Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A MEGFELELŐ OKTATÁSI INTÉZMÉNY KIVÁLASZTÁSÁNÁL MEGJELENŐ TÁRSADALMI ELVÁRÁSOK
    35-47
    Megtekintések száma:
    98

    Több mint 1000 egyházi fenntartású köznevelési intézmény működik jelenleg Magyarországon, így a felekezeti oktatásügy napjainkban újra igen aktuális kérdéssé vált. Az expanzió számos okra vezethető vissza, amelyhez kiindulópontként azt az 1990-es törvényt tekinthetjük, amely a lelkiismereti és vallásszabadságról rendelkezik. Ennek eredményeképpen a rendszerváltás óta az egyház iskolafenntartó is lett, ami új kihívásokat jelent, illetve folyamatosan új elvárásokat is támaszt vele szemben. A felekezeti iskoláknak közfinanszírozású intézményként egyeztetni kell saját oktatási/nevelési küldetését az állam és az iskolaválasztók elvárásaival. Az iskolaválasztás determinánsait számos kutató vizsgálta nemzetközi és hazai szinten is (Bell 2009, Dronkers 1995, Ferenc-Séra 2001, Kertesi 2005, Korzenszky 1997). Feltételezhetjük, hogy az iskola a társadalmi mobilitás eszközeként a szülők szemében gyermekük boldogulásának lehetőségét villantja fel. Az iskolaválasztás determinánsai országonként és koronként változóak lehetnek, mégis vannak viszonylag állandónak tekinthető faktorok. Ilyenek lehetnek a lakókörnyezet, a szülők társadalmi státusza, iskolai végzettsége, vallásossága, kulturális tőkéje, hite az iskolában, mint a társadalmi mobilitás eszközében, jövőképe, illetve tájékozottságuk az iskolaválasztási lehetőségekről. Meghatározó determináns lehet továbbá a család összetétele és koherenciája.  Feltételezhetjük, hogy a felekezeti-, az állami-, alapítványi iskolákat választó iskola felhasználók motivációi eltérők lehetnek. Az is valószínűsíthető, hogy az iskola szintje – alap vagy középfok – is befolyásolja az iskolaválasztók attitüdjeit. Jelen tanulmány célja, hogy a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolák választói körében végzett kérdőíves empirikus kutatás eredményeit ismertessem, illetve azokat tágabb értelmezési keretbe helyezve olyan társadalmi szintű összefüggéseket keressek, amelyek segíthetnek megismerni az egyházakkal, mint iskolafenntartókkal szemben megfogalmazott elvárásokat, illetve aggályokat.  

  • NARRATÍV SZEMLÉLET A SEGÍTŐ KAPCSOLATBAN
    59-70
    Megtekintések száma:
    116

    A szerzők a narratív szemléletben egy nagyon rugalmas gondolkodási keretet mutatnak be, ami nemcsak a segítő kapcsolatok széles skálájában, de akár a magánéletben is alkalmazható. Tárgyalják a narratív pszichológia alapját képező posztmodernista és konstruktivista modellt. Három esetet használnak fel a módszer lehetőségeinek bemutatására. Az első esetben a viselkedés hátterében rejlő narratíva könnyen feltárható és egyszerű módon megváltoztatható, ezáltal a probléma megoldható. A második eset bonyolult problémát képez, és itt a  narratív pszichoterápia eszközei kerülnek bemutatásra. Külön kiemeljük ebben a nyelvi eszközök tudatos felhasználását. A harmadik eset azt illusztrálja, hogy a problémák hátterében többféle narratíva lehetséges, és a megfelelő narratíva kiválasztása a megoldások lehetőségét is meghatározza. A narratívák választásakor a személy saját sorsát formálja meg, melyért felelősséggel tartozik.

