Keresés
Keresési eredmények
-
Sikeres üzleti kapcsolatok kialakítása és fenntartása a Debreceni Egyetemnél: az intézmények közötti kommunikáció jelentősége
27-34Megtekintések száma:75A B2B szektorban az egyes szervezetek közötti kommunikációnak kétséget kizáróan mindig is jelentős szerepe volt. Az elmúlt évek változásai azonban egyes felsőoktatási intézmények szerkezetét és működését is jelentősen megváltoztatták, ami magával hozta az üzleti világ felé nyitás felerősödését. A sikeres üzleti kapcsolatok kialakításának pedig egyik alappillére a kommunikáció, azonban hagyományos kommunikációs modellek nem mindig képesek megfelelni a modern üzleti környezet dinamikus igényeinek. Ezen elvárásokhoz adaptált kommunikációs folyamatok és eszközök tökéletesítéséből nem csak az egyetemek profitálhatnak, hanem a felsőoktatásban részt vevő hallgatók számára is előnyös lehet. Jelen kutatás során célkitűzésként fogalmaztuk meg, hogy feltárjuk, milyen kommunikációs folyamatok zajlanak jelenleg az intézmények között. Annak érdekében, hogy célunkat megvalósítsuk, kvalitatív kutatást folytattunk le, hiszen ebből kifolyólag mélyebb betekintést nyerhettünk a vállalatok által képviselt álláspontba a témával kapcsolatban. A félig strukturált mélyinterjúkat a Debreceni Egyetem partnerintézményeivel folytattuk le, 2024 második felében, illetve 2025 januárjában. A beszélgetések során feltárásra kerültek a kommunikációs felületek hatékonysága az egyetemmel, illetve más üzleti szereplőkkel való kapcsolattartás szempontjából. A beszélgetések rávilágítottak arra, hogy a partnerek elsődlegesen a weboldalt és az emailt tartják a legmegbízhatóbb információforrásnak, miközben a közösségi média felületek (például a Facebook és a LinkedIn) is jelentős szerepet kapnak a napi szintű kapcsolattartásban. Emellett a személyes találkozók és networking események továbbra is nélkülözhetetlenek a bizalomépítés szempontjából, míg az új partnerek elérése során a szakkiállításokon és ajánlásokon alapuló kapcsolatok fontossága is megerősítést nyert. Az eredmények alapján egyértelműen kirajzolódik az igény és a nyitottság olyan új, többcsatornás és célzott kommunikációs modellek kidolgozására, amelyek a hazai és nemzetközi B2B szektor sajátosságaihoz igazodnak. A hagyományos eszközök (pl. telefon, email) mellett a modern digitális platformok tudatosabb, stratégiai használata járulhat hozzá a jövőbeni kapcsolatok hatékonyabb menedzseléséhez és az intézményi imázs erősítéséhez.