Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A kávéfogyasztási szokások vizsgálata
    59-70
    Megtekintések száma:
    1790

    A kávéfogyasztás napjainkban egy széleskörűen elterjedt tevékenység, mely jellemző a világ minden pontjára. Kijelenthető, hogy igen népszerű ital, melynek számos változata ismert. A koffein számtalan hatását tartjuk számon, az emberi szervezetre vonatkozóan, mely magába foglalja az egészségre kedvező és a káros hatásokat egyaránt. Magyarországon 2018-ban az évi egy főre jutó kávéfogyasztás 3,1 kilogramm volt, mellyel a világ kávéfogyasztási listáján a 24. helyet foglalta el.

    Kutatásunk célja a kávéfogyasztási szokások feltárása volt hazai szinten, egy szekunder adatgyűjtésre alapozott kérdőíves felmérés eredményei alapján. Kutatásunk során nagy hangsúlyt fektettünk a kávéfogyasztás jótékony és káros egészségügyi hatásainak vizsgálatára is, ezért további célunk volt feltárni, hogy a hazai fogyasztók tisztában vannak-e a kávéfogyasztás egészségügyi hatásaival. Továbbá megvizsgáltuk a kávéfogyasztás okait és az elfogyasztott mennyiségeket is. A kutatásaink során meghatározott hipotézisünk a következő volt: „Azok az emberek, akik gyakran fogyasztanak kávét, nincsenek tisztában a kávé egészségügyi hatásaival”.

    Kutatásunk első lépéseként szekunder adatgyűjtést végeztünk, melyet egy primer információgyűjtés követett. Az utóbbi alapját egy fogyasztói megkérdezés jelentette, melyet online, kérdőív segítségével végeztünk el. Az általunk vizsgált minta nagysága 1664 fő. A mintasokaság statisztikailag nem reprezentálja Magyarország lakosságát, ezért a felmérést nem tekintjük reprezentatívnak, az eredmények csupán feltáró jellegűek. Kutatásunk során megállapítottuk, hogy bár a kávét gyakran fogyasztó emberek többsége tisztában van a kávé jótékony és káros egészségre gyakorolt ​​hatásával, ez nemek szerinti bontásban főként a nőkre igaz, a férfiakra kevésbé. A megkérdezett férfiak többsége csak a káros hatásokat ismeri. Eredményeink alapján, azok, akik tisztában vannak a kávé minden egészséget befolyásoló tulajdonságával, nem tudatosabbak az elfogyasztott kávé mennyiségét tekintve, azokkal szemben, akik csak a jó, a rossz vagy a tulajdonságok egyikét sem ismerik.

    JEL-kód: A13, P56

  • A szülő és gyermek egészségmagatartásának kapcsolata
    35-52
    Megtekintések száma:
    117

    Az utóbbi években mindennapi életünket életmódbetegségek, ülő életmód, magas szintű fizikai inaktivitás és globális járványok jellemezték. Ezért az egészség fontos értékké válik mindennapi életünkben. Azt mondhatjuk, hogy az egészségi állapot dinamikus állapot, amelyet különféle szempontok befolyásolnak. Az egészségmagatartás fejlődése egyéni döntéshozatalt és választásokat, a társadalmi és a beépített környezetet, valamint különféle szocializációs összefüggéseket foglal magában. A családi modell és a család szociális-gazdasági státusza kulcsfontosságú szerepet játszik a gyerekek egészségkultúrával kapcsolatos attitűdjeinek formálásában, jelentős hatást gyakorolva a gyerekek olyan szokásainak kialakulására, mint a testmozgás és a megfelelő táplálkozás. A gyermekkorban részleges kontroll van, ahol a szülők döntenek a lakókörülményekről, a táplálkozásról és a gyermek életének legtöbb aspektusáról. Fontos megjegyezni, hogy a serdülők olyan demográfiai csoportot alkotnak, ahol az elsődleges megelőzés a legtöbb hosszú távú sikert elérheti. Ezért kutatásunk középpontjában a szülői mintázatok vizsgálata áll, és azok tükröződése a fiatal felnőttek egészségmagatartásában, ideértve az étkezési-, alvási-, és káros szokásokat, valamint a COVID-pandémia hatását a családok étkezési szokásaira.

    JEL-kód: I12

  • A reklámok hatása a gyermekek vásárlási szokásaira
    97-101
    Megtekintések száma:
    152

    Összefoglalva megállapítható, hogy a reklám részese az életünknek, a mindennapjainknak, ha akarjuk, ha nem, szinte lehetetlen elkerülni. A reklámoknak a gyermekek vannak a leginkább kitéve, minél kisebbek, annál inkább célpontjaivá válnak. A reklámoknak számos káros hatása lehet a szellemi és a fizikai fejlődésükre egyaránt, emellett a vásárlási szokásaikat is nagymértékben befolyásolja, ezért nagyon fontos, hogy a szülők odafigyeljenek arra, hogyan töltik szabadidejüket és a tévézés minőségi időtöltéssé váljon számukra. A legjobb az lenne, ha minden szülő részt venne gyermeke szabadidejének megszervezésében, hogy azt hasznos programokkal, játékokkal, sporttal töltse. Ez persze nem egyenlő azzal, hogy a gyermek nem nézhet televíziót, hiszen ez elkerülhetetlen, csupán csökkenteni kell azt az időt, amit a tévé előtt tölt, s lehetőleg megválogatni a műsorokat, amelyeket néz. Ugyanis kis mennyiségben a televízió és reklámok is akár hasznosnak is lehetnek számukra, ha megértik és tudatosan nézik.