Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Tapolcai szervezetek és szakembereik fejlődési lehetőségei az interprofesszionális kooperációban
    Megtekintések száma:
    318

    2018–2020 közötti időszakban Tapolca városában két szervezet is (Szociális és Egészségügyi Alapellátási Intézet, illetve a Baptista Szeretetszolgálat Országos Szociális Segítő Központ) mentálhigiénés szemléletű, prevenciós jellegű, szenvedélybetegségek megelőzését célzó programokat indított. Jelen tanulmányban a fókusz a programok apropóján létrejött együttműködéseken, illetve a szakemberek motiváltságán van, a programokba való bekapcsolódás szempontjából. Alapkérdést jelent, hogy a szociális szakemberekre, az általuk nyújtott szolgáltatásokra (főként a szociális munkára) a kialakult együttműködések milyen hatást gyakorolnak a továbbiakban. Az eredmények kiértékelésében bebizonyosodott, hogy a jelenlévő társadalmi problémákra történő reagálás minden szektor számára fontos, ezt közös ügyként lehet megfogalmazni. A programok által megismert új technikákban lehetőséget látnak a szakemberek a kezelésre, ez szintén alapja lehet a közös munkának. Elmondható tehát, hogy a városban jelen van az interprofesszionális együttműködés, mely erős alapja az interdiszciplináris szakmaiság kiépítésének. Azonban a programokba alapvetően a szociális és az oktatási terület kapcsolódott be, ezért még nem beszélhetünk városi szinten az interdiszciplináris együttműködés teljes mértékű előmozdításáról.

  • Az együttműködés a szociális munka egyik kulcsa és eszköze
    Megtekintések száma:
    901

    Az együttműködés különböző kérdéseit vizsgálva a tanulmány a vonatkozó nemzetközi és hazai szakirodalomból és a magyar szociális munka jelenlegi gyakorlatából indul ki. A modern szociális munkát meghatározó szellemiségek és a világszerte elfogadott szociálismunka-definíciók összefüggésében sorakoznak fel érvek a professzionális segítő tevékenység egyik alapvető minőségi jellemzője, az együttműködés mellett. Kulcselemeit rendszerben értelmezve az interakciók területeit egy ún. intermodell mutatja be, továbbá az együttműködés mint a szociális munkás kulcskompetenciájaként kerül bemutatásra. Felvázolásra kerülnek az együttműködés minőségi jellemzői: dinamikája, tanulhatósága-fejleszthetősége, közösségi és interprofesszionális jellege, végezetül szóba kerülnek az együttműködést nehezítő tényezők is.

  • Szakmaközi együttműködés a szociális szolgáltatásokban - gyakorlat és kutatás összefüggéseiben
    Megtekintések száma:
    385

    A tanulmány a hazai tudományos és szakmai életben hiányt pótló módon arra keresi a választ, hogy a szociális (illetve egészségügyi) szakemberek miként vélekednek a szakmaközi (interprofesszionális) együttműködés lényegéről, valóságáról, milyen tevékenységeket tekintenek annak, vagyis milyen lehetőségeit használják a gyakorlatban, milyen módokon végzik ezeket a tevékenységeket, és milyen mérhető eredményei vannak ezeknek a tevékenységeknek. A különböző módszerekkel és több szinten felvett interjúk lehetőséget adtak arra, hogy az együttműködésekről való szakmai gondolkodást mélyebb összefüggésekbe ágyazzuk, a jelen helyzetből okulva pedig jövőirányú fejlesztési lehetőségeket is vázoljunk.

  • Eszközfejlesztési kísérlet az iskolai bántalmazás megelőzésére
    Megtekintések száma:
    288

    Iskolai bántalmazással bizonyára mindenki találkozott már életében, ha máshogy nem, szemlélőként. Ezek az események nagy károkat tudnak okozni egy kisgyermekben, amik hatással vannak a szocializációjára, pszichés egészségére, nem csak gyermekkorban, hanem a későbbiekben is, sőt, számos esetben öngyilkossághoz vezethetnek. Mindezek ellenére kevés megelőzésre kidolgozott módszer és eszköz létezik, és ezek sem elterjedtek az oktatásban.

