Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A szuverén alapok jogi háttere és nemzetgazdasági szerepvállalása
    151-169
    Megtekintések száma:
    119

    A jövő nemzedékeinek jóléte, valamint az államok és nemzetek jövőképében lényeges helyet elfoglaló stratégiai célok fontos eszközei a szuverén alapok. Ezek a jogi és gazdasági szempontból egyaránt rendkívül érdekes intézmények már hosszú ideje működnek, mégis viszonylag kevéssé ismertek, összehasonlítva például a fedezeti alapok (hedge fundok) sztármenedzsereinek ismertségével. Ez bizonyos szempontból érthető is, hiszen utóbbiak a befektetőik számára mesés vagyonokat keresnek – de ezt rövid távon teszik, rendkívüli kockázatok felvállalása mellett. Ugyanakkor a jövő generációinak boldogulásához és a hosszú távú célok megvalósításához az előbbiek – vagyis a szuverén alapok – járulhatnak hozzá jelentősebb mértékben. E tanulmány szerzője éppen emiatt érzi úgy, hogy tanulmánya – „Pro Futuro” – hozzájárulhat ahhoz, hogy a szuverén alapok alkalmazásának előremutató nemzetközi példáit hazai viszonyok közt is népszerűsítse. E közben összehasonlító jogi szemléletben kerül sor az intézmény nemzetközi szabályozásának elemzésére, majd annak összevetésére a hazai szabályozási környezettel.

  • A pénzügyi közvetítőrendszer a környezetvédelem szolgálatában, avagy a zöld pénzügyi megoldások
    129-140
    Megtekintések száma:
    179

    Jelen tanulmányban a pénzügyi szektor azon tevékenységeit és intézkedéseit mutatjuk be, amelyek a környezetvédelmet támogatják, és figyelemmel vannak az éghajlatváltozásra. Ennek érdekében a meglévő nemzetközi szervezetek olyan dokumentumokat fogadtak el, amelyek elősegítik a klímasemleges zöld pénzügyi megoldások fogyasztók általi használatát, illetve új nemzetközi szervezetek is alakultak kifejezetten ezzel a céllal. A legnagyobb eredményt elérő ilyen szervezet az NGFS, amely száznál is több taggal rendelkezik jelenleg. Láthatjuk, hogy a Magyar Nemzeti Bank is számos intézkedést hozott, programot hirdetett meg a pénzügyi szektor zöldítése érdekében.