Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A koronavírus-járvány és felvásárlási láz néhány összefüggésének vizsgálata Győrben
    89-101
    Megtekintések száma:
    181

    Jelen publikáció megszületését napjaink eseményei generálták. A járványt övező vásárlási hullám ugyanis felkeltette érdeklődésünk – és jelen publikációban (egy feltáró publikáció keretében) néhány kérdés megválaszolását tűztük ki célul.  Az eredmények rávilágítanak arra is, hogy ebben az időszakban sokan tartalékkészleteket halmoztak fel a különböző termékekből. A legnagyobb mértékben a liszt felvásárlása növekedett, de például baromfihúsból és tésztafélékből is jelentősen többet vásároltak a megkérdezettek. A többnyire széles áruválasztékkal rendelkező nagyobb bolttípusok erre messzemenőkig alkalmasak voltak. Az adatok azt is jelzik számunkra, hogy jelentősen többet vásároltunk azokból a termékekből is, amelyek szükségesek egy háztartásban vészhelyzet idején és raktározásuk is könnyen megvalósítható. Ide tartoznak többek között a főzéshez nélkülözhetetlen zsiradékok, a tartós élelmiszerek (szalámik, konzervek, a rizs és az ásványvizek) is.

    JEL besorolás: M31, H12

  • Fiatalok egészsége az életminőség és a fogyasztói magatartás tükrében
    87-95
    Megtekintések száma:
    121

    A társadalomkutatásokban egyre hangsúlyosabbá válik az életminőség társadalmi és egyéni szintű vizsgálata. Az életminőségnek az objektív tényezők mellett vannak szubjektív összetevői, és ezek mérésével kaphatunk teljes képet a fogyasztók érzékelt jóllétéről. A kutatás célja annak feltárása, hogy milyen értékelési mechanizmus jellemző a fiatalok életminőség-megítélésére, és ebben milyen szerepe van az egészség szubjektív értékelésének. A kutatási célkitűzésnek megfelelően először betekintést nyerünk a téma szakirodalmába, majd értékeljük az empirikus kutatás eredményeit.

  • Baromfihús fogyasztási és vásárlási szokások elemzése szocio-demográfiai tényezők függvényében
    57-69
    Megtekintések száma:
    305

    A baromfihús fogyasztásának fontosságát, a táplálkozásban betöltött szerepének szükségszerűségét tehát nehéz lenne vitatni. A lakosság ellátása nem csak érzékeny társadalmi, de egyben népegészségügyi kérdés is. Jelen kutatás célja a baromfihús kedveltségének és a szocio-demográfiai tényezők közötti összefüggés feltárása, illetve a húsvásárlás körülményeinek megértése. A baromfihús kedveltségét nagymintás kvantitatív kutatás (N=1023 fő) segítségével teszteltük. A szárnyas húsok kedveltsége függ a fogyasztó életkorától és lakóhelyétől. Leginkább az 50+-osok és a 34 év alatti fiatalok, valamint a megyei jogú városokban élők kedvelik a baromfihúst. A húsvásárlás körülményeinek feltérképezésére megfigyelést (N=134 fő) végeztünk. A fogyasztók a szuper- és hipermarketeket, illetve hentesüzleteket preferálják a húsvásárlásnál és főként friss húst tesznek a kosarukba, amit a kiszolgálópultból kérnek. A csirkehús többnyire népszerűbb a megfigyelt fogyasztók számára, mint a sertéshús. A szárnyas húsok közül a csirkemell filé és a csontos csirkemell vezet. Egy vásárló átlagban 3 700 Ft-ot fizet ilyen termékekre egy bevásárlás alkalmával, bár a kapott értékek közötti szórás elég nagy. A húsok megvásárlása mintegy 10 percig tart. Baromfitermékeket a vevő azért vásárolja meg, mert szeretne élvezetesen és egészségesen táplálkozni, ennek megfelelően a baromfiipari vállalatoknak elsősorban nem termékeket, hanem előnyöket kell eladniuk a piacon.

    JEL-kód: M31