  • HÁTRÁNYOS HELYZETŰ GYERMEKEK NYELVI FEJLETTSÉGE
    77-88
    Megtekintések száma:
    484

    A tanulmány a szociokulturális háttérből fakadó problémákkal élők gyermekeinek nyelvi problémáival foglalkozik. A gyermekek a korlátozott nyelvi kódot használó környezetből nagy eséllyel nyelvi hátránnyal, nyelvi késéssel indulnak, ezen képességbeli deficitek nem, vagy csak mérsékelten csökkenek az intézményes nevelés-oktatás évei alatt. A bemutatásra kerülő pilot vizsgálatban n=20 fő Borsod-Abaúj-Zemplén megye, három községben élő, hátrányos helyzetű cigány/roma gyermekek és szüleik vizsgálati eredményeinek elemzésére került sor. A vizsgálatban a Szülői Bánásmód Kérdőív (H-PBI, Gordon, 1979), a LAPP Aktívszókincs-vizsgálat (Lőrik és tsai, 2015), és a Dr. Juhász Ágnes és Bittera Tiborné (1995) által kidolgozott megkésett/akadályozott beszédfejlődésű gyermekek beszéd- és nyelvi fejlettségének vizsgálatára került sor. Az eredményeket a kismintának megfelelően egyszerű leíró statisztika alapján értelmeztük, s a következtetések levonását is mértéktartóan kezeljük.  

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2019. 5. (4.)
    1-87
    Megtekintések száma:
    115

    Különleges Bánásmód, 2019. 5. (4.) - teljes szám

  • SZÉLMALOMHARC? : BTMN TANULÓK ÉS A SZÜLEIK, TANÁRAIK HELYZETE FEJLESZTŐ PEDAGÓGUSOKKAL KÉSZÍTETT INTERJÚK TÜKRÉBEN
    113-124
    Megtekintések száma:
    269

    Napjainkban nemzetközi és hazai színtereken is nagy figyelem összpontosul a tanulási és magatartási nehézségekkel küzdő tanulókra. Évről-évre növekvő számuk arra készteti a pedagógusokat, hogy tovább képezzék magukat, új módszereket sajátítsanak el, melyek segítségével a tanulókat érintő problémákat enyhíthetik, vagy teljesen megszüntethetik. Számos kutatás célkeresztjében az átlag tanulók eredményességének hátterében megbújó okok állnak, miközben kevesen kutatják a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséggel küzdő (továbbiakban BTMN) tanulók eredményességét befolyásoló személyeket és tényezőket. A tanulmányban elemzésre kerül egy fókuszcsoportos és öt félig strukturált fejlesztő pedagógusokkal készített interjú. Jelenlegi feltáró kutatásunkban arra keressük a választ, hogy milyen szerepet töltenek be a fejlesztő pedagógusok és a tanárok az ilyen nehézségekkel küzdő tanulók életében, továbbá, hogy a BTMN tanulók szülei nagyobb mértékben vonódnak-e be az iskolai oktatásuk során, mint a nem BTMN tanulók szülei.

  • A PREVENCIÓ ÉS A KORAGYERMEKKORI INTERVENCIÓ FONTOSSÁGA ÉS HATÁSA A KÉSŐBBI ÉVEKRE
    53-65
    Megtekintések száma:
    478

    A koragyermekkori intervenció (és prevenció és fejlesztés) kifejezés a gyermek fejlődésének olyan sajátosságaira, és az azokra való szakmai környezeti reagálásokra utal a korai életévekben, amely több ágazatot (köznevelési, szociális, egészségügyi, stb.) és számos szakmacsoportot érint. Maga a ’koragyermekkor” értelmezése gyors változáson ment keresztül, mára a születés előtti (már a családtervezést/bővítést is magába foglaló) időszaktól kezdődő a gyermek iskolába lépéséig tartó időszakot jelöli. Az ellátás és a támogatás rendszerében, a szakmapolitikai stratégiákban új elem a születés előtti időszak, a családra fókuszálás, és az, hogy a támogatás nem ér véget az iskolába lépéssel. A programok tervezése során szükséges a hosszútávú hatást szem előtt tartani, emellett elengedhetetlen a későbbi életévek, életszakaszok eseményeinek az „előkészítése” és a működtetett programok hatásvizsgálata is. A tanulmány olyan módon foglalja össze a koragyermekkori intervenció és prevenció néhány alapgondolatát, hogy azokat tovább vezeti időben, és rámutat a társadalmi hatásukra is.

