Keresés

Keresési eredmények

• Neo-hobbesiánus demokrácia: A modus vivendi elmélete és a demokratikus legitimáció

  25-41

  Pap Milán

  Megtekintések száma:

  16

  A kortárs politikaelméletben a rawlsi liberális konstruktivizmust az elmúlt években a politikai
  realizmus elméletei vették kritikai össztűz alá. A realista liberalizmus egyik fő teoretikusa, John
  Gray a társadalmi együttélés olyan neo-hobbesiánus modelljére helyezi a hangsúlyt, amely a
  politikai élet alapvetően konfliktusos voltából indul ki; a társadalmi értékek és életformák
  gyakorta előforduló összemérhetetlenségét feltételezi a modern multikulturális társadalmakban.
  Az ilyen értelemben vett értékpluralizmus kontextusában a politikai realisták a modus vivendi
  eszméjét fogalmazzák meg. Posztmodern elméletként a modus vivendi inkább egy pragmatikus
  és eljárásaiban nyitott teória, szemben a deontológiai morális elvekre alapozott filozófiai
  konstrukciókkal. A modus vivendi elméletének kidolgozói a társadalmi csoportok békés együttélésének
  és a politikai közösség egy morális minimumának teoretizálására tesznek kísérletet. Az
  elmélet nagy hiányossága azonban, hogy nem számol a demokrácia eszméjével, ami viszont két
  okból is hasznos lehet a modus vivendi teóriájára tekintettel. Először is, a mai politikai rendszerek
  elképzelhetetlenek, vagy minimum botrányosak, a demokratikus legitimáció valamely
  formája nélkül. Másrészről pedig, számot kell vetnünk a különböző liberális projektek, úgy is,
  mint a liberális multikulturalizmus kimerülésének. Az alkotmányos védelem mellett a demokrácia
  védelme azzal is jár, hogy hogyan tud az egyes kultúrák és egyéb társadalmi csoportok között
  egyensúlyt teremteni a modern társadalmakban. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy a
  demokratikus legitimáció fogalmát a modus vivendi elméletének fényében világítsam meg.