Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A CSALÁD SZEREPE A MUNKAVÁLLALÁSBAN EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN
    7-19
    Megtekintések száma:
    301

    A család mint elsődleges szocializációs színtér szerepe egész életünk során jelentős. A hozott kulturális tőke, a szülői minták, a testvérkapcsolatok egyaránt kiemelkedő hatással bírnak a tanulmányi és nem-tanulmányi eredményességre, a szociális kapcsolathálóra, az intra- és intergenerációs beágyazottságra, valamint a tanulmányok melletti munkavállalásra is. A család szerkezetében bekövetkező változás azonban negatív irányba befolyásolhatja a gyermek fejlődését, csökkenhet tanulmányi és nem-tanulmányi eredményessége (Engler, 2016), valamint az egészségkockázati magatartásformák prevalenciája is magasabb (Kovács és Nagy, 2017). Ráadásul a család által biztosított financiális tőke alacsonyabb szintje okán a non-intakt családszerkezetben felnőtt fiatalok gyakran már egyetemi, vagy akár középiskolai tanulmányaik során is kénytelenek munkát vállalni önfenntartásuk biztosítása érdekében. A Background Effects of Students – Today (BEST 2020) kutatásban a Debreceni Egyetem hallgatóinak családdal és munkával kapcsolatos attitűdjeit vizsgáltuk a családszerkezet függvényében, kitérve a gyermekkori meseolvasási tapasztalatokra. A demográfiai kérdések mellett a család szerkezetében történt változások, a gyermekkori meseolvasási szokások, valamint a munkavállalással kapcsolatos attitűdök vizsgálatára került sor (N=159). A hallgatók 25,6%-ának elváltak a szülei, 24,3%-uk az édesanyjával nőtt fel. 86,5%-uknak olvastak gyermekkorában mesét, többnyire (75%) minden nap, jellemzően az édesanyák. A gyermekkori meseolvasási tapasztalatokban nem áll fenn jelentős különbség a családszerkezet alapján (p=0,322). Bár az elvált szülők gyermekei körében magasabb a munkavégzés aránya, a jelentős különbség az első munkavállalás életkorában található. Az eredmények alapján a szülők az egyetemi tanulmányokat igyekeznek legalább részben támogatni, egyéb erőforrásokat azonban feltehetően nem tudnak biztosítani, amely munkavállalásra késztetheti a tanulókat. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a család szerepe a fiatalok korai munkavállalásában is jelentős, a család szerkezetében beállt változás pedig növeli az egyetemi tanulmányok melletti munkavállalás arányát, amelynek hátterében elsősorban a család financiális állapota áll.

  • A NÁZÁRETI ISKOLA, MINT EGY STIMULUS AZ AGNUS DEI CSALÁDI KÖZÖSSÉG BIBLIAI FORMÁCIÓJÁBAN
    103-108
    Megtekintések száma:
    113

    Minden család bátorítást keres lelki és társadalmi növekedéséhez. A tanulmány az Agnus Dei családi közösség 30 tagja körében végzett kutatást mutatja be, melyben feltártuk a bibliai szöveg - különösen Márk evangéliumának hatását - azokra a házaspárokra, akik napi nehézségekkel szembesülnek a gyermeknevelésben, és a felnőttek személyes fejlődésében. A tanulmány íróját a szent család szereplői: József, Mária és Jézus ihlették. Jézus, a fiú názáreti nevelése lehetővé tette szülei személyes lelki formálódását. Ez a rész alkotja a tanulmány első részét. Ezt követi egy, az Agnus Dei családi közösség tagjai körében végzett felmérés. A kutatás megmutatta, hogy nagy az érdeklődés Isten igéje iránt. Az év során a jelenlévőknek lehetőségük volt meghallgatni a Márk evangéliumához fűzött kommentárokat. Bizonyos gyakorlatok mellett utasításokat alkalmaztak a mindennapi életben. Az eredmények azt mutatták, hogy családi közösségüket Isten igéje formálta újra. Érezték az interperszonális kapcsolatokban megjelenő javulást a családban, de a közösségben is. A názáreti iskola valójában a katekézis minden résztvevője számára ösztönzővé vált. A családnevelés bibliai módszerei pozitív eredményeket mutatnak.