    Ezek a gondolatok hatottak inspirálóan, amikor interprofesszionális projektmunka keretei között létrehozásra került az iskolai erőszak megelőzését célzó érzékenyítő doboz, mint eszköz és a hozzá tartozó módszertani javaslat. Az eszköz célja az, hogy a pedagógia és szociális munka alapjait integrálva, hatékony lehetőséget ajánljunk pedagógusoknak, szociális munkásoknak a téma felvetésére, a probléma kezelésére. A módszertan a tapasztalati tanulás és a prevenció alapelveit használja, igazodva azokhoz a keretekhez, melyek egy iskolában az ott megjelenő, az erőszakkal találkozó pedagógusok és óvodai, iskolai szociális segítők számára adottak.

    A tanulmány a fejlesztési munka folyamatát, az eszközhasználat ajánlását és a gyermekcsoportokkal végzett tesztelés eredményeit mutatja be.

  • A szakmai kultúra és az intézményi kultúra, valamint az intézményi és társadalmi környezet szerepe a szociális munkában
    Megtekintések száma:
    150

    A szerző tanulmányában, egy rendszerszemléletű megközelítésben áttekintést nyújt a hazai szociális munka helyzetéről, elemezve a szakmai és intézményi kultúra, valamint az intézményi és társadalmi környezet szerepét ennek alakulásában.
    Elemzésében kiemeli, hogy a képzések során formálódó szakmai kultúra és a szociális ellátórendszer mindennapi gyakorlatát meghatározó intézményi kultúra között gyakran jelentős távolság tapasztalható. Ennek okait elemezve kiemeli a képzések elszakadását a gyakorlatot képviselő intézményektől, valamint a szociális munkának mint professziónak bizonytalan megítélését és elégtelen szakmai érdekérvényesítését. Ez különösen megnehezíti az intézményközi együttműködést és egy korszerű interprofesszionális gyakorlat kialakítását. Fontosnak tartja a szociális szakma társadalmi megítélésének és elfogadásának erősítését és a szociális munka szakmai pozícióinak védelmét. A tanulmány végén kísérletet tesz arra, hogy ajánlásokat fogalmazzon meg a szociális munka hazai helyzetét javító teendőkről.

  • Az interprofesszionális együttműködés gyakorlati lehetőségei cukorbetegséggel élő gyermekek családjainak komplex támogatásában
    Megtekintések száma:
    100

    A munkát a győri Széchenyi István Egyetem közösségi és civil tanulmányok mesterképzés hallgatójaként kezdtem el, és diplomadolgozatban összegeztem. Egy hosszú évekre tervezett tevékenység kezdeti szakaszában járok, de a folyamat első eredményei biztatóak. Személyes érintettségem okán, korábbi, más tartós betegséggel összefüggő gyakorlati tapasztalataimat felhasználva szerettem volna létrehozni egy elsősorban pszichés támogatást nyújtó programot olyan családok számára, akiknek gyermeke cukorbetegséggel él. Mivel támogatáson alapuló programszerű működésben gondolkodtam, a mentorprogram kifejezést kezdtem használni – így jelen tanulmányban is így hivatkozom rá. Munkámat azzal a céllal kezdtem el, hogy létrejöjjön egy komplex módszer, valamint alakuljon a program köré szerveződő segítő közösség, amely (jelenleg alapítás alatt álló) szervezeti keretek között, folyamatosan működik, fejlődik, és reményeim szerint országos hálózattá válik. A mentorprogram megvalósítása során jellemzően az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyermekek családjaira koncentrálok.

  • Az interprofesszionális (szociális) munka nemzetközi repertóriuma
    Megtekintések száma:
    32

    Az összeállításban az 1988−2014 között a témában angol nyelven kiadott/megjelent könyvek, cikkek, írások, tanulmányok, kiadványok szerepelnek.