Információk

A folyóiratról

Az Acta Neerlandicát (AN) 2001-ben alapították. A szakmailag lektorált folyóirat a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Kara Néderlandisztika Tanszékének kiadványa.

A folyóirat évente egy alkalommal, a harmadik negyedévében jelenik meg. A tanulmányok nyelve holland, angol és német lehet.

Az Acta Neerlandica eddig máshol még nem publikált tanulmányokat és kutatásokat jelentet meg az alábbi kutatási területekről:  irodalom, nyelvészet, történelem és kultúra. Az elmúlt két évben a fentiekben említett kutatási területekről interjúk és recenziók is megjelentek.

A folyóirat nyílt hozzáférésű (gyémánt), mind a tanulmányok közzététele, mind azok letöltése ingyenes.

Az AN a szerzők számára ingyenes biztosítja a publikációt, nem számít fel sem publikációs (APC), sem benyújtási vagy megjelentetési díjat. A felhasználók olvashatják, letölthetik, másolhatják, megoszthatják, nyomtathatják a tanulmányokat, kereshetnek azokban vagy linkkel is hivatkozhatnak a teljes szövegű cikkekre. A folyóirat szerkesztősége nemzetközi összetételű, minden benyújtott tanulmányról legalább két szakértő készít anonim szakmai bírálatot vak eljárás során.  

A plágium kiszűrésére a Crossref/iThenticate szoftverek szolgálnak. Etikai kérdések esetén a COPE előírásai irányadók.  

ISSN1587-8171 (Print)

ISSN 3004-1740 (Online)

DOI prefix: 10.36392

Az Acta Neerlandica (AN) szakmailag lektorált tudományos folyóirat, főszerkesztő: Pusztai Gábor.
Kiadja a Debrecen University Press (DUPress), felelős kiadó: Karácsony Gyöngyi, Debrecen, Egyetem tér 1. 4032