Keresés
Keresési eredmények
-
A viselkedésváltozás szintjei a testtömeg-menedzselés folyamatában – Élelmiszerfogyasztás és fizikai aktivitás
19-28Megtekintések száma:164A kutatás során a Viselkedésváltozás Transzteoretikus Modelljét alkalmaztuk. Ennek során lakossági kérdőíves megkérdezést hajtottunk végre az egészségesebbnek vélt élelmiszerfogyasztásra és a rendszeresebbnek vélt fizikai aktivitásra történő áttérés szakaszaira vonatkozóan.
Az eredmények alapján megállapítható, hogy hazánkban az élelmiszerfogyasztási szokások megváltoztatása nehezebb, mint fizikai aktivitásra ösztönözni az egyéneket. Ezt bizonyítja az is, hogy az egészségesebbnek vélt élelmiszerfogyasztásra történő áttérés esetében a bezárkózók a megkérdezettek 21,6%-át teszik ki, addig a rendszeresebbnek vélt fizikai aktivitás esetében ez az arány csupán 8,0%. A változtatásoktól mindkét vizsgált esetben a férfiak zárkóznak el nagyobb arányban, viszont a fenntartás szakaszában szintén a férfiak vannak többségben. A szemlélődés, a felkészülés, valamint a cselekvés szakaszokban jellemzően a nők dominálnak, viszont ezek a szakaszok inkább az információszerzésről, a tevékenység megkezdésének előkészületeiről, illetve rövid távú, esetenként kampányszerű alkalmazásokról szólnak. Ezt az eredményt erősítik a magatartásváltozási mutatók értékei is. A fenntartás szakaszában a már minimum fél éve új szokásokra áttért fogyasztók szerepelnek és köztük a nők nagyon alacsony arányban képviseltetik magukat a férfiakkal szemben.JEL-kód: Q13
-
Az aktív sportfogyasztási szokások vizsgálata a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Kar hallgatói körében
57-65Megtekintések száma:216A fizikai aktivitás és az egészségmegőrzés manapság egyre fontosabbá válnak az emberek számára, szerte a világon. Hazai és Európai Uniós szinten is kimutatható a fizikai aktivitás növekedése az elmúlt tíz év távlatában. Az emberek ma már egyre több időt töltenek aktív és passzív sporttevékenységekkel. Különösen igaz ez a fiatal generáció tekintetében, akik esetében egyre nagyobb mértékben jelenik meg szabadidőben az aktív testmozgás, mellyel a főbb célok az egészség megőrzése és annak megtartása, a kiegyensúlyozott életvitel elérése, a jó közérzet kialakítása és a stresszlevezetés. Mindezek eléréséhez, a fizikai aktivitás mellett, fokozott figyelmet kell fordítani a táplálkozásra is egyaránt. Kijelenthető, hogy az aktív, egészségtudatos életmódnak egyaránt jelentős szerepe lehet a testi és szellemi egészség megtartásában.
JEL-kódok: I10, I12, I19 -
Az egészséges táplálkozás szerepe és jelentősége
49-63Megtekintések száma:1984A gyümölcs- és zöldségfogyasztás és a fizikai aktivitás növelése egy praktikus stratégia valamennyi korosztály számára, hogy megőrizzék egészségüket és a krónikus betegségek kockázatát csökkentsék. Az egészségfejlesztés területén a rendszeres testmozgás és az egészséges táplálkozási szokások kialakítása és megszilárdítása a köznevelési intézményekben – ahol a gyerekek életmódjába beépülhet – hosszú távon eredményezhet egy egészségesebb felnövekvő generációt (HIDVÉGI és BÍRÓ, 2015).
A rendszeres sportolással, fizikai aktivitással az elhízás csökkenthető. Több hazai és nemzetközi kutatás bemutatja azt, hogy a heti többszöri rendszeres testmozgás vagy a fizikai aktivitás egészség-előnnyel jár, illetve a rendszeresen sportoló populációban kevesebb azoknak a száma, akik a BMI index alapján a túlsúlyos vagy az elhízott kategóriába tartoznak (DONNELLY et al., 2013; WIKLUND, 2016; HERPAINÉ et al., 2017). Ezért a népegészségügyi stratégiáknak, a beavatkozási területeknek az egészséges táplálkozáson túl a testmozgást ösztönző programok is nélkülözhetetlen elemei kell, hogy legyenek.JEL-kód: I12
-
A magyarok táplálkozási szokásainak és tápláltsági állapotának jellemzői – Szakirodalmi áttekintés
45-55Megtekintések száma:698A hazai és nemzetközi kutatási eredmények felhívják a figyelmet az egészséges táplálkozás területét érintő változtatásokra. A szekunder adatok tanúsága szerint a megfelelő tápanyag-, vitamin- és ásványianyag-ellátottsághoz, valamint a hiányállapotok és a túlzott bevitel okozta egészségproblémák megelőzéséhez elengedhetetlen a változatos táplálkozás, különösen a zöldség- és gyümölcsfogyasztás növelése, az állati eredetű zsírok, a magas só- és cukortartalmú élelmiszerek fogyasztásának mérséklése, továbbá a gabonafélék, különösen a teljes kiőrlésű gabonák, a zsírszegény tej és tejtermékek, illetve a halak fogyasztásának növelése. Ennek érdekében kiemelten fontos a magyar lakosság tájékoztatása az egészséges táplálkozás irányelveiről, és elengedhetetlen a korszerű, közérthető élelmiszeralapú ajánlások terjesztése, valamint az egészséges élelmiszerválaszték biztosítása és elérhetővé tétele. Az egészséges táplálkozáson túl a megfelelő fizikai aktivitás – már a napi rendszerességgel végzett séta is – mérhető egészségnyereséget jelent mind az egyén, mind a társadalom számára.
JEL-kód: I12
-
Egészségtudatosság sajátos vonásai a 11-17 éves magyar fiatalok vonatkozásában az ezredfordulót követően a HBSC kutatás adatai alapján – Szakirodalmi áttekintés
33-44Megtekintések száma:711A tanulmány célja a 11-17 éves magyar fiatalok egészségmagatartásának bemutatása. A kutatás során hazai és nemzetközi primer kutatásokon alapuló cikkek, valamint az "Iskoláskorú gyermekek egészségmagatartása” (HBSC) elnevezésű nemzetközi kutatás részeként Magyarországon végzett felmérés eredményeit elemeztük. A kutatás célja a 11 és 17 éves korosztály egészséget befolyásoló szokásainak és egészségi állapotának felmérése, az eredmények időbeli és nemzetközi trendjeinek követése és az egészségi mutatókat befolyásoló tényezők felderítése. Tanulmányunkban bemutatjuk az egészséget támogató (táplálkozás, fizikai aktivitás), illetve kockázatot jelentő magatartásformák (dohányzás, alkoholfogyasztás) eredményeit és jellegzetes változásait az elmúlt 5 hazai felmérés (2002, 2006, 2010, 2014, 2018) adatai alapján. A tanulmány során korábbi hazai kutatási eredmények adatait felhasználva végeztünk dokumentumelemzést, mely során tapasztalt kedvező adatok rávilágítanak arra, hogy elindult már egy folyamat, de még a hosszú út elején járunk. A legnagyobb problémát a gyerekek jelenlegi életmódjában a tudatos magatartás hiánya okozza. A legtöbben nincsenek tisztában az életmód egészségre gyakorolt hatásával.
JEL-kódok: I12
-
A COVID-19 hatása a sportolási szokásokra
49-63Megtekintések száma:248Az elmúlt időszakban a mindennapi életünket jelentősen meghatározta és átalakította a 2020 márciusában hazánkat is elérő koronavírus járvány. A COVID-19 néven is ismert betegség rövid időtartam alatt rendkívüli kihívások elé állította a gazdaságot és a társadalmat (PATÓ et al., 2021). A kirobbanás után a WHO (Egészségügyi Világszervezet) a tagállamainak azt tanácsolta, hogy fontolják meg a betegség új területekre való behurcolásának megakadályozására, illetve az emberről emberre történő terjedés csökkentésére irányuló lehetőségeket azokban az övezetekben, ahol a vírus már megjelent. Így a kezdeti időszakban a vírus terjedésének lelassítása / megfékezése érdekében az emberek „szabadsága” jelentősen korlátozva lett, a meghozott korlátozó intézkedések következményeként. A távmunkában történő munkavégzés, az éttermek, az oktatási intézmények, a szórakozóhelyek, a sportszolgáltatók, a bevásárlóközpontok bezárása mellett a kijárási korlátozás is a mindennapi életünk részévé vált. Az emberi élet és az egészség védelme hirtelen az egyik legfontosabb „feladattá” vált. Annak ellenére, hogy a személyes kontaktok csökkentése érdekében a sportszolgáltató létesítmények bezárásra kerültek, a testmozgás az eddigieknél is lényegesebb szerepet kapott, ugyanis a járványidőszakban még fontosabbá vált/válik a testünk egészségének megőrzése. A vírus megjelenésekor az Operatív Törzs azt javasolta, hogy próbáljunk meg minél többet mozogni, sportolni az immunrendszerünk erősítése érdekében, hogy az minél hatékonyabban tudja felvenni harcot a kórokozókkal szemben. Viszont a vírus hatására meghozott korlátozó intézkedések a testmozgási és sportolási szokásainkat is nagyban befolyásolta, amely azóta több kutató érdeklődést is felkeltette. A kutatásom során arra keresem a választ, hogy milyen változást eredményezett az emberek sportolási és aktív testmozgási szokásaira / hajlandóságára a járvány. Az elmúlt néhány hónapban egy-két kivételtől eltekintve szinte az összes járvány elleni óvintézkedések eltörlésre került Magyarországon. Ezen oknál fogva annak a felmérését is indokoltnak tartom, hogy milyen mértékben befolyásolta a vírus, nemcsak a korlátozások időszakában a sportolási szokásokat, hanem a korlátozások megszüntetése után is.
JEL-Kódok: I10, I12