Keresés
Keresési eredmények
-
Szakmai életutak az ifjúsági munkában – Varga János
Megtekintések száma:176Sorozatunk jelen darabja valójában három életútról szól. Varga János élete 10 éves kora óta kapcsolódik a kevéssel korábban alakult újpesti víziúttörő-közösséghez, melynek vezetését a 70-es évek közepétől kezdődő évtizedben – hangsúlyozott lépések nélkül – adta át neki az alapító, Szabó József. Tehát egy 1957 óta élő közösség és annak két vezetője életútját mutatja be Varga János. Szabó József megőrizte a csapat dokumentumait, Varga János ebben is követi elődjét, így a csapat teljes történetére vonatkozó hivatalos iratok, jegyzetek és gazdag fotóanyag is rendelkezésre áll, amihez kapcsolódnak az úttörő technikai állomáson 56 előtt készített MTI-fotók. A gyűjteménynek része az a levél is, amiben Szabó József pedagógiai munkássága legfontosabb eredményének nevezte a vízicsapatot, és azt, hogy az méltó vezető kezében fennmarad.