Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A hitelszövetkezetek gazdaságélénkítési szerepe Kárpátalján összefüggésben az Egán Ede-terv megvalósításával
    30-62
    Megtekintések száma:
    9

    A tanulmány célja, hogy a kárpátaljai üzleti környezet bemutatásával, valamint egy sajátos
    szektor (hitelszövetkezetek) kiemelése révén bemutatásra kerüljenek az elmúlt években megjelenő
    vállalkozások versenyképességét javító magyarországi gazdasági támogatások sajátosságai.
    A tanulmány készítésének az időszakában még nem áll rendelkezésre olyan mértékű
    statisztikai adat, hogy egzakt módon bemutassuk a támogatások hatásfokát, viszont az első
    évek tapasztalatai alapján le tudjuk szűrni azokat a devianciákat, kisebb kiigazításra szükséges
    elemeket, amelyek javíthatják a tervek megvalósulását. Másik oldalról – s ez jelenti a tanulmány
    központi súlyát – az a szerzők meglátása, hogy fontos a vissza nem térítendő támogatásokon
    túl olyan mikro, kvázi szövetkezeti hitelek folyósítása is, ami a gazdaságélénkítés folyamatát
    önjáróvá teszi, s ezzel hosszabb távra biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások tőkeellátottságának
    fokozását. Erre jó eszköz lehet az Ukrajnában már elterjedt, Kárpátalján is honos,
    de a magyar térségben, napjainkban, nem jellemző hitelszövetkezeti rendszer felélesztése, s a
    gazdasági rendszerünkbe való beágyazottságának a javítása. E rendszer helyzetértékelését és
    jövőre vonatkozó elvi javaslatait fogalmazza meg ez az írás.