Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A jövő polgári perrendtartása madártávlatból
    115-127
    Megtekintések száma:
    136

    A polgári eljárásjogász szakmai közösség 2013 óta kisebb-nagyobb intenzitással foglalkozik a polgári perrendtartás újrakodifikálásával. ez a nagyjából fél évszázadonként esedékes feladat bizonyos tekintetben a végéhez közeledik azzal, hogy az igazságügyi miniszter közzétette a polgári perrendtartás tervezetét, megnyitva azt a társadalmi vitára, majd ezt követően a kormány támogatásától függően a Parlament elé terjesztésre. A T/11900. számú törvényjavaslatot 2016. szeptember 2-án nyújtotta be az igazságügyi miniszter. A szöveg tehát még egyáltalán nem kőbe vésett, számos fordulója volt azoknak az egyeztetéseknek és vitáknak, amikor kisebb-nagyobb változtatásokra kerülhetett sor, jelenleg a parlamenti vita zajlik. A koncepcionális kérdések azonban várhatóan már nem változnak. A tervezet ebből a szempontból alkalmas tehát annak megítélésére, hogy nagy vonalakban milyen perrendi szabályok fogják kormányozni a bírók és ügyvédek napjait, munkáját.