Etika és szabályok

PUBLIKÁLÁS ETIKAI ALAPELVEI

Tejgazdaság folyóirat a kollegális lektorálás (double-blind review) folyamatát alkalmazza, emiatt a kiadáshoz hozzájáruló valamennyi érintett félnek (a szerzőnek, a folyóirat főszerkesztőjének, szerkesztőinek, a lektoroknak és a kiadónak) egyaránt el kell fogadnia az elvárt erkölcsi magatartásra vonatkozó szabványokat.

Jelen erkölcsi nyilatkozat a COPE (Publikációs Etikai Bizottság) Folyóiratszerkesztők helyes gyakorlatára vonatkozó irányelvek (Best Practice Guidelines for Journal Editors) című útmutatón alapul.

A publikálásra vonatkozó döntések

A folyóirat főszerkesztője dönt afelől, hogy a publikálásra beérkezett cikkek közül melyek kerülnek közlésre a lapban.

A főszerkesztőt irányíthatják a folyóirat szerkesztőbizottsága által megszabott irányelvek, valamint korlátozhatják az éppen hatályban lévő, a rágalmazásra-, a szerzői jogok megsértésére-, valamint a plagizálásra vonatkozó jogszabályok. A főszerkesztő döntésének meghozatalához segítséget kérhet a többi szerkesztőtől vagy lektortól.

Esélyegyenlőség

A főszerkesztő mindenkor a szerzők fajára, nemére, szexuális irányultságára, vallási meggyőződésére, etnikai származására, állampolgárságára vagy politikai nézeteire való tekintet nélkül értékeli a kéziratok szellemi tartalmát.

Titoktartás

A főszerkesztő és a szerkesztőség munkatársai semmilyen információt nem adnak tovább a publikálásra benyújtott kézirattal kapcsolatban. E szabály alól kivételt képez a levelező szerző, a lektorok, a potenciális lektorok, valamint az egyéb szerkesztői tanácsadók és a kiadó.

Közzététel és összeférhetetlenség

A szerkesztők a benyújtott kézirat kiadatlan anyagait nem használhatják fel saját kutatásaikhoz a szerző írásos beleegyezése nélkül.

  

A SZERKESZTŐBIZOTTSÁGI TAGOK KÖTELESSÉGEI

 

Hozzájárulás a főszerkesztői döntésekhez

A szerkesztőbizottsági tag segíti a főszerkesztőt a döntéshozatalban, amennyiben arra szükség van, kollegiális lektorálás folyamán támogatja a szerzőt a cikk tudományos színvonalának emelésében.

Hatékonyság

Amennyiben a kiválasztott szerkesztőbizottsági tag úgy véli, hogy szakmailag nem eléggé felkészült a kéziratban bemutatott kutatás kiértékeléséhez, vagy tudja, hogy nem áll módjában hatékonyan és a megszabott határidőre elkészíteni a véleményezést, kötelessége értesíteni a főszerkesztőt és lemondani a lektorálási folyamatban való részvételéről.

Titoktartás

Minden kiértékelésre beérkezett kéziratot bizalmasan kezelendő dokumentumnak kell tekinteni. Ezeket csak a főszerkesztő engedélyével lehet nyilvánosságra hozni vagy másokkal megvitatni.

Objektivitás

A kiértékelést objektíven kell végezni. A szerző személyét érő kritika nem helyénvaló. A szerkesztőbizottsági tagoknak véleményüket egyértelműen kell megfogalmazniuk és érvekkel kell alátámasztaniuk.

A forrásokra való hivatkozás

A szerkesztőbizottsági tagoknak fel kell ismerniük a szerzők által nem idézett releváns kiadott munkákat. Bármely kijelentést, amely egy már korábban megjelent munkából származó megfigyelést, gondolatmenetet vagy érvet tartalmaz, kísérnie kell a megfelelő hivatkozásnak. A szerkesztőbizottsági tagnak ugyanakkor fel kell hívnia a főszerkesztő figyelmét bármely lényegi hasonlóságra vagy átfedésre a vizsgált kézirat és egyéb, általa ismert, korábban már közzétett anyag között.

