Jog- és államtudomány

A kollektív szerződés jogi természetéről

Megjelent:
December 13, 2019
Szerző
Megtekintés
Kulcsszavak
How To Cite
Kiválasztott formátum: APA
Puskás, Ágnes. (2019). A kollektív szerződés jogi természetéről. Pro Futuro, 9(2). https://doi.org/10.26521/Profuturo/1/2019/3783
Absztrakt

A kollektív szerződés jogi természete körül kialakult, több, mint egy évszázados vitában – bár többféle csoportosítás létezik, de – lényegében két álláspont körvonalazódik: az egyik a kollektív szerződésekre jogforrásként tekint, és azokat jogszabályhoz, szabályzathoz hasonlítja, a másik a kollektív szerződés szerződéses jellegének dominanciáját, vagy sajátos szerződési típuskén történő értelmezését hangsúlyozza. A tanulmány a különböző korszakok jogi szabályozásának fényében bemutatja ezen álláspontokat, és a hatályos Mt. alapján megvizsgálja, hogy a kollektív szerződések milyen kettős jellegzetességgel bírnak, illetve melyek azok a sajátosságai, amelyek az egyik illetve a másik álláspontot erősítik. Mindennek alapja az a meglátás, hogy a kollektív szerződéskötés alanyai (azaz a munkáltatók, munkáltatói érdekvédelmi szervetek és szakszervezetek) és érintettjei (a munkavállalók) szemszögéből a jogintézmény lényegesen eltérő jellegzetességgel bír, így mindaz, ami a megállapodást megkötők közötti viszonyban szerződésként jelenik meg, a munkavállalói oldalról – akarategyezségük teljes vagy részleges hiányában – szerződésként csupán kétségekkel értelmezhető.

Hivatkozások
  1. BALOGH Áron Péter: A kollektív szerződések nem létezése és érvénytelensége a Kúria döntéseinek fényében. Miskolci Jogi Szemle, 2017/2
  2. BERKE Gyula: A kollektív szerződés a magyar magánjogi gondolkodásban. Pécsi Munkajogi Közlemények, 2014, különszám
  3. BERKE Gyula: A kollektív szerződés a magyar munkajogban. Pécsi Munkajogi Közlemények, Monográfiák 2., Pécs, 2014
  4. BÍRÓ György: A kötelmi jog és a szerződéstan közös szabályai. Novotni Kiadó, Miskolc, 2001
  5. Blanpain, Roger (Editor in chief): International Encyclopedia for Labour Law and Labour Relations. Kluwer, The Hague, 1977, Vol. 13.
  6. Gyulavári Tamás (szerk): Munkajog. ELTE, Budapest, 2013
  7. HAGELMAYER Istvánné: A kollektív szerződés alapkérdései. Akadémiai kiadó, Budapest, 1979
  8. JAKAB András: Jogszabályok érvényessége, hatálya és alkalmazhatósága. Jogelméleti Szemle, 2001/2
  9. KISS György: A kollektív szerződés intézményének jelentősége és a kollektív szerződéskötési képesség szabályozása az új Munka Törvénykönyvében. Jogtudományi Közlöny, 1994/1
  10. KISS György: A piac és az emberi tényező. Balassa Kiadó, Budapest, 1995
  11. KISS György: A szakszervezetek jogdogmatikai helyzete és jogpolitikai lehetőségei a magyar munkajogi szabályozás alapján 1992-től napjainkig. In: Kiss György (szerk.), Szakszervezetek és kollektív szerződések az új Munka Törvénykönyvében, Akadémiai Kiadó, Budapest, 2015
  12. KISS György: Munkajog. Osiris, 2005
  13. KOVÁCS Erika: A kollektív szerződés jogi természete. Jura, 2011/1
  14. PERNECZKY Béla: A kollektív munkaszerződés. Grill, Budapest, 1938
  15. PRUGBERGER Tamás: A kollektív szerződés új magyar jogi szabályozása a nyugat-európai munkajog tükrében. Magyar Jog, 1992/12
  16. PRUGBERGER Tamás: Az új Ptk. és a munkajogi szabályozás, különös tekintettel az egyéni és a kollektív szerződésre. In: Tóth Hilda (szerk.): A munkajog és a polgári jog kodifikáció és funkcionális összefüggései. Novotni Kiadó, Miskolc, 2001
  17. PRUGBERGER Tamás–NÁDAS György: Európai és magyar összehasonlító munka- és közszolgálati jog. Complex, Budapest, 2014
  18. ROMÁN László: A munkajog alapintézményei I. Janus Pannonius Tudományegyetem, Pécs, 1998
  19. ROMÁN László: A szervezeti jellegű belső szabályzatok jogi természete különös tekintettel a kollektív szerződésre. Studia Iuridica Auctoritate Universitatis Pécs Publicata, Pécs, 1970
  20. ROMÁN László: Munkajog (elméleti alapvetés). Tankönyvkiadó, Budapest, 1989
  21. SIPKA Péter: A munkajogi felelősség alakulása a szocialista munkajogban. Profectus in Litteris IV, Debrecen, 2012
  22. SZABÓ Imre Szilárd: A kollektív szerződések szerepe a megújult munkajogi szabályozásban. Magyar Munkajog E-Folyóirat, 2015/1
  23. TÖRÖK Éva: A szerződés létrehozásának alapkérdései. HVG-Orac, Budapest, 2013
  24. VÉKÁS Lajos: Szerződési jog – Általános rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016
  25. VINCENTI Gusztáv: A munka szerződései. In: Szladits Károly (szerk.): Magyar magánjog, IV. Grill, Budapest, 1938–41, 561.
  26. WELTNER Andor: A kollektív szerződés intézménye. Jogtudományi Közlöny, 1967/9