Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Szociális munka virtuális térben
    Megtekintések száma:
    190

    A Covid-19 világjárvány miatt kialakult egészségügyi válság új, váratlan helyzetbe hozta a szociális munkásokat képző egyetemeket is. A pandémia időszaka alatt szervezett „on-line” szemeszterek során egyre többször hangzott el a kérdés: hogyan lehet a szociális munkások számára gyakorlatalapú képzési programot szervezni „karanténban”? Hogyan fejleszthetők a szakmához elengedhetetlenül szükséges gyakorlati készségek, ha a tereptanárokkal, a szociális szolgáltatókkal és a célcsoporttal korlátozott a kapcsolattartás?
    A megváltozott körülményeket figyelembe véve és azt feltételezve, hogy a világ nem lesz ugyanaz a világjárvány után, mint annak előtte, úgy véltük, itt az ideje a szociális munkások gyakorlati képzésének és munkaformáinak újra gondolására és olyan technikák, gyakorlati képzési módszerek megismerésére, amelyek jobban megfelelnek egyfelől a környezeti kihívásoknak, másfelől az egyetemekre belépő, 21. századi digitális generációhoz tartozó hallgatók kompetenciáinak, tanulási formáinak.
    Az „on-line szemeszterek” időszakában kialakult képzési innovációk és a gyakorlati képzés során is hatékonyan alkalmazható jó gyakorlatok megismerése érdekében a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának szociális munkás képzésében résztvevő tereptanárok és hallgatók körében fókuszcsoportos interjúkat szerveztünk, hogy a következő kérdésekre választ kapjunk: Milyen új gyakorlati képzési formák alakultak ki a „karantén” időszakban? Milyen előnyei vannak az online oktatásnak? Mit tartanának meg a tereptanárok a jelenleg kikísérletezett munkaformákból a válság utáni időszakban?
    Kutatásunk első eredményei azt bizonyítják, hogy a szociális munkás képzést is erősen érintő korlátozások a várakozásokkal ellentétben nem szükségszerűen jártak kizárólag veszteségekkel az oktatási formákat illetően. Sok vonatkozásban a képzési lehetőségek a személyes találkozások korlátozásának idején még bővültek is. A digitális eszközök és munkaformák intenzív használatával ugyanis elérhetővé váltak pl. távoli helyszínek, célcsoportok, speciális tudáselemek kerültek be a képzésbe, új lehetőségek nyíltak a személyes készségek fejlesztésére és a digitális szociális munka jelenleginél jóval szélesebb körű alkalmazására.
    Kutatásunk eredményeit összefoglaló tanulmányunkban a szociális munkás hallgatók gyakorlati képzését érintő, a pandémia okozta válsághelyzettel kapcsolatban megjelenő kételyeket, a kihívásokra adott válaszokat és képzési innovációkat mutatjuk be.

  • A szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használata
    Megtekintések száma:
    461

    A tanulmányban a szociális szakemberek digitális technológia és közösségi média használatát vizsgáló kutatás eredményei kerülnek bemutatásra. A kutatás kvantitatív módszerrel zajlott, 337 fő töltötte ki az online kérdőívet. Vizsgáltam a szociális szakemberek attitűdjeit és igényeit, informatikai jártasságát, digitális műveltségét, a közösségi média használat jellemzőit, különös tekintettel a kliensekkel való online kapcsolatra és a tudatos médiahasználatra. Az eredmények szerint a szociális szakemberek attitűdjei pozitívak a technológia használattal kapcsolatban. A kliensekkel való online kapcsolattartás igen elterjedt, azonban a válaszadók szerint az intézmények többségében erre vonatkozóan nincs semmilyen ajánlás vagy szabályozás. Informatikai, digitális kompetencia fejlesztő képzésen 10-ből 7 válaszadó soha nem vett részt és a legtöbben úgy látják, hogy tanulmányaik során sem kaptak megfelelő felkészítést az infokommunikációs technológiák használatára vonatkozóan. Igényük lenne új eszközök és programok beszerzésének támogatására, valamint útmutatókra, ajánlásokra a segítők technológia és közösségi média használatára vonatkozóan. A tanulmány a kutatási eredmények összefoglalásával és fejlesztési javaslatok megfogalmazásával zárul.

  • A Szociális Szakma Digitális Archívuma
    Megtekintések száma:
    34

    A címmel ellentétben a következő cikkben nem a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár, a Szociális Innováció Alapítvány és a Szociális Szakmai Szövetség által létrehozott weboldalról lesz szó, hanem a Pécsi Tudományegyetem Illyés Gyula Kar (PTE IGYK) Szociális Munka és Szociálpolitikai Intézetének[1] egyik kurzusát mutatom be, amely ugyanezt a nevet viseli, de célja a szociálismunka-professzióval kapcsolatos élményszerű tanulás, saját tapasztalatok segítségével.