Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A kollektív szerződés jogi természetéről
    Megtekintések száma:
    513

    A kollektív szerződés jogi természete körül kialakult, több, mint egy évszázados vitában – bár többféle csoportosítás létezik, de – lényegében két álláspont körvonalazódik: az egyik a kollektív szerződésekre jogforrásként tekint, és azokat jogszabályhoz, szabályzathoz hasonlítja, a másik a kollektív szerződés szerződéses jellegének dominanciáját, vagy sajátos szerződési típuskén történő értelmezését hangsúlyozza. A tanulmány a különböző korszakok jogi szabályozásának fényében bemutatja ezen álláspontokat, és a hatályos Mt. alapján megvizsgálja, hogy a kollektív szerződések milyen kettős jellegzetességgel bírnak, illetve melyek azok a sajátosságai, amelyek az egyik illetve a másik álláspontot erősítik. Mindennek alapja az a meglátás, hogy a kollektív szerződéskötés alanyai (azaz a munkáltatók, munkáltatói érdekvédelmi szervetek és szakszervezetek) és érintettjei (a munkavállalók) szemszögéből a jogintézmény lényegesen eltérő jellegzetességgel bír, így mindaz, ami a megállapodást megkötők közötti viszonyban szerződésként jelenik meg, a munkavállalói oldalról – akarategyezségük teljes vagy részleges hiányában – szerződésként csupán kétségekkel értelmezhető.

  • A „bértárgyalások” és a hozzájuk kapcsolódó munkajogi és munkaügyi kapcsolati kihívások a köztulajdonban álló vállalatok által működtetett közszolgáltatások területén
    148-161
    Megtekintések száma:
    210

    Az állami és az önkormányzati közszolgáltatást nyújtó cégeknél több mint fél évig húzódott a 2021. évi bérfejlesztések rendezése, amely hároméves, úgynevezett „jövedelempolitikai” megállapodásokban manifesztálódott. A folyamat azonban jelen írás szempontjából leginkább a munkaügyi kapcsolatok vetülete miatt vált érdekessé és jogtudományi szempontból is elemezhetővé. Az elemzés során – a terjedelem adta keretek lehetőségei között – vizsgálom a bérmegállapodások folyamatát (annak munkajogi tartalmával és következményeivel), a köztulajdonra vonatkozó eltérő kollektív munkajogi szabályok elvi alapjait, végül a szektor sztrájkjogi szabályozásának újonnan felmerülő gyakorlati problémáit. 

  • Jogértelmezési kérdések a szakszervezet jogállásával kapcsolatban
    79-95
    Megtekintések száma:
    612

    Tanulmányomban – a teljesség igénye nélkül – néhány olyan, a gyakorlatban felmerülő jogértelmezési kérdést teszek elemzés tárgyává, melyek plasztikusan világítanak rá arra a kérdésre, hogy a tételes magyar munkajogi szabályozás egyes elemei milyen gyakorlati problémákat vetnek fel, és eltérő értelmezési lehetőségeket nyitnak meg a szakszervezetek jogállásával, illetve jogaik gyakorlásával összefüggésben. Ennek keretében vizsgálom a szakszervezetek jogi természetét, így magát az (elsősorban jogi) meghatározást és a szakszervezet célját, különös tekintettel a „munkaviszonyon túli” szervezkedési lehetőségekre. Ezt követően a jogálláshoz kapcsolódó státuszkérdések és polgári jogi tartalommal is bíró, ugyanakkor munkajogi szempontból idejétmúlt fogalmak bemutatására teszek kísérletet (a „tisztségviselő” és az ún. „felsőbb szerv” értelmezési lehetőségei). Végül a kollektív szerződés megkötéséhez kapcsolódóan a szakszervezeti szövetség kollektív szerződéskötési lehetőségeit vizsgálom, úgy, hogy az egyes vizsgált kérdésekhez de lege ferenda javaslatokat fogalmazok meg.