Keresés

Keresési eredmények

• A Debreceni Népi Kézműves Fesztivál alkotóinak kérdőíves helyzetelemzése 2021-ben

  67-78

  Kardosné Riz Zsuzsa

  Megtekintések száma:

  43

  A Debreceni Népi Kézműves Fesztivál hűen őrzi a város kulturális és gazdasági hagyományait. Turisztikai rendezvényként lehetőséget teremt a népi kézműves szakmák, a tárgyalkotók és portékáik megismerésére. Hagyományos vásári jellegét az utcai kitelepülés és a termékek megvásárolhatósága adja. A vásározás hozzátartozik Debrecen történetéhez, a város az 1400-as évektől rendelkezik vásártartási joggal. A kézműves és vásározó múltat őrzik az utcanevek, például Külsővásártér, Mester utca, Csapó utca, utóbbi a 11. Kézműves Fesztivál helyszíne. A kutatás célja annak vizsgálata, hogy mennyiben debreceni a Debreceni Népi Kézműves Fesztivál, valamint célja a még működő helyi kismesterségek összetételének (szakma, kor, tapasztalat), üzleti erősségeinek és gyengeségeinek, továbbá internetes jelenlétének feltérképezése. 15 tárgyalkotó szakma (bőrműves, mézeskalácsos stb.) 23 képviselőjével készült önkitöltő kérdőívvel ez a reprezentatív kvantitatív felmérés 2021 szeptemberében. A népi kézművesek hozzátartoznak a debreceniséghez, a helyi kultúra részei, fennmaradásuk a város érdeke is, ezért felmérésre kerültek a vállalkozások formái, értékesítési lehetőségeik, pénzügyi hátterük, stb. A tanulmányban a Bevezetés a fesztivált mutatja be, az Anyag és módszer, az Eredmények és a Következtetések fejezetek a kérdőíves felmérés körülményeit és eredményeit ismertetik. A kutatás konklúziói: a Kézműves Fesztivál kulturális, társadalmi hatása jelentős, különösen a népművészeti örökség népszerűsítése, a közösségszervezés, valamint a fogyasztói szokásokra gyakorolt hatása, ízlésformálás révén. Sokféle népi kézműves szakmát találunk még Debrecenben, de bizonyos mesterségeknél a tárgyalkotók elöregedése tapasztalható. Ezen egyszemélyes vállalkozások tradicionálisan még mindig vásárokon értékesítenek, legfőbb erősségük a szaktudás, viszont marketing, reklámozás területén a leggyengébbek, közel egyharmaduknak az internetes jelenlétét az Egyesület biztosítja a saját honlapján.

• A korrupció, mint a demokratikus hagyományok hiányának kísérőjelensége, avagy gondolatok az 1945-ös demokráciakísérlet kudarcának margójára

  15-26

  Csönge Attila

  Megtekintések száma:

  35

  A történészek között évtizedek óta lezáratlan vita folyik arról a kérdésről, hogy 1945-ben volt-e demokrácia hazánkban, s ha igen, milyen volt ez a néhány átmeneti év, s mi okozta a demokrácia bukását. A tanulmány a demokratikus választási rendszer, a jogállamiság, a szabadságjogok tisztelete, az önkormányzatiság és civil önszerveződés korabeli állapota helyett egyetlen tényező, a demokratikus hagyományok meglétének, vagy hiányának kiemelésére tesz kísérletet, melyre általában kevesebb figyelem irányul, ugyanakkor kétségtelen, hogy ez a tényező is része volt az 1945-ös demokráciakísérlet kudarcának. Talán meglepő, de egy társadalom politikai és erkölcsi tradíciói meghatározzák a demokrácia kifejlődésének és fennmaradásának esélyeit. Egy korrupt, erkölcsileg alacsonyabb nívón álló társadalomban nehezebb demokráciát létrehozni és stabilan működtetni. A demokráciának tehát nem csak az intézmények és a választások külsőségei jelentik a biztosítékát, hanem a benne élők gondolkodása, a viselkedésüket meghatározó normák is. A tanulmány többnyire szolnoki példákkal illusztrálja azon magyarországi sajátosságot, hogy a 20. században az egymást váltó rendszerek komoly demokrácia deficittel küzdöttek, ezért a társadalomban demokratikus hagyományok sem tudtak kialakulni, s így 1945-ben sem tudtak ilyen előzményekhez visszanyúlni. Ezért aztán a magyar társadalom 1945 után ugyanolyan korrupt társadalom képében tűnik fel előttünk, mint az 1945 előtti korszakokban. A korrupció pedig nem csak a politikusokat, hanem a társadalom alacsonyabb szintjein állókat is érintette, az egész társadalmat behálózta. Így a demokrácia megszilárdulásához a jövőben sem lehet elegendő a politikusok lecserélése és az intézmények megreformálása, ahhoz a társadalom egészének is változnia kell, legfőképpen gondolkodásmódjában, viselkedésében.

• A zsidóság belső forrásai a MNL, Országos Levéltárának forrásanyagában, 1760-1848

  149-160

  Mislovics Erzsébet

  Megtekintések száma:

  39

  A tanulmány az MNL, Országos Levéltárának feudáliskori forrásgyűjteményeiben a zsidóság eredeti, még nem publikált dokumentumainak az összegyűjtésének tapasztalatait, valamint komplex analízisét helyezi a középpontba a 18. század második felétől 1848-ig. Az eredeti belső források felkutatása a kormányszervi iratok áttekintésével vette kezdetét a vizsgált korszakban. A Kancelláriai Levéltár, Acta Generalia (A 39) illetve a Helytartótanácsi Levéltár, Departamentum Judaeorum (C 55) állagai olyan gyűjtemények, amelyek a közigazgatás felsőfokú és másodfokú szerveinek a középfokú közigazgatási hatóságokkal való kapcsolattartásának dokumentumait őrzik. Amíg a Kancelláriai Levéltár forrásanyaga az általános ügyek, addig a Helytartótanácsi Levéltár, Departamentum Judaeorum állaga a zsidóságra vonatkozó ügyek iratanyagának őrzője. Az előzetes feltételezéseket beigazolva a gyűjtemények bőséges belső forrásanyagot tartalmaznak. A dokumentumok komplex analízisre engednek teret az iratanyag keletkezési idejére, számára, geográfiai megoszlására, valamint tartalmukra vonatkozóan. A források a zsidóság történelmének alaposabb megismerését teszik lehetővé, letelepedésüket, gazdasági, kulturális, vallási életüket és a keresztény társadalommal való kapcsolatrendszerüket illetően. Úgy, hogy azok a korabeli zsidó társadalom tagjainak megfogalmazásában kerülnek a kutatók elé a dokumentumok lapjain. A kutatási tapasztalatok alapján levonható következtetés, hogy a források döntő többsége Pest megyéből származik, azon belül is Pest városhoz köthető. Az újkori Magyar Királyságban élő zsidóság történelmének megismeréséhez célszerű ezeket a belső forrásokat felkutatni más megyék dokumentumanyagában is. Ezért jövőbeli célként fogalmazódhat meg a megyei levéltárak anyagainak átnézése. Ez lehetőséget biztosít annak összevetésére, hogyan egészíti ki az országos levéltár állagaiban megtalálható iratanyagot a megyei levéltári anyagok gyűjteménye. Ugyancsak előrelépést jelenthetne olyan adatbázis kialakítása, amely jelzet, név, hely, tárgymutató, rövid regeszta feltüntetésével összekapcsolná az országos és megyei levéltárakban fellelhető forrásokat. A rendelkezésre álló belső forrásanyag a 17-19. századi zsidóság eddig ismert történelmét árnyalhatja és új ismeretekkel gazdagíthatja.