  • FELNŐTTEK EGÉSZSÉG MAGATARTÁSA A SPORT ÉS CSALÁDI SZERKEZET SZERINT
    27-37
    Megtekintések száma:
    119

       Az egészségtudatos életvitel meghatározó tényező egészségi állapotunk tekintetében, kiemelkedő szereppel bír az optimális egészségi állapot megőrzésében és a krónikus betegségek megelőzésében egyaránt (Conner, 2005). A család és a szülők szerepe még jelentős; a gyermekek egyre inkább kortársaik felé nyitnak, ám a család támogató bázisként ott matad a háttérben (Kovács & Pikó, 2009). Ugyanakkor a családban bekövetkező  krízis okán nem tud teljesülni ez a funkció, s komoly stressz forrást jelent a fiatal számára, növelve az egészségkárosító magatartásformák kipróbálásának vagy akár hosszú távú fennmaradásának esélyét (Bramlett & Blumber, 2007). Kutatásunk célja a dohányzás, lerészegedés, valamint illegális szerhasználat kipróbálását, valamint a sportolást vizsgáljuk meg 10. osztályos tanulók körében három megyében, a FASCES-OKM 2015 alapján.

       Az eredmények alapján a sportolás önmagában nincs jelentős hatással a vizsgált változókra, ugyanakkor protektív tényezőként tekithető. A családszerkezet sem számít szignifikánsan befolyásoló tényezőnek önmagában véve, ugyanakkor a társas faktorok mediáló szerepe jól látható a dohányzásban, alkoholfogyasztásban és füvezésben egyaránt.

  • GENERÁCIÓK KÖZÖTTI KAPCSOLAT MEGERŐSÍTÉSÉNEK LEHETŐSÉGEI ÉS JÓ GYAKORLATAI KÖZÉP-EURÓPÁBAN – ÖSSZEHASONLÍTÓ ELEMZÉS
    109-126
    Megtekintések száma:
    210

    “A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok megismerése és cseréje” címmel végeztünk kutatást az EFOP-5.2.2.-17-2017-00048 projekt azonosító számú „A család társadalmi szerepét erősítő jó gyakorlatok Kárpát-medencei kutatása a Hajdúsámsoni Református Egyházközség és a Családpedagógiai Egyesület együttműködésében” pályázati projekthez kapcsolódóan. Online kérdőívet készítettünk a humánszolgáltatásban dolgozó szakemberek számára. A kérdőív elsősorban generációk közti kapcsolatok erősítését példázó jó gyakorlatok feltárását szolgálta, a családi közösségek összetartásának és erősítésének, valamint a mai családokat megismerő különféle lehetőségeknek a középpontba állításával. Célunk volt a több generációt megmozgató programokkal kapcsolatos jó gyakorlatok összegyűjtésének a felvállalása a generációkat érintő motivációk feltárásával. Jelen tanulmányunkban az ezekkel kapcsolatos eredményeinket foglaljuk össze.

  • FOGYATÉKOS GYEREKEK TESTVÉREINEK TAPASZTALATAI ÉS TÁMOGATÁSI SZÜKSÉGLETEI
    69-81
    Megtekintések száma:
    332

