Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Az energiaitalok fogyasztói és szakértői megítélésének kvalitatív elemzése
    51-63
    Megtekintések száma:
    425

    Az energiaitalok nagy népszerűségnek örvendő termékek, amit jól bizonyít magasan szárnyaló piaci értékük is. Azonban az italokat övező megítélések gyakran szélsőséges formákban jelennek meg fogyasztói és szakértői körökben egyaránt. Kutatásunk célja kvalitatív módszerek segítségével közelebb kerülni a szakértői és fogyasztói meglátásokhoz. A vizsgálat három fő részből tevődött össze: az első egy netnográfiai vizsgálat volt, mely során sikeresen elkülönítettünk egymástól 3 online fogyasztói csoportot. Ezt követően az egyes csoportok tüzetesebb vizsgálata következett. Három tudományterület négy jeles képviselőjével készítettünk interjút, melyek során a kávé és az energiaital közötti különbségekről, valamint a szervezetre gyakorolt hatásaikról kérdeztünk. Ezt követően a fogyasztói oldal megvizsgálása következett két 8-8 fős fókuszcsoportos beszélgetésen keresztül. Az egyik csoport résztvevői az energiaitalok fogyasztását támogatók, a másik csoportban pedig az energiaitalok fogyasztását ellenzők. Mind a két beszélgetés egyforma körülmények között zajlott hasonló forgatókönyv alapján, mely számos kérdést valamint projektív technikákat alkalmazó feladatokat tartalmazott. A kutatás eredményei közé sorolható az a megállapítás miszerint az energiaitalok megítélése számos egymásnak ellentmondó elemet tartalmaz, mégis a kutatás során a megkérdezettek, valamint a megismert szakirodalmi források is mind kihangsúlyozták a mértékletesség fontosságát.

    JEL besorolás: M31, Q13

  • A só- és cukormentes táplálkozás kvalitatív vizsgálata a zöldségkonzervek piacán
    71-82
    Megtekintések száma:
    272

    A boltok polcain elterjedtek a „mentes” élelmiszerek, úgymint az egészségtudatos táplálkozás fontos összetevői. A kutatásunk alapját képezi egy olyan lehetséges zöldségkonzerv piaci helyzetének és bevezetési lehetőségeinek elemzése, amely akár kielégítheti a fogyasztók só- és cukormentes étkezéshez fűződő igényeit. A szekunder adat- és információgyűjtéssel nyújtottunk alapot a további kutatásoknak. A primer kutatásnál három kvalitatív módszert alkalmaztunk, amely a netnográfiai vizsgálat, a szakértői interjú és a fókuszcsoportos kutatás volt. A netnográfia során az előzetesen összegyűjtött kulcsszavak alapján vizsgáltuk az interneten, főleg a közösségi oldalakon a fogyasztói igényeket a só- és cukormentes konzervekre vonatkozóan. A konzerviparban jártas szakértővel folytatott interjú során a konzervek sajátossága és a mentes konzervek jellemzőinek a megvitatása álláspontja volt a középpontban. A fókuszcsoportos kutatás pedig az egyetemisták elképzeléseit volt hivatott megismerni a konzervekről és azok vásárlóiról egyaránt. Többek között fényt derítettünk arra, hogy a mentes szóhoz a fogyasztók az egészség kifejezését társítják, azonban a mentesség hangsúlyozása hiányérzetet válthat ki. A mentes konzervek vizsgálata során arra jutottunk, hogy a fiatal, idejükkel spóroló, egészségtudatos fogyasztók alkothatják a célcsoportot. A célpiac miatt javasoljuk az online platformokon történő népszerűsítést, ahol akár edukációs kampányokat is ajánlott lenne alkalmazni.