  • LÁTHATATLAN VONALAK, LÁTHATATLAN ÉLETEK; AZ AFGÁN MIGRÁNS GYEREKEK OKTATÁSA ÉS JÖVŐJE AZ IRÁNI HATÁROKON BELÜL
    91-108
    Megtekintések száma:
    169

    A Szovjetunió Afganisztán-megszállása, az ország határain belüli tálib felkelés és az azt követő USA-val folytatott háború eredményeként az e földön lakó emberek kénytelenek voltak elhagyni országukat, átlépve az Iráni Iszlám Köztársasággal szomszédos határokat. Mindez az iráni társadalomban körülbelül 3.000.000 ember tartózkodását eredményezte ami konstruktív, ugyanakkor zavaró gazdasági és oktatási tapasztalatokat hozott mindkét nemzet számára. A kulturális hasonlóságok és eltérések, egyes esetekben a kölcsönös nyelv és a közös vallás az integrációs lehetőségek és kihívások mögöttes okaként lettek prezentálva. Jelen tanulmány elmagyarázza, hogy hogyan ingadoztak eddig az iráni afgánok oktatási tendenciái, mégis kiemelkedően hatékonyabbak voltak a kiindulási pontjuknál. Az iráni afgánok második, harmadik sőt negyedik generációjának oktatási jövője nagy kérdéssé vált a két ország gazdasági helyzete és politikai kapcsolatai tekintetében. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy fel kell ismerni és ki kell egészíteni az afgán oktatás hiányosságait. A cél elérése a földrajzi determinizmussal szemben álló emberi jogok, az írástudatlanság, az előítéletek és a túlzó viselkedések a fogadó országon belüli áttekintésének összetévesztésén keresztül fog megtörténni.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2018. 4. (4.)
    1-107
    Megtekintések száma:
    123

    Különleges Bánásmód, 2018. 4. (4.) - teljes szám

  • MOZAIK A CSALÁDOM - RECENZIÓ BOGÁR ZSUZSA „MOZAIK A CSALÁDOM – KÉRDÉSEK, TÖRTÉNETEK, MEGOLDÁSOK” CÍMŰ KÖNYVÉRŐL
    135-139
    Megtekintések száma:
    110

    Mozaik a családom – recenzió Bogár Zsuzsa (2017) „Mozaik a családom – kérdések, történetek, megoldások” című könyvéről

  • A MÉDIA ÉS A KÖZBESZÉD HATÁSA A LOKÁLIS KÖZÖSSÉGKRE: EGY ETNOGRÁFIAI ESETTANULMÁNY
    113-125
    Megtekintések száma:
    51

    Az alkalmazott antropológiai profilú kutatás az Észak-Macedóniában található Tetova város lokális közösségének vizsgálatával foglalkozik. A tanulmány arra vállalkozik, hogy etnográfiai perspektívából mutassa be a média és a közbeszéd hatását egy közösség mindennapi életvitelére.

  • GYERMEKSZEMLÉLET ÉS GYERMEKKOR-NARRATÍVÁK A KRITIKAI PEDAGÓGIA, A GYERMEKKOR-SZOCIOLÓGIA ÉS A NARRATÍV PSZICHOLÓGIA TÜKRÉBEN
    41-52
    Megtekintések száma:
    146

