Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A szociális munka gyakorlati kutatása
    Megtekintések száma:
    1777

    A tanulmány a szociális munka kutatásának ma már egy nemzetközileg dinamikusan fejlődő irányzatát, a gyakorlati kutatást mutatja be. Szándéka az új szemléletű és szellemiségű gyakorlati kutatások lehetőségeinek felvázolása, diskurzusok kezdeményezése. Továbbá motiváló szándékkal hozzájárulni e kutatások kimunkálásához, megszervezéséhez és kivitelezéséhez mind a professzionális, mind a gyakorlatban dolgozó szociális munkás kutatók számára. A különböző kutatási paradigmák, az ún. gyakorlati fordulat, a tudomány és gyakorlat viszonyának érintése alapján áttekintésre kerülnek a szociális munka gyakorlati kutatásával összefüggő, a szakmai és kutatói körökben folyó párbeszédek, e kutatások ismertebb definíciói, céljai, lényegi jegyei, tárgyai, tipológiái, metodológiái és nemzetközi szerveződései.

  • A kora gyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata II.
    Megtekintések száma:
    97

    A korai életszakaszban nyújtott prevenciós és intervenciós szolgáltatások kiemelt jelentőségűek a gyermek fejlődése, a család megerősítése és a társadalom jövője szempontjából. A kora gyermekkori intervenció elméleti megalapozása, a nemzetközi trendek és gyakorlat áttekintése segíti a hazai beavatkozási pontok meghatározását, az ellátórendszer fejlesztési irányainak kijelölését. A nemzetközi tapasztalatokra és a korábbi kutatási, fejlesztési eredményekre építve a koordinált, integrált, interdiszciplináris team működésen alapuló szolgáltatói rendszerek adaptálható elemeinek hazai modellbe való integrálása egy hatékonyabban működő rendszer kialakításához járul hozzá. Ezzel segítve elő, hogy az eltérő, megkésett fejlődésű és veszélyeztetett gyermekek problémája minél korábbi életkorban felismerésre és azonosításra kerüljön, és ennek nyomán családjaikkal együtt időben hozzájussanak a megfelelő, szükségletalapú ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz.

  • A kora gyermekkori intervenció elmélete és gyakorlata I. - Néhány elméleti és módszertani összefüggés
    Megtekintések száma:
    380

    A korai életszakaszban nyújtott prevenciós és intervenciós szolgáltatások kiemelt jelentőségűek a gyermek fejlődése, a család megerősítése és a társadalom jövője szempontjából. A kora gyermekkori intervenció elméleti megalapozása, a nemzetközi trendek és gyakorlat áttekintése segíti a hazai beavatkozási pontok meghatározását, az ellátórendszer fejlesztési irányainak kijelölését. A nemzetközi tapasztalatokra és a korábbi kutatási, fejlesztési eredményekre építve a koordinált, integrált, interdiszciplináris team működésen alapuló szolgáltatói rendszerek adaptálható elemeinek hazai modellbe való integrálása egy hatékonyabban működő rendszer kialakításához járul hozzá. Ezzel segítve elő, hogy az eltérő, megkésett fejlődésű és veszélyeztetett gyermekek problémája minél korábbi életkorban felismerésre és azonosításra kerüljön, és ennek nyomán családjaikkal együtt időben hozzájussanak a megfelelő, szükségletalapú ellátásokhoz, szolgáltatásokhoz.

  • Az egyénközpontú megközelítés története, módszertana, és alkalmazhatósága Magyarországon
    Megtekintések száma:
    66

    Írásom témája az egyénközpontú megközelítés története és módszertana a fogyatékos személyekkel való segítő munka kapcsán. Célom, hogy bemutassam a megközelítés mögött húzódó értékeket és alapelveket, valamint az egyénközpontú tervezés elméletét és gyakorlatát. Mivel hazánkban még nincs példa ennek az eszköznek az alkalmazására, ezért a nemzetközi gyakorlaton keresztül szemléltetem megvalósítását lépésről lépésre. Továbbá azt vizsgálom, hogy milyen nehézségekbe ütközik a módszer magyarországi alkalmazhatósága, és hogyan lehetne a kitagolás során segítségünkre.