésztartalmának, tápanyagszolgáltatóképességének megállapítása és értékelése, ezért nagy jelentőségük van. Segítségükkel ellenőrizhető a gazdálkodási-agrotechnikai beavatkozások sikere is. A jelzőnövények bioindikátorok, olyan fajok, melyeknek a jelenléte, hiánya, eltűnése, visszaszorulása vagy terjedése, újbóli megjelenése a növényállományban megmutatja a termőhelyi tulajdonságokat és azok változását. Fontos információkat szolgáltatnak a talajok állapotáról és fejlődésük tendenciájáról. A talajvizsgálatokkal ellentétben nem pillanatnyi állapotot mutatnak, hanem a teljes vegetációs időszakban jellemzik a termőhelyi viszonyokat. A jelzőnövények vizsgálata nem helyettesíti, hanem kiegészíti a talajvizsgálatokat. Intenzív gyepgazdálkodás mellett ezek a jelzőnövények többnyire hiányoznak az állományból. A hiányukért leginkább az intenzív gazdálkodás a fő felelős. Egyes jelzőnövények indikátorai a különböző termőhelyi viszonyoknak. A vízhiányt és a mésztartalmat jelzi pl. a Bromus erectus. A szóban forgó jelzőnövények többsége egyúttal bioindikátora a tápanyagszegény talajoknak. A jelzőnövények segítségével megállapíthatók a kisléptékű termőhelyi különbségek. Az értékelés akkor alapos, ha azonos értékkategóriához tartozó faj is jelen van az adott termőhelyen, vagy az adott jelzőfaj nagyon nagy tömegben fordul elő. Figyelni kell a faj vitalitására is. A megfigyelést (felvételezést) egy vegetációs időszakban minimum kétszer el kell végezni, mert különböző a fajok fejlődési, virágzási ideje. Különösen fontos az első növedék alatti megfigyelés. A tavasziak csak ekkor figyelhetők meg. 

    97