    Jelen tanulmányomban a gyermekszemlélet történeti kutatása alapfogalmainak körvonala-zására, illetve a gyermekkor-narratívák jelentőségének megvilágítására összpontosítok, nagy hangsúlyt fektetve a gyermekszemlélet-történeti vizsgálatok és a narratíva-elemzések közötti összefüggések kidomborítására. A téma aktualitását az adja, hogy a hazai gyermekkor-történeti kutatások számára jelenleg még nem állnak rendelkezésre kellőképpen átgondolt meghatározások, elméleti megfontolások a gyermekkép és gyermekfelfogás kutatásához.  Írásom három fő részből áll. Az első fejezetben a pedagógiai nézetek és a gyermekideológiák kapcsolatának taglalásával, a fejlődéselvű pedagógiának a köznapi pedagógiai beszédmóddal való kapcsolatával, illetve a szemlélődő pedagógiai attitűd tárgyalásával foglalkozom, majd a második fejezetben felvázolom a gyermekkép és a gyermekfelfogás fogalmát, összefüggésbe hozva a gyermekkor-narratívák témakörével. Az írást egy gyakorlati kérdésfelvetéseket tartalmazó összegzés zárja, a gyermekkortörténeti paradigmák bemutatására azonban ezen írás keretein belül – terjedelmi okokból, illetve e témakör alapos szakirodalmi feldolgozottsága okán – nem kerítek sort.  Elméleti áttekintésemben arra keresem a választ, hogy egy adott társadalomban tapasztalható pedagógiai nézetek milyen természetű forrásokból, alkotóelemekből táplálkoznak, s hogy ezek működése milyen módon ragadhatóak meg a kutatások során. Legfőbb megállapításom, hogy a gyermekideológiák át- meg átszövik a különböző korok pedagógiai beszédmódjait, illetve, hogy a fejlődéselvű pedagógiai hagyomány abszolutizáló gyermekképével szemben a kutatások során leginkább olyan tudományos paradigmák bizonyulnak elfogadhatónak, mint amilyen a narratív pszichológia, a kritikai pedagógia és az új gyermekkkor-szociológia megközelítésmódja. Ugyanis a felnőtt mércéhez való viszonyítás által áthatott pedagógiai diskurzusok légkörében kevésbé szólaltatható meg a gyermek nézőpontja, perspektívája, ezért olyan teoretikus forrásokat kell keresnünk, melyekből meríthetünk egyfajta kontemplatív, az értelmezési kereteket nyitottan hagyó, s így a nevelői gyakorlat és a kutatások során egyaránt hatékonyan működtethető, a narrativitásra alapozó szemlélet kiformálása során.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2021. 7. (2.)
    1-138
    Megtekintések száma:
    254

    Különleges Bánásmód, 2021. 7. (2.) - teljes szám

  • SZOCIODEMOGRÁFIAI JELLEMZŐK ÉS A FOGYATÉKOS MUNKAVÁLLALÓKKAL KAPCSOLATOS ATTITŰDÖK ÖSSZEFÜGGÉSEI
    7-17
    Megtekintések száma:
    1154

    Az Európai Unióhoz való csatlakozás óta kiemelt figyelem irányul Magyarországon is a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok esélyegyenlőségére, egyenlő bánásmódjára. A magyar állam ezek érvényesülését elsősorban jogi eszközök segítségével igyekszik biztosítani. Ezek azonban nem elegendőek ahhoz, hogy a társadalom szemléletében tartósan változásokat eredményezzenek. A befogadó attitűdök kialakulására pozitívan hatást gyakorolhatnak a személyes tapasztalatok, illetve a mások által közvetített pozitív üzenetek. Szociodemográfiai jellemzők (pl. nem, életkor, iskolai végzettség) tekintetében e tárgy-körben született vizsgálatok eltérő kutatási eredményekről számolnak be. A kérdőíves felmérés adatgyűjtése Magyarország három járásában valósult meg. A kutatás két csoport megkérdezésére irányult, egyrészt az elsősorban hátrányos helyzetű személyek nehézségeivel foglalkozó szociális intézmények munkavállalóira, másrészt a járásokban élő lakosokra, akik a társadalom átlagpolgárainak tájékozottságával, szemléletével rendelkeznek. A kutatás egyedisége, hogy hazánkban nem irányult még vizsgálat a szociális munkások attitűdjeinek feltárására. A kérdőíves kutatás válaszadóinak összlétszáma 747 fő, ebből 408 fő szociális intézményi dolgozó és 339 fő járási lakos.  Jelen tanulmány a kutatás azokat a mélyebb összefüggéseket feltáró eredményeit mutatja be, amelyek e két vizsgálati csoport fogyatékos emberekkel kapcsolatos attitűdjei és szociodemográfiai sajátosságai között megfigyelhetők. Ennek jelentősége a beillesztésben ténylegesen szerepet vállaló munkatárs jellemzőinek beazonosítása szempontjából lényeges, aki mint referenciaszemély személyes szerepvállalásával elősegítheti a fogyatékos ember munkahelyi közösségekbe történő integrációját.  A kutatásban az attitűdök kapcsán három, jól elkülöníthető klaszter rajzolódott ki, melyek a következő elnevezéseket kapták: elfogadó, bizonytalan/közömbös, elutasító. A tanulmány arra keresi a választ, hogy milyen szociodemográfiai jellemzőkkel rendelkeznek e három klaszterbe tartozó lakosok, illetve szociális munkások? Mindkét vizsgálati mintában hasonló jellegzetességekkel rendelkeznek-e az egy klaszterbe tartozók? Milyen sajátosságokkal rendelkeznek a magasabb szintű befogadást mutató lakosok és szociális munkások?  A kutatás eredményei szerint a járási állampolgárok esetében az attitűdök az életkor, az iskolai végzettség, és a személyes tapasztalatok alapján is eltéréseket mutatnak, míg a szociális munkásoknál csak az életkor és az iskolai végzettség szerint jelentkezik attitűdbeli különbség.

