Információk

 

A Debreceni Egyetem évente négyszer megjelenő, karközi orvos- és egészségtudományi folyóirata.

Az „Egészségügyi Innovációs Szemle” küldetése az orvos- és egészségtudomány területén végzett értékteremtés felkarolása, az egészséget meghatározó tényezők kontinuumával kapcsolatos felfedező kutatások és az azokra épülő innováció eredményeinek közlése, továbbá ezen a területen diskurzusok folytatása. A folyóirat befogadó az eredeti közlemények, hipotézisek, összefoglaló közlemények, módszertani ajánlások és dialógusok iránt.
A folyóirat szerkesztőbizottsága elkötelezett az orvos-és egészségtudományok fejlődése és a magyar közgondolkodásba való minél nagyobb fokú beépülése iránt, aminek az Egészségügyi Innovációs Szemle fontos katalizátorává válhat. Nevéből adódóan a folyóirat teret ad a közleményekben feltárt szakmai véleményeknek, elemzéseknek, kutatásoknak, melyek ezen tudományterülethez kapcsolódnak. A folyóirat kiemelten fókuszál a népegészségügyi szempontból meghatározó kérdésekre és az ezeken a területeken folyó technológiai és társadalmi innovációkra, mint amilyenek a(z):

      ■ prevenció és gondozás
      ■ krónikus nem fertőző betegségek,
      ■ akut fertőző betegségek,
      ■ innovatív gyógyszerek,
      ■ a gyógyszerkutatás minden területe
      ■ gyógyszerészi gondozás,
      ■ klinikai gyógyszerészet,
      ■ gyógyszergazdálkodás,
      ■ új gyógyszertechnológiai eljárások,
      ■ környezetegészségtan,
      ■ egészségmagatartás,
      ■ társadalmi-gazdasági tényezők,
      ■ egyéni és rendszerszintű elemzések.

A folyóirat publikálási lehetőséget nyújt mind az orvos- és egészségtudományi területen dolgozóknak, mind a társszakmák közbeszédet formáló kutatóinak, oktatóinak, hallgatóinak. A cél, hogy bekapcsolódjanak az egészségügyi innovációval kapcsolatos diskurzusba és ezáltal hozzájáruljanak az orvos-és egészségtudományi terület fejlődéséhez, a társadalmi-gazdasági problémák azonosításához és megoldásához.
Bízunk abban, hogy olvasóink rendszeresen felkeresik az Egészségügyi Innovációs Szemle online oldalát, szerzőink pedig írásaikkal formálják a közösség innovatív szemléletét. A folyóirat minden cikke, tanulmánya ingyenesen elérhető és letölthető, valamint DOI és ISSN (2939-6026)
 számmal rendelkeznek.