Közzététel és összeférhetetlenség

A kiértékelés során szerzett kiváltságos információk vagy ötletek bizalmasan kezelendők, valamint nem használhatók fel a személyes előmenetel érdekében. A szerkesztőbizottsági tagok nem értékelhetik az adott kéziratot, amennyiben bármilyen versenyhelyzetből, együttműködésből, vagy más kapcsolatból fakadó érdekellentétben állnak a tanulmánnyal összeköttetésben álló szerzőkkel, cégekkel vagy intézményekkel.

 

 A SZERZŐK KÖTELESSÉGEI

 

A közlésre vonatkozó irányelvek

Az eredeti kutatásokat bemutató szerzőknek pontos beszámolót kell készíteniük az elvégzett munkáról. Az értelmezések és a következtetések levonása kizárólag tényeken vagy elfogulatlan és logikus bizonyításon alapulhat. A tanulmány háttéradatait pontosan kell bemutatni. A tanulmánynak elégséges részletet és hivatkozást kell közölnie ahhoz, hogy a leírt folyamatokat mások is megismételhessék. Hamis vagy tudatosan pontatlan állítások etikátlan és elfogadhatatlan viselkedésnek minősülnek.

Eredetiség és plágium

A szerzőknek szavatolniuk kell, hogy a tanulmány saját, eredeti szellemi alkotásuk, illetve amennyiben felhasználták mások munkáit és/vagy kifejezéseit, azokat megfelelő módon idézték és szakszerűen hivatkoztak rájuk.

Többszörös, redundáns vagy egyidejű publikálás

Nem helyes gyakorlat ugyanazon kutatást bemutató kézirat különböző önálló publikációkban vagy folyóiratokban való szerepeltetése. Ugyanazon kézirat több folyóirathoz egyidejűleg történő benyújtása etikátlan magatartásnak minősül és elfogadhatatlan.

A forrásokra való hivatkozás

Az idézett művekre minden esetben szakszerűen kell hivatkozni. A szerzőknek hivatkozniuk kell mindazokra a kiadványokra, amelyek befolyásolták munkájukat.

A tanulmányszerzői tisztség

Szerzőként kell szerepeltetni mindazokat a személyeket, akik érdemben hozzájárultak a bemutatott tanulmány koncepciójához, tervezéséhez, kivitelezéséhez vagy értelmezéséhez. Társszerzőként kell megjelölni mindazokat a személyeket, akik jelentős mértékben hozzájárultak a tanulmányhoz. Ugyanakkor közreműködőként meg kell említeni mindazokat, akik részt vettek a kutatási projekt bizonyos lényeges szakaszaiban.

A levelező szerzőnek szavatolnia kell, hogy minden jelentős társszerzőt megemlített a tanulmányban, valamint hogy nem jelölt meg társszerzőként erre nem jogosult személyeket, továbbá hogy minden társszerző láttamozta és jóváhagyta a tanulmány végleges változatát, valamint beleegyezett annak publikálásába.

Archiválásra vonatkozó elvek

Folyóiratunk szerzői semmilyen jogcím alatt nem fizetnek és nem kapnak díjat a tanulmányok megjelentetéséért. A megjelent tanulmány (kiadói változat) elektronikus változatát (PDF) szabadon letölthetik és nyomtathatják a szerzők és az olvasók egyaránt. Továbbá változtatás nélkül további elektronikus felületeken nyilvánossá tehetik. A szerzők által írt cikkek kiadói változatai/PDF az intézményi repozitóriumban elhelyezhetők és nyíltan megoszthatók.

Közzététel és összeférhetetlenség

Valamennyi szerzőnek kötelessége közzétenni a kéziratában azokat a pénzügyi vagy egyéb érdemi összeférhetetlenségeket, amelyek befolyásolhatják annak eredményeit vagy értelmezését. A projekt minden pénzügyi támogatási forrását nyilvánosságra kell hozni.

Alapvető hibák a megjelentetett művekben

Amennyiben a szerző jelentős hibát vagy pontatlanságot fedez fel a már megjelentetett munkájában, haladéktalanul értesítenie kell a folyóirat főszerkesztőjét vagy kiadóját, és együtt kell működnie a főszerkesztővel a tanulmány visszavonásában vagy helyesbítésében.

LETÖLTHETŐ DOKUMENTUM

Feltöltés alatt...