  • Pszichoterápiás utazások a gyógyítás spirituális világába a Gnawa zene szárnyán: egy antropológiai tanulmány
    63-70
    Megtekintések száma:
    11

    A szenvedésekből született a művészetük, a rabszolgaéletük során átélt kínzásokból született a zenéjük. A rabszolgák kínzó eszközeiből alkották meg saját hangszereiket. Rabszolgaként kiabálásukból egyedi ritmusokkal új zenét komponáltak. A gnawa kulturális jelenséggé vált Marokkóban. Egy szúfi konfrerie, amely Istenhez, a prófétához és a szentekhez könyörög, hogy szabadítsa meg őket a rabszolgaságtól, a kínzástól és a szenvedéstől, amellyel találkoztak. Zenéjüket spirituálisnak tartják, mert a lelkeket hívja, hogy csatlakozzanak a varázslatához. A gnawa a szinkretikus rituálék gyakorlata és a transzállapot révén pszichoterápiás szerepet játszik az emberek különböző betegségekből való gyógyításában, amelybe a résztvevőket helyezik. Mindezen elemek, a zene, a táncok és a rituálék egybeolvadnak és szintetizálódnak egy lila nevű eseményben, egy gazdag szertartásban, amelyben a szellemek által gyötört betegek meggyógyulhatnak. Ez a tanulmány pszichológiai szempontból vizsgálja a lila szertartás gyakorlatát és hatását a közösségre, feltárva a kollektív gyógyulási folyamat egyes lépéseit és a rituálék során alkalmazott módszereket.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2022. 8. (3.)
    1-157
    Megtekintések száma:
    129

    Különleges Bánásmód folyóirat, 2022. 8. (3.) - teljes szám

  • A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
    69-81
    Megtekintések száma:
    145

    Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.

  • DISZLEXIÁVAL NÉMETÜL
    67-75
    Megtekintések száma:
    206

    Jelen tanulmány a diszlexiával küzdő tanulók német nyelvtanulásának sajátosságaihoz nyújt újabb információkat a tanulók nyelvi lexikális hálózatának felmérése által. A tanulmányban többek között arra kerestük a választ, hogy milyen jellemző jegyei jelennek meg a diszlexiának az idegen nyelvtanulásban? Valóban minden diszlexiás gyermeket fel kell menteni az idegen nyelvtanulása alól, vagy léteznek olyan utak, melyek elvezethetnek a nyelvtudás kialakulásához? Célunk a magyar anyanyelvű németül tanuló diszlexiások nyelvi tudásának mérése általi tanítási tapasztalatok levonása. Módszer: diszlexiások lexikális hálózatának felmérése szóasszociációs feladattal. Minta: 19 tanulási zavarral küzdő tanulót vizsgáltunk. Következtetés: Vizsgálati eredményeink azt bizonyítják, nem felmenteni kellene a diszlexiával küzdő gyermekeket, hanem az erősségeikre támaszkodva, más úton kellene átadni a tudást.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2019. 5. (3.)
    1-120
    Megtekintések száma:
    93