    JEL-kódok: M31, Q13

  • Az egészséges táplálkozás fogyasztói megítélése – Egy feltáró kutatás eredményei
    57-66
    Megtekintések száma:
    661

    Jelen kutatás legfőbb célkitűzése az volt, hogy feltárja a debreceni, vagy Debrecenben élő fogyasztók attitűdjeit az egészséges táplálkozással kapcsolatban, illetve az egészséges táplálkozás kivitelezhetőségét mindennapi életükben. A primer adatgyűjtés módszere a fókuszcsoportos interjú volt, két fókuszcsoportban eltérő (egészségpreventív és egészségrizikó) egészségmagatartással rendelkező, Debrecenben élő fogyasztók vettek részt. A két csoport eredményei rendkívül jól tükrözik, hogy a különböző egészségmagatartást mutató fogyasztók milyen eltérő véleménnyel rendelkeznek azonos kérdésekben. Az egészségpreventív csoport tagjai szerint az egészséges táplálkozás nagy szerepet játszik az egészségmegőrzésben és segít fenntartani testi, lelki jólétünket. Ezen csoport tagjairól elmondható, hogy igen tudatosak, ha az egészségük megőrzéséről van szó. Lehetőség szerint változatosan étkeznek, különös figyelmet fordítva az élelmiszerek összetételére, minőségére és frissességére, rendszeresen végeznek valamilyen sporttevékenységet és kerülik az egészségre ártalmas viselkedésformákat. Ezzel szemben az egészségrizikó magatartású fogyasztók úgy vélik, hogy az egészséges táplálkozás drága és rendkívül körülményes, mind a beszerzést, mind az elkészítést illetően. Emellett – habár elismerik, hogy szerepe egyre inkább felértékelődik és a médiában is egyre nagyobb figyelmet kap – szerintük ezt a fajta táplálkozást manapság szinte lehetetlen kivitelezni. Jelen kutatás korlátja, hogy feltáró jellegű, ennek megfelelően kismintás fókuszcsoportos vizsgálat történt, amely kvalitatív információkat szolgáltatott. Így az eredmények nem általánosíthatók a teljes sokaságra, viszont jól megalapoznak további jövőbeli kvantitatív vizsgálatokat, melynek során a feltárt összefüggéseket kérdőív segítségével lehet majd számszerűsíteni.

    JEL besorolás: I12, M31

  • A fogyasztói attitűd kognitív komponensének a pálinka imázsában betöltött szerepe
    21-32
    Megtekintések száma:
    237

    A kutatás célja a hazai pálinkafogyasztás, valamint a pálinkához kapcsolódó imázs megismerése volt. A korábbi hazai kutatásokhoz képest új megközelítést alkalmaztunk, melyben a fogyasztói attitűd komponensek imázs kialakító szerepét vizsgáltuk a bolti pálinkára, valamint a házi párlatra koncentrálva. A szakirodalom tanulmányozását követően kvalitatív vizsgálatot végeztünk, amely feltárta a kvantitatív kutatás legfontosabb aspektusait. A kvantitatív vizsgálat standard kérdőívezés volt, kvótás mintavétel módszerével, a minta 626 érvényes kitöltővel nem, korcsoport, és régió szempontjából megegyezik a 18 év feletti magyarországi lakosság összetételével. A Magyarországon legtöbbet fogyasztott égetett szeszes italokhoz kapcsolódó fogyasztói attitűd mérésére Fishbein attitűd modelljét alkalmaztuk. Az összehasonlításban a vizsgált hét ital közül a házi párlat rendelkezett a legkedvezőbb attitűddel, a bolti pálinka pedig a legkedvezőtlenebbel. A kereskedelmi pálinka gyártóinak további rossz hír, hogy a fogyasztói attitűd kognitív komponensét részletesen vizsgálva megállapítottuk, hogy a bolti pálinkának a házi párlatokhoz képesti rossz imázsa mögött ismereti, tudásbeli hiányosságok és tévedések húzódnak meg. A bolti pálinka helyzetének a javítása, a piaci szereplők versenyképességének a növelése átfogó marketingstratégiát igényel. Az attitűd komponensekre vonatkozó kutatásunk jelen tanulmánnyal összefüggő további eredményeit – melyben az attitűd affektív és konatív komponenseit vizsgáljuk a pálinkafogyasztás vonatkozásában – egy későbbi publikációban ismertetjük majd.

    JEL besorolás: M31