Szemle

A mozaik színes üvegkockái: Recenzió Józsa Zoltán „Közigazgatás a 21. század elején” című kötetéről

Megjelent:
July 23, 2019
Szerző
Megtekintés
How To Cite
Kiválasztott formátum: APA
Antal, T. (2019). A mozaik színes üvegkockái: Recenzió Józsa Zoltán „Közigazgatás a 21. század elején” című kötetéről. Pro Futuro, 8(4), 107-112. https://doi.org/10.26521/Profuturo/2018/4/2895
Absztrakt

Sokszor ismételt – jóllehet kevésszer átgondolt, s inkább politikai felhanggal, mintsem szakmai megfontolás nyomán hangoztatott – közhely, hogy adott ország gazdaságának teljesítőképességét, versenyképességét döntő módon meghatározza, más hasonlóan fontos tényezők mellett, a közigazgatásának színvonala. A jó állam, jó kormányzás, jól működő gazdaság – legalább is a formál logika szerint – egymást feltételező fogalmak, jóllehet inkább normatív tartalmat sugallnak, mintsem tényszerűen bizonyított összefüggések láncolatát. 

Van-e egyáltalán tértől és időtől (kontextustól) független ismérve a jó államnak, s a jó kormányzásnak? Ha van, mennyire univerzális ez a modell, s mennyiben szolgálhat útmutatásként az egyes – merőben eltérő adottságokkal és sajátosságokkal bíró – országok számára? Úgy véljük, az univerzális ideáltípus kergetése helyett meg kell elégednünk a realitással – s ez sem kevés.  

Az egyes országok történeti múltja, alkotmányos berendezkedése, intézmény- és szervezetrendszere alkotja azt a vizsgálati terepet, melynek elemzése, ha nem is végleges, de viszonylagos érvényességű válaszokat adhat a kormányzás, a közigazgatás, a gazdaság és más társadalmi alrendszerek kapcsolatára.  

Mi jellemzi tehát a 21. század közigazgatását? Milyen új célok, értékek, módszerek állnak az európai országok közigazgatásának működése középpontjában? A nemzeti sajátosságokon túl kirajzolódnak-e azok a tendenciák, melyek az eltérő jegyek mellett közös kihívást jelentenek az egyes országok számára? Van-e olyan elméleti vagy gyakorlati hozadék, amely a hazai közigazgatás szellemi hátterét erősíti, vagy gyakorlati működését javíthatja?

Hosszan sorolhatók még az összehasonlító vizsgálatok szükségességét és indokoltságát alátámasztó érvek, melyek megerősítik a komparatisztika alkalmazásának rohamosan terjedő népszerűségét, szinte divattá válását. A szellemi profit nyilvánvaló, válasz adható a magát valamire is tartó tudomány alapkérdésére: mennyiben szolgálja a közigazgatás a társadalmi, gazdasági, kulturális jólét előmozdítását, a közérdek, a közjó érvényesülését, az egyének boldogulását?

A Józsa Zoltán új kötetébe foglalt tanulmányok e kérdésekre keresik a választ, nemzetközi és hazai példák elemzése, feldolgozása révén.