    Különleges Bánásmód, 2019. 5. (3.) - teljes szám

  • MÉRSÉKELT INTELLEKTUÁLIS KÉPESSÉGZAVARRAL ÉLŐ TANULÓK ADAPTÍV FUNKCIONÁLÁSI SZINTJÉNEK FELMÉRÉSE A VINELAND SZOCIÁLIS ÉRETTSÉGI SKÁLA SEGÍTSÉGÉVEL
    25-38
    Megtekintések száma:
    82

    Háttér és cél:  az intellektuális képességzavarral élő személyek esetében az intellektuális működés és az adaptív magatartás jelentős korlátozottsága várható, mely jelentősen befolyásolja az egyén szociális és praktikus helyzetekhez való viszonyulását. Jelen tanulmány a mérsékelt intellektuális képeségzavarral élő fiatalok adaptív funkcionálási képességének felmérésével foglalkozik, mely vizsgálat egy összetettebb kutatás része (e kutatás a mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulók adaptív funkcionálási szintjének hatását fogja vizsgálni a szülők szubjektív megterhelés érzetére vonatkozóan). Módszer: a tanulmányban mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulók (n=9) adaptív funkcionális képességeinek felmérési eredményeinek bemutatására kerül sor a Vineland Szociális Érettségi Skála segítségével. Eredmények: a vizsgálatban résztvevő tanulók szociális kora jelentős mértékben elmarad az életkoruktól, különösen a kommunikáció, a szocializáció és az önirányítás terén. A vizsgálat a korábbi eredményeket (Hatos,2008; Radványi, 2001) megerősítve rávilágít arra, hogy e képességek fejlesztése elemi feladata a mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulókkal foglalkozó pedagógusoknak.

  • A KISGYERMEKKORI SZEMÉLYISÉGFORMÁLÁS ZENEI NEVELÉSSEL
    189-196
    Megtekintések száma:
    255

    A tanulmány a magyar kultúra egy kicsi, de gyermekeink szempontjából egyik jelentős szegmensére, a 3-7 éves korosztály zenei nevelésére fókuszál. Központi témája, hogy megvizsgálja miként lehetséges, hogy a népi játékok és a hozzájuk kapcsolódó mozgások adaptálása az egyik legkomplexebb fejlesztőerő e korosztály személyiségfejlődésében. Hiszen a kultúraátadás szempontjából ez az időszak alapozó jellegű, s az esztétikai nevelés területén integratív szerepet tölt be. Az óvodás gyermek zenei fejlődésével emlékezete, képzelete, asszociatív képessége, kreativitása, figyelme, érdeklődése állandó örömteli tevékenység útján fejlődik, hiszen a népi játékhoz kapcsolódó mozgását ebben a korban még nem a szöveg jelentése, tartalma, hanem a dallam és annak ritmusa, valamint az ezekhez kötődő spontán örömérzet irányítja és határozza meg. Az érzelmi nevelés, a szocializáció, az értelmi és az anyanyelvi fejlesztés folyamatában is nyilvánvaló a zenei nevelés, s ezen belül a népi játékok szerepe. A vizsgált és bemutatott összefüggések bizonyítják, hogy a népi játékok hatására olyan készségek alakulnak ki a gyermekekben, amelyek birtokában iskolaéretté válnak, s megállják majd helyüket későbbi felnőtt életükben is.

  • A BESZÉDFELDOLGOZÁS ÉS A JEGYZETELÉSI ELJÁRÁSOK ELMÉLETI ÖSSZEFÜGGÉSEI
    7-15
    Megtekintések száma:
    136

    Jelen írás azt igyekszik felfedni, hogy milyen összetett mechanizmusok mentén dolgozik az emberi agy, miközben az elhangzó beszédeket (iskolai vagy munkahelyi előadások, különböző
    tárgyalások stb. szövegét) az elhangzással egy időben különféle jegyzetelési technikákkal próbálja láthatóvá és maradandóvá tenni. E tanulmány a beszéd feldolgozásának hierarchikus
    folyamatát mutatja be (a hallástól az értelmezésig), illetve azokat a paramétereket, amelyek az említett működéseket befolyásolhatják, nehezíthetik, megzavarhatják.

  • ELEKTRONIKUS ALÁÍRÁS
    29-38
    Megtekintések száma:
    112

       Elsődleges célunk egy olyan bevezető tanulmány elkészítése volt, mely közérthető formában mutatja be az elektronikus aláírás kialakulásának folyamatát, egészen a papír alapú aláírás kialakulásának kezdeti történetétől indulva. A főbb mérföldköveket felölelő tanulmányukban megismerhetővé válik mind a papír, mind az elektronikus úton alkalmazott aláírás történelmi és jogszabályi háttere. Ezen írásunk egyfajta bevezető az Electra Signature projektünk keretében elkészített tanulmányunkhoz, melyben az elektronikus aláírás létrehozására kidolgozott egy lehetséges módszerünket ismertetjük.

       Napjainkban nagy aktualitással bír az elektronikus ügyintézés lehetősége, mely nagy segítséget jelenthet a különleges bánásmódot igénylő személyek és az őket segítő állampolgárok részére is. Elsődlegesen, az esetlegesen mozgásukban korlátozott személyek részére lehet nagy segítség az otthonról, interneten keresztül megvalósítható ügyintézés. Az esélyegyenlőség megteremtése napjainkban kiemelt fontosságú, így az e-ügyintézés már csak ebből a szempontból is egy rendkívül hatékony megoldás.

  • AZ ÉLETHEZ VALÓ JOG MAGYARORSZÁGON ÉS AZ EU-BAN: AZ ABORTUSZ ÖRÖKKÉ KÉNYES TÉMÁJA
    83-90
    Megtekintések száma:
    371

    Az abortusz, vagy más szóval terhesség megszakítás történelmileg is elismerten nagy fejtörést okozott a különböző kultúrák közeledésének kisérleteikor. A helyzet ma sem változott, az emberiség megosztottsága a témát illetően nem változott. A téma nem vesztette el aktualitását évszázados viták után sem. Azonban a jogi környezet a jogalkotók, és alkalmazók nézőpontja és értelmezéseik árnyaltabbak lettek, reagálva a társadalmi igényekre és változásokra.

  • KÜLÖNLEGES BÁNÁSMÓD, 2019. 5. (1.)
    1-91
    Megtekintések száma:
    100

    Különleges Bánásmód, 2019. 5. (1.) - teljes szám

  • Az interszekcionalitás mint elméleti keret a migráns munkavállalók egyenlőtlenségekkel és társadalmi pozicionálással kapcsolatos tapasztalatainak tanulmányozásához
    135-144
    Megtekintések száma:
    15

    Az interszekcionalitás a különféle társadalmi kategorizálások bonyolult kölcsönhatását ábrázolja az egyének vagy közösségek tapasztalatainak alakításában. Jelen tanulmány megkísérli bevezetni az interszekcionalitást, mint alapvető elméleti keretet a migráns munkavállalók társadalmi egyenlőtlenségekkel kapcsolatos megélt tapasztalatainak, és egyben társadalmi pozícióinak kutatásához és elemzéséhez. Az interszekcionalitás kezdetben az akadémikus feminizmus fekete aktivista és befogadóbb perspektívájú kritikája volt, majd gyorsan átvették más területek kutatói is elméleti keretként, mivel hasznos volt az egyenlőtlenségek kutatásában. Jelen tanulmány az interszekcionalitást visszavezeti a Crenshaw által megalkotott kontextusra az elmélet fő támogatóinak bemutatásával és két esettanulmány elemzésével. A tanulmány rávilágít arra, hogy hogyan lehet az interszekcionalitás alapvető eszköz annak feltárásához, hogy a migráns munka-vállalók hogyan alkalmazzák többszörös és egymást keresztező identitásukat a felfelé irányuló társadalmi mobilitás érdekében.