Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Sztána és Zsobok (Kalotaszeg) flórája
    114-132
    Megtekintések száma:
    59

    Hozzávetőleg 30 év elteltével megismételtük PÉNTEK & SZABÓ (1985) kalotaszegi botanikai és etnobotanikai kutatásait, intenzívebb módon, de rövidebb idő alatt, és mindössze 2 település határában (Sztána és Zsobok). A tanulmány a két falu aktuális flóralistáját mutatja be, kiegészítve az egyes taxonok gyakorisági értékével (1–5-ös skálán). Összesen 747 taxont jegyeztünk fel, ezek közül kettőt (Cypripedium calceolus, Eriophorum latifolium) mi nem láttuk, de a helybéliek szerint előfordulnak a területen. A két falu valamelyikéből korábban jelzett taxonok közül 74 előfordulását nem tudtuk megerősíteni, viszont 51 új, korábban nem jelzett taxont találtunk. Néhány faj (pl. Crepis praemorsa) eltűnését a tájhasználat megváltozása okozhatta. Új gyom- és özönnövények jelentek meg (pl. Ambrosia artemisiifolia, Galinsoga ciliata, Senecio vernalis), mások eltűntek (pl. Conringia orientalis, Lolium temulentum). Sikerült kimutatnunk néhány érdekesebb fajt is (pl. Centaurium pulchellum, Carex otrubae, C. serotina, Lathyrus pannonicus subsp. collinus, Leucanthemum irrcutianum, Minuartia viscosa, Peucedanum rochelianum, Quercus pubescens, Trifolium diffusum, T. micranthum).

  • Apró közlemények
    168-174
    Megtekintések száma:
    176

    1. A Lycopodium clavatum L. előfordulása az Egri-Bükkalján

    2. Néhány adat Debrecen urbán-flórájához

    3. Kiegészítések a Magyarország orchideáinak atlasza elterjedési adataihoz

    4. Sisyrinchium bermudiana L. új előfordulási adata a Kárpát-medencében

    5. A légyfogó (Myagrum perfoliatum L.) előfordulása Mezőberény mellett

  • Fekete Gábor, mint mester és kolléga
    227-271
    Megtekintések száma:
    143

    2016. november 29-én véget ért egy kutatásban, állandó alkotásban eltelt hosszú élet, eltávo­zott közülünk Fekete Gábor Tanár Úr. Mi, akik olyan szerencsések vagyunk, hogy csodála­tos egyéniségét közelről ismerhettük, most összegyűlünk, hogy tanúságot tegyünk Róla, aki­től, és aki által olyan sokat kaphattunk.

    Az alábbi megemlékezéseket egykori pályatársak, barátok, közeli és távolabbi tanítványok fogalmazták meg azzal a szándékkal, hogy önmaguk, a közösség és a jövő számára meg­örökít­sék Fekete Gábor Tanár Úr emberi és kutatói nagysá­gát. Be kell valljuk, magunk is meglepőd­tünk, hogy felkérésünkre milyen nagy­számú írás érkezett. Számunkra ez önma­gá­ban is arra utal, hogy Tanár Úr egyéni­ségének varázslatos és egyedi volta nem kizárólag a tanítványokat ragadta meg, hanem mindenkit, akivel együtt dolgozott, aki közelebbről meg­ismerhette.

    Arra kérjük mindazokat, akik ismer­ték, szerették és tisztelték Őt, hogy olvas­sák el az alábbi írásokat, hogy közösen emlékezhessünk Tanár Úrra. Azoknak, akik már nem találkozhattak vele, ezekkel a megemlékezésekkel szeretnénk üzenni, hogy élt Magyarországon egy nagy­szerű, csodálatos ember, aki amellett, hogy vege­tációkutatók nemzedékeit nevelte fel, érték­vesztett és relativizáló korunkban is biztos mértéket, erkölcsi és emberi tám­pontot tudott nyújtani, és ily módon több generáció példaképe, vezető és tanító személyisége lett.