    Nagyon sok olyan különleges bánásmódot igénylő gyermek van, akinek a testvérei hosszabb ideig játszanak fontos szerepet az életükben, mint más családtagok.  A meghosszabbodó születéskor várható élettartam és a mélyülő fogyatékosság magával hozza a magasabb gondozási igényt. Amikor a szülők megöregszenek, gyakran a testvérek lesznek a gondviselők. Meyer és Vadasy (2007) úgy találta, hogy ha a sajátos nevelési igényű gyermekek testvérei megfelelő támogatást és tájékoztatást kapnak felnevelésük/felnövekedésük során, akkor a sajátos nevelési igényű testvér jól-léte is növekedést mutat. A sajátos nevelési igényű gyermekkel való kapcsolat növeli az önbecsülést és az alkalmazkodóképességet; a befolyás lehet pozitív és negatív is (Burke, 2008).  A sajátos nevelési igényű gyermek szüleinek számos lehetőségük van, hogy tájékoztatást vagy segítséget kapjanak a család számára pl. orvosok, terapeuták, szakértők, tanárok, könyvek stb. A testvérek az információkat többnyire a szüleiktől kapják. Szükség van olyan kutatásokra, melyek feltárják, milyen élményekre van szükségük a fogyatékkal élő gyerekek testvéreinek, hogyan lehet a szükségleteiket és a jól-létüket biztosítani és milyen támogatást igényelnek. Jelen tanulmány célja, hogy bemutassa a sajátos nevelési igényű gyerekek testvéreinek élményeit, megpróbálja értelmezni, hogy milyen támogatásra van szükségek, valamint a támogató csoportokra és táborokra való igényüket.

  • FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK FELSŐFOKÚ TANULMÁNYAIT TÁMOGATÓ TÉNYEZŐK EGY KUTATÁS TÜKRÉBEN
    85-99
    Megtekintések száma:
    193

    A fogyatékossággal élő személyeket nagyobb mértékben érinti a szegénység kockázata más társadalmi csoportokhoz képest. Ennek egyik oka a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci helyzetével magyarázható, mivel foglalkoztatottságuk rendkívül alacsony, elsősorban társadalmi juttatások biztosítják létfenntartásukat. A megfelelő életminőség elérése egyik legfőbb garanciája a munkából származó jövedelem. Minél magasabb az iskolai végzettsége a munkavállalónak annál nagyobb az esélye annak, hogy érdeklődésének és képességeinek megfelelő munkát tud végezni. A fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettsége azonban elmarad a többségi társadalom tagjaitól, felsőfokú végzettségük pedig különösen alacsony. Az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében a fogyatékossággal élő személyek kedvezményeket, támogatásokat vehetnek igénybe továbbtanulásuk, valamint tanulmányaik során. A kutatás kvalitatív, féligstrukturált interjú módszerével tárja fel, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások hogyan segítik a fogyatékossággal élő hallgatók felsőfokú tanulmányait, támogatják-e álláskeresésüket, munkaerő-piaci beilleszkedésüket. A kutatás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy a családi háttér, illetve a korábbi (általános és közép-) iskolai tanulmányok hogyan járultak hozzá a megkérdezettek továbbtanulásához.­ A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások eredményesen járulnak hozzá a tanulmányok sikeres befejezéséhez, illetve a további munkaerő-piaci szerepvállaláshoz. A család és a szülők, valamint az integrált keretek között folytatott tanulmányok jelentős szerepet játszanak abban, hogy a fogyatékossággal élő diákok az egyetemi továbbtanulás mellett döntenek.

  • BERETTYÓÚJFALUN ÉLŐ FOGYATÉKOS GYERMEKET NEVELŐ CSALÁDOK ÉLETKÖRÜLMÉNYEI
    7-23
    Megtekintések száma:
    65

    Bass (2004) országos adatgyűjtés keretében vizsgálta a súlyosan fogyatékos gyermeket nevelő családok életkörülményeit. Kutatási eredményei egy közel húsz évvel ezelőtti állapotot tükröznek. Jelen tanulmány célja Bass (2004) kutatási eredményeit összevessük a mai, 2020-as években tapasztalt, Berettyóújfalun élő interjúalanyok életkörülményeinek eredményeivel, feltárva, milyen változások történtek az elmúlt évek során életmódjukban, családi viszonyaikban, jövővel kapcsolatos elképzeléseikben. Kvalitatív interjú segítségével tártuk fel tíz Berettyóújfalun élő család életkörülményeinek jellemzőit. Kutatási eredményeink szerint pozitív tendenciák figyelhetők meg a családok szociális helyzetében, kapcsolatrendszerében, a szülők gazdasági aktivitásában, de továbbra is nehézségekkel és hátrányokkal szembesülnek a közszolgáltatásokhoz való hozzáférésben, és a gyermekük hosszútávú jövőjének biztosításában.

  • AZ OKTATÁS ELSŐ LÉPÉSEI A CSALÁDBAN – A KORAGYERMEKKORI PREVENCIÓ ÉS INTERVENCIÓ LEHETŐSÉGEI A DE-KK GYERMEKKLINIKÁN
    109-116
    Megtekintések száma:
    203

    Magyarországon a koraszülés szinte népbetegségnek tekinthető jelenség, évente mintegy 8000 gyermek születik korán, vagyis a 37. gesztációs hét előtt. A Debreceni Egyetem Gyermekklinikáján a Gyermeklélektani és Pszichoszomatikus Osztályunk azért dolgozik, hogy a koraszülött vagy más egyéb rizikócsoportba tartozó gyermekek esetében a fejlődésneurológiai késés kockázatát a minimálisra csökkentsük. Ennek érdekében mind a prevenció, mind az intervenció szintjén segítjük a családok életét. A szülő edukáció, a szülőcsoportok szervezése, a nevelési tanácsadás lehetőséget nyújt számunkra abban, hogy megismertessük a szülőket a segítség igénybevételének lehetőségeivel. A fejezetben röviden ismertetjük a prevenció (szűrővizsgálatok, diagnosztika) és intervenció (szülőcsoport, zeneterápia, állat-asszisztált terápia, szenzoros érzékenyítő tréning) lehetőségeit, bemutatjuk az egyik legkorszerűbb fejlődésvizsgáló eszközt, a Bayley-III (Bayley Csecsemő és Kisgyermek Skálák, Harmadik kiadás) diagnosztikai és szűrőtesztet, valamint kitérünk a napjainkat átíró COVID-19 járványhelyzet családi vonatkozásaira. Szemléletünk alapját képezi, hogy az egészséges és kiegyensúlyozott fejlődés érdekében, a gyermek mellett fontos, hogy a család egésze is megfelelő ellátást, segítséget kapjon. A szülői hatékonyság támogatása, erősítése a szakemberek részéről fontos lépés, mellyel a szülő képes gyermeke egyéni sajátosságait figyelembe véve olyan nevelési módot megvalósítani, mely által fejlődik, erősödik a gyermek alkalmazkodóképessége, teherbírása, szociális készsége.

  • A MEGFELELŐ OKTATÁSI INTÉZMÉNY KIVÁLASZTÁSÁNÁL MEGJELENŐ TÁRSADALMI ELVÁRÁSOK
    35-47
    Megtekintések száma:
    98

    Több mint 1000 egyházi fenntartású köznevelési intézmény működik jelenleg Magyarországon, így a felekezeti oktatásügy napjainkban újra igen aktuális kérdéssé vált. Az expanzió számos okra vezethető vissza, amelyhez kiindulópontként azt az 1990-es törvényt tekinthetjük, amely a lelkiismereti és vallásszabadságról rendelkezik. Ennek eredményeképpen a rendszerváltás óta az egyház iskolafenntartó is lett, ami új kihívásokat jelent, illetve folyamatosan új elvárásokat is támaszt vele szemben. A felekezeti iskoláknak közfinanszírozású intézményként egyeztetni kell saját oktatási/nevelési küldetését az állam és az iskolaválasztók elvárásaival. Az iskolaválasztás determinánsait számos kutató vizsgálta nemzetközi és hazai szinten is (Bell 2009, Dronkers 1995, Ferenc-Séra 2001, Kertesi 2005, Korzenszky 1997). Feltételezhetjük, hogy az iskola a társadalmi mobilitás eszközeként a szülők szemében gyermekük boldogulásának lehetőségét villantja fel. Az iskolaválasztás determinánsai országonként és koronként változóak lehetnek, mégis vannak viszonylag állandónak tekinthető faktorok. Ilyenek lehetnek a lakókörnyezet, a szülők társadalmi státusza, iskolai végzettsége, vallásossága, kulturális tőkéje, hite az iskolában, mint a társadalmi mobilitás eszközében, jövőképe, illetve tájékozottságuk az iskolaválasztási lehetőségekről. Meghatározó determináns lehet továbbá a család összetétele és koherenciája.  Feltételezhetjük, hogy a felekezeti-, az állami-, alapítványi iskolákat választó iskola felhasználók motivációi eltérők lehetnek. Az is valószínűsíthető, hogy az iskola szintje – alap vagy középfok – is befolyásolja az iskolaválasztók attitüdjeit. Jelen tanulmány célja, hogy a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolák választói körében végzett kérdőíves empirikus kutatás eredményeit ismertessem, illetve azokat tágabb értelmezési keretbe helyezve olyan társadalmi szintű összefüggéseket keressek, amelyek segíthetnek megismerni az egyházakkal, mint iskolafenntartókkal szemben megfogalmazott elvárásokat, illetve aggályokat.  

  • KÉTNYELVŰ GYEREKEK NEVELÉSE
    59-63
    Megtekintések száma:
    106

     A fordításban Antonella Sorace és Bob Ladd (2004) nyelvészettel foglalkozó amerikai kutatók kétnyelnyű gyermekek neveléséről szóló tanulmánya jelenik meg. A tanulmányban a szerzők saját nevelési tapasztalataik alapján fogalmazzák meg interjú-szerűen gondolataikat a kétnyelvűségről, a kétnyelvűség hatásairól, az egyszülő-egy nyelv módszer hatásairól.

  • A SZOCIOÖKONÓMIAI HÁTTÉRVÁLTOZÓK SZEREPE A NETFIT MÉRÉSBEN
    33-44
    Megtekintések száma:
    159

    A testalkati mutatók és a motoros képességek felmérése a magyar Nemzeti Egységes Tanulói Fittség Tesztet (továbbiakban: NETFIT) a köznevelésbe kötelezően 2013/14-es tanévtől vezették be, melynek célja, hogy a mindennapos testnevelés hatásait tudja kimutatni, a tanulók fittségi és testalkati paramétereiben. A tesztek országos eredményeinek bemutatásánál az is kiderül, hogy a fittségi állapotot meghatározzák a genetikai adottságok, a családi háttér és a környezet is (Csányi et. al., 2015, Csányi és Kaj 2017), így az eredményeket ezen tényezők közös kontextusában lehet értelmezni. Kutatásunkban célunk volt megvizsgálni a budapesti középiskolás fiú tanulók NETFIT adatait a családi háttérvizsgálatokkal kiegészítve. Kutatásunk során arra kerestük a választ, hogy hogyan alakul a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrumban tanuló fiúk fittségi profilja a NETFIT próbákban mutatott eredmények alapján. Milyen összefüggés van a családi háttér és a NETFIT mérésen nyújtott teljesítmény között?   Felmérésünket a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum egyik legnagyobb iskolájában végeztük a Budapesti Műszaki Szakképzési Centrum Újpesti Két Tanítási Nyelvű Műszaki Szakgimnáziuma és Szakközépiskolájában. Összesen 342 fő fiú tanulót vontunk be a vizsgálatba, ahol egy 35 kérdésből álló kérdőív segítségével kísérletet tettünk a NETFIT eredmények és a szocioökonómiai háttérmutatók összefüggéseinek feltárására.   Számos kutatás igazolja, hogy a kedvezőbb SES-sel rendelkező tanulói csoportok, általában kedvezőbb fittségi mutatókkal rendelkeznek (Jiménez-Pavon és tsai, 2010, Ortega és tsai, 2013, Vandendriessche és tsai., 2012). Arra is számos bizonyíték áll rendelkezésre, hogy az országon belül kimutatható regionális szintű fittségiállapot-mutatók magasabbak a kedvezőbb SES-sel rendelkező régiókban (Charlton és tsai, 2014, Golle és tsai, 2014, Cleland és tsai, 2009, Welk, Saint-Maurice és Csányi, 2015). Kutatásunk során megállapítottuk, hogy a fejlesztésre szoruló tanulók leginkább a kisközségekből kerülnek ki, mintegy 58,3%-uk szorul fejlesztésre. Ezek az értékek szignifikánsan eltérnek (khi=218,6, df=20, p=0,000). Az életmód kialakításának alappillére a család (Mező 2018), amelynek szokásai, alakítják a gyermek sporthoz való viszonyát, s később igen nehéz azokat megváltoztatni (Herpainé et. al, 2017, Herpainé 2018). A vizsgálat bizonyította, hogy az adott mintán a vizsgált fiú tanulóknál az apa sportolási szokása döntően meghatározó, azonban az anya sportolási szokása nincs akkora hatással a vizsgált személyek sportolási szokására. Javaslatot teszünk a NETFIT teszt battériájának kiterjesztésére a vizsgált személy szocioökonómiai háttérvizsgálatával.

  • TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT FIATALOK JÖVŐKÉPÉNEK VIZSGÁLATA
    57-67
    Megtekintések száma:
    949

    Háttér és célkitűzések: a tanulásban akadályozott fiatalok jövőképének vizsgálata ritkán kerül a kutatások fókuszába (Mártonfi, 2011; Móré és Mező, 2016), holott a sikeres, boldog élet alapja, hogy mindenki a saját céljainak megfelelően tudja megvalósítani önmagát. Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott fiatalok jövőképével foglalkozik, célunk, annak megismerése, hogy a tanulásban akadályozott fiataloknak milyen életcéljaik illetve kilátásaik vannak az életre vonatkozóan. Módszer: vizsgálatunkban szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalok (N=46), valamint az őket oktató szakiskolában tanító pedagógusok (N=76) kérdőíves megkérdezésére került sor, a válaszokat SPSS program használatával értékeltük, leíró statisztika, valamint Spearman’s-féle rangkorreláció alkalmazásával. Eredmények: A szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalok életcéljai között a boldog élet (rs =0,43), a siker (rs =0,45), és a munka (rs =0,45) szerepel, a családalapítás ebben az életkorban háttérbe szorul. A fiatalok életcéljai és a továbbtanulás között nincs szoros összefüggés. A szakiskolába járó tanulásban akadályozott fiatalokat oktató pedagógusok véleménye alapján a szakma elsajátításának sikeressége és a munkaerő-piacon való helytállás között nincs szignifikáns kapcsolat. Életkilátásként viszont a pedagógusok egy része elképzelhetőnek tartja a családalapítást a tanulásban akadályozott fiatalok esetében is.

  • Nagyböjt és húsvét a Fülöp-szigeteken: katolikus vallási gyakorlatok a nemi performativitás diskurzusában
    123-134
    Megtekintések száma:
    24

    A filippínók a nagyhetet a nagyböjt és a húsvét legszentebb időszakának tartják. Ez idő alatt az országot évszázados rituálék és gyakorlatok lepik el, amelyek a mai napig fennmaradtak. A tanulmány a gender performativitás kereteit felhasználva a pamamanata (áhítat, odaadás) három formáját vizsgálja: a pagsasanto (egy vallási kép gondozása), a penitensya (vezeklés) és a salubong (húsvéti körmenet). A cél a feminin, maszkulin, meleg, illetve a maszkulin és feminin típusok közötti határesetnek számító pamamanata-gyakorlatok azonosítása. A tanulmány maximalizálta a szerző terepmunkájából és a tudósok által írt néprajzi anyagokból származó adatokat. A tanulmány megállapította, hogy a három pamamanata-hagyomány nemek szerinti gyakorlat, melyekre a család, a közösség és a vallási szervezetek is hatással vannak.

  • MOZAIK A CSALÁDOM - RECENZIÓ BOGÁR ZSUZSA „MOZAIK A CSALÁDOM – KÉRDÉSEK, TÖRTÉNETEK, MEGOLDÁSOK” CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
    135-139
    Megtekintések száma:
    110

    Mozaik a családom – recenzió Bogár Zsuzsa (2017) „Mozaik a családom – kérdések, történetek, megoldások